Egy nemzetközi kutatócsoport szerint az indonéziai Lombok sziget egyik tűzhányója a felelős egy hatalmas és eddig rejtély övezte 13. századi vulkánkitörésért.

Lombok (Fotó: NASA)

Az 1257-ben történt erupció olyan hatalmas volt, hogy kémiai ujjlenyomatait az északi és déli sarkvidék jégrengetegei is őrzik. A korabeli európai beszámolók hirtelen lehűlésről és rossz termésről írtak. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmány szerzői most az indonéziai Lombok szigeten lévő Samalas tűzhányót nevezték meg a legvalószínűbb "tettesként". Az eredeti hegyszerkezetből mára alig maradt valami: mindössze egy hatalmas krátertó jelzi az egykori óriás helyét.

A nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoportnak sikerült visszavezetnie a sarkvidéki jégben talált kénkő és hamu nyomokat egészen a lomboki régióig, amelyről radiokarbonos kormeghatározás, a kitöréskor kilövellt kő- és hamurengeteg típusának és pályájának vizsgálata, a fák évgyűrűinek elemzése és a lomboki királyság nagyjából 13. századi bukásáról beszámoló helyi krónikák révén gyűjtöttek adatokat - adta hírül a BBC hírportálja.

"Nagyon erős és meggyőző bizonyíték van a kezünkben" - húzta alá Clive Oppenheimer, a Cambridge-i Egyetem professzora. Mint azt a kutatásban részt vevő Franck Lavigne, a franciaországi Pantheon-Sorbonne Egyetem munkatársa hozzátette: "a bűnügyi nyomozásokhoz hasonló módszerrel dolgoztunk. Először nem tudtuk, hogy ki a tettes, de ismertük a gyilkosság idejét és ujjlenyomataink is voltak a jégmagokban megőrződött geokémiai nyomok formájában, és ezek tették lehetővé számunkra, hogy azonosítsuk az esetért felelős vulkánt".

Az 1257-es kitörést már mexikói, ecuadori és új-zélandi vulkánokkal is összefüggésbe hozták, ám ezek a "jelöltek" mind elbuktak a kormeghatározási vagy geokémiai vizsgálatokon, egyedül a Samalas felelt meg az összes kritériumnak. A Lombokon folytatott vizsgálatok alapján a kutatók arra következtettek, hogy mintegy 40 köbkilométernyi kő és hamu lövellt ki annak idején a tűzhányóból, és a felcsapó vulkáni anyag valószínűleg 40 kilométerre, vagy még magasabbra nyúlt fel az égen.

A kutatók szerint a kitörésnek biztosan ekkora horderejűnek kellett lennie ahhoz, hogy a kilövellt vulkáni anyagok a grönlandi és antarktiszi jégrétegekben tapasztalt mennyiségben terjedjenek szét az egész Földön. A kitörés klímára gyakorolt hatása is jelentős kellett, hogy legyen. A korabeli szövegek pocsék időjárásról számoltak be az 1258-as nyár során: hideg volt és a könyörtelenül zuhogó eső áradásokhoz vezetett.

Összehasonlítva a közelmúltban történt katasztrofális természeti csapásokkal, a Samalas kitörése legalább olyan méretű volt, mint a Krakatau vulkáné 1883-ban és a Tambora rétegvulkáné 1815-ben.

Forrás: MTI | 2013. október 01. kedd 19:30