Fadoktorok hétköznapjai Gödöllőn
A gödöllői Szent István Egyetem parkja nem csak a
matuzsálemkorú őshonos és telepített díszfái miatt értékes, hanem az
ott élő tucatnyi madár miatt is.
Fészkel itt többek között erdei pinty, ökörszem, rozsdafarkú, szajkó, vörösbegy, zöldike, sőt a védett nagy fakopáncs (Dendrocopos major)
is. Általában 5-6 méter magasságban vájja odúját, de az egyetem
parkjának egy forgalmas gyalogútja melletti fán csupán 2 méter magasra
költözött. Az idén kialakított odúról árulkodik a fa tövében található
forgácshalom.
A tojó áprilisban 5-7 fehér színű tojást rak, majd két hét kotlás
után kikelnek a fiókák és három héten keresztül a „szülők” folyamatosan
etetik őket. A pár egy nap alatt több száz, elsősorban fakéreg alól
kikopácsolt férget, lárvát, kukacot hord fiókáinak, akik éles, rekedt
hangon követelik az ennivalót. A zsákmányt nem messziről, pár száz
méterről, maximum egy kilométerről hordják. Az odúba egyszerre csak
egyik „szülő” fér el, így érkezéskor rövid kiáltással jelzik, hogy
megérkezett az újabb kukacszállítmány és ekkor azonnal helyet cserélnek.
Az odúból kifelé repülve a „szülők” csőrükben kihozzák a fiókák
ürülékét, amit a nevelés első pár napjában egy közeli fán el is
fogyasztanak. Ennek oka, hogy a fiókák emésztése egy ideig nem teljes,
így ürülékükben marad értékes tápanyag a „szülők” számára. Ezen felül
ennek higiéniai oka is van.
Háromhétnyi, fáradhatatlan etetés után kirepültek a fiatalok, ez
azonban nem jelenti a fiókák felnőtté válását. A család még pár hónapig
együtt marad, amíg az ifjú generáció képes lesz az önálló életre.
Amíg a fakopáncs ült a tojásokon, az odúban hallható volt egy kopácsoló hang is, ennek miértjére nem leltem.
Kommentáld!