A melegvérűek a test hőszabályozásához, a felesleges hő leadásához számtalan stratégiát alkalmaznak, az egyik az, hogy valamely testrész kimondottan a hűtést szolgálja. A hőleadás különösen fontos olyan tevékenységet követően, amikor nagy fizikai aktivitás során rengeteg keletkezik belőle, ilyen például a szárnycsapkodással járó repülés. Az alkafélékhez tartozók igen sok energiát használnak repülésük során, így a vastagcsőrű lumma, amely a hűtésre a névadó vastag csőrét használja. Szintén e család tagjai a lundák, s nekik is nagy csőrük van. Lehet, hogy hasonló célt szolgál náluk is e szerv? A lunda csőre a testéhez képest meglehetősen nagy, a teljes testfelület 6 százalékát teszi ki, erekkel bőven átszőtt, és mivel nincs rajta tollborítás, így szigetelésmentes, tehát ideális e feladatra.
Egy amerikai-kanadai kutatócsoport végzett vizsgálatokat alaszkai kontyos lundákkal, a vizsgálat eredményeit a Journal of Experimental Biology folyóiratban tették közzé. A megfigyelések során hőkamerás felvételeket készítettek a madarakról alaszkai költőhelyükön: repülésük utáni pihenőjük alatt mérték az állatok testhőmérsékletének változását. Az egyes madarak leszállási idejét feljegyezték, aztán a kb. 2 percenként készült felvételeken jegyezték a hőmérséklet változásait az eltelt idő függvényében, a képeket akkor készítették, amikor a madár csőre profilból látszott. Egészen a madár távozásáig folytatták a fotózást, összesen 50 madárról készültek így megfelelő felvételsorozatok.
A hőmérséklet kiértékelése során figyelembe vették a testen és a csőrön látható hőt, a csőr testfelülethez viszonyított arányát, s megvizsgálták, hogy a csőr és a hát felületének hőmérséklete változik-e a landolás óta eltelt idő alatt. Ez utóbbival azt lehetett bizonyítani, hogy a madár hűl a leszállást követően, kérdés, hogy ez mely testrészén volt erőteljesebb.
A hát hőmérséklete gyakorlatilag nem változott, viszont a csőr esetében a leszálláskor 1,14 W hőenergia leadását tapasztalták, ez 30 perc elteltével 0,76 W-ra csökkent, s az idő előrehaladtával a csőr és a hát hőleadása közti különbség is kezdett kiegyenlítődni. Ez alapján a kutatók meggyőződtek arról, hogy a lunda a csőrét hőszabályzóként használja, s a nagy energiaigényű repüléseit követően a test hőleadásának 10-18 százalékáért felelős (miközben a testfelület 6 százalékét teszi ki). Ez az arány ugyan elmarad a tukánoknál mért 30-60 százaléktól, ám a tukán csőre is sokkal nagyobb arányú a testéhez képest.
A lundák, s más, „indokolatlanul” nagy csőrű tengeri madarak esetében a csőr mérete ahhoz segíthette hozzá ezeket az állatokat, hogy kellően nagy távolságba repülhessenek anélkül, hogy túlhevülnének. Erre pedig a fiókanevelés idején nagy szükségük is van az alkaféléknek.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt
Kommentáld!