Az Észak-Amerikából származó csipkéspoloska tömeges és gyors terjedése a hazai tölgyerdőket is veszélyezteti.

Az elmúlt években tömegesen megjelenő poloskák nem csupán kellemetlen jelenlétükkel, de a zöldség- és gyümölcsféléinket is érő károsításukkal sok bosszúságot okoznak, ráadásul az egyik inváziós csipkéspoloska faj az erdeinket sem kíméli, a tölgyekre és a bennük élő ökoszisztémákra gyakorolt hatása már érzékelhető. A kutatóknak alapos okunk van azt feltételezni, hogy a rovar fokozott jelenléte hosszútávon kárt okoz az értékes tölgyesekben, a fák egészségi állapotában és a makktermésben is. A probléma jelentőségéről a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet (NAIK ERTI) Erdővédelmi Osztályának tanácsadója, dr. Csóka György segítségével tájékozódtunk.

A tölgy csipkéspoloska (Corythucha arcuata) az Egyesült Államok keleti partvidékén Alabamától Maine-ig honos, ahol az ún. fehér tölgyeken táplálkozik. Őshazájában nem tartják jelentős kártevő fajnak, mivel természetes ellenségei képesek kordában tartani a populációit. Az öreg kontinensre feltehetőleg élő növényanyaggal került be, 2000-ben először Észak-Olaszországban, 2 évvel később pedig Törökországban észlelték. Több év akklimatizálódás után 2010-ben indult európai hódító útjára, és azóta is nagy ütemben terjed északi, északnyugati irányba. A poloskafaj jelenleg ismert legészakabb előfordulása Dél-Szlovákia, ahol 2018 nyarán jegyezték fel először.

„Bár a kifejlett poloskák ugyan röpképesek, nagyobb távolságokra mégis inkább passzív módon, emberi közreműködéssel terjednek, mégpedig tipikus „autóstoppos” módszerrel – tudjuk meg dr. Csóka Györgytől –, hiszen az erősen fertőzött fákról a gépjárművekre vagy vasúti szerelvényekre hullva rövid idő alatt nagy távolságokra jutnak el. Térhódítását ezért sem korlátozni, sem megfékezni nem lehet.” Egy-egy új térségben a rovar jellemzően először forgalmas utak mentén, például autópálya pihenőhelyeknél tűnik fel, majd innen terjeszkedik tovább.
Emellett a rovar rendkívül gyorsan szaporodik, magyarázza a szakember. Évente két nemzedéke is kifejlődhet, a harmadiknak csak az szab olykor határt, hogy a lárvák és az imágók idő előtt „kieszik maguk alól” a táplálékforrást.

A hazánkra jellemző átlagos (és az utóbbi időben egyre enyhébb) téli időjárás sem okoz jelentős mortalitást, a kifejlett poloskák kéregrepedésekben, elhalt fák leváló kérge alatt telelnek át, és a tölgyek lombfakadásával nagyjából egy időben, április környékén bújnak elő. Ezután a friss lombozaton táplálkoznak, majd párosodást követően petéiket csoportokba, a levelek fonák oldalára rakják le.

A lárvák néhány hét nyugalom után már ki is kelnek. Szipókájukat alulról a levélszövetbe mélyesztik, és táplálékukat a levélfelszínhez közelebbi szövetekből nyerik. Így a levelek fonákja egy ideig viszonylag zölden marad, a klorofillhiánytól először a levelek felszíne kezd el egyre növekvő, majd egybeolvadó foltokban fakulni. Az erősen fertőzött levelek már teljesen elszíneződnek, majd elszáradnak és idő előtt le is hullnak.

Az ERTI munkatársa hozzáteszi, hogy a szerbiai és magyarországi vizsgálatok eredményei alapján az erős fertőzés a fotoszintetikus aktivitást mintegy hatvan százalékkal, a levelek párologtató képességét (azaz transpirációs aktivitását) pedig több mint húsz százalékkal csökkenti. Horvátországi megfigyelések szerint a több éven át komolyan fertőzött fák kevesebb és kisebb makkot teremnek, és idő előtt, éretlenül hullnak le.

Egy – több európai ország arborétumaiban és botanikus kertjeiben zajló – vizsgálat eredménye szerint a legtöbb eurázsiai lombhullató tölgy alkalmas tápnövénye lehet a csipkéspoloskának. „Ez azt jelenti – emeli ki Csóka György –, hogy Európa-szerte mintegy harminc millió hektár tölgyes kínálhat számára megfelelő táplálékforrást. A Magyarországon honos tölgyek mindegyike alkalmas tápnövénye lehet, azaz mintegy hatszázezer hektár olyan erdőnk van, amire a kártevő jelenléte pontenciálisan veszélyt jelenthet.”
A tömeges szaporodások helyszínein egyébként más tápnövényeken (például hársak, juharok, szelídgesztenye, szedrek stb.) is gyakoriak az általa okozott tünetek.

A szakértő szerint ugyanakkor a probléma meglehetősen összetett. Magyarországi vizsgálatok előzetes eredményei szerint a csipkéspoloska tömeges jelenléte közvetetten bizonyos ízeltlábúakra is hatással lehet. Hazánkban a tölgyeseken legalább hatszázötven rovarfaj él, közülük közel háromszáz tölgyspecialista, azaz csak ezen képes megélni. Mivel a tölgylevelek nagy, összefüggő területeken már június végére elszíneződhetnek és elszáradhatnak, így azok, az esetenként védett, ritka rovarfajok, melyek a vegetációs időszak második felében fejlődnek (pl. egyes lepkehernyók, gubacsdarazsak) nem találnak megfelelő táplálékot.

Európában eddig sajnos nem ismert olyan természetes ellenség, ami a tölgy csipkéspoloska populációra érdemi szabályzó hatást gyakorolna. Ez lehet sikeres terjeszkedésének egyik fő oka, amit az egyre gyakoribbá váló enyhe telek, és a meleg, aszályos nyarak valószínűleg nagyban elősegítenek.

„Ha a tapasztalt és feltételezett hatások tudományos igényű vizsgálatokkal is bizonyítást nyernek (ami felettébb valószínű), akkor nem kerülhető el a csipkéspoloska elleni nagy területű védekezés. Városi fák esetében ugyan kidolgozhatóak bizonyos kémiai védekezési eljárások, ám az erdőkben ezek egyrészt a probléma volumenét, másrészt a drasztikus mellékhatásokat tekintve sem jöhetnek szóba.” – hívja fel a figyelmet a tanácsadó.

Egyelőre tehát nem ismert a faj ellen alkalmazható hatékony, környezeti szempontból is tolerálható megoldás. Hosszabb távon valószínűleg az úgynevezett klasszikus biológiai védekezés vezethet eredményre, aminek lényege, hogy az invázióssá vált idegenhonos faj őshazájából olyan természetes ellenségeket telepítenek be, amiktől a faj népességének érdemi szabályozása várható. Ezt természetesen komoly, célirányos vizsgálatoknak kell megelőzni, tekintettel a nem kívánt mellékhatások kockázatára.

A tölgy csipkéspoloskával kapcsolatban tehát egyelőre több a megválaszolatlan kérdés, mint a tudományos megalapozottságú, megbízható ismeret. A tölgyek Magyarországon, de Európa-szerte ökonómiai és ökológia szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségűek. Éppen ezért a sorsukat hosszútávon fenyegető inváziós rovarfaj jelentős nemzetközi érdeklődést és aggodalmat keltett, ami egy kibontakozó nemzetközi kutatási együttműködésben ölt testet. „A kutatók első fórumát 2019 júliusában szervezte meg a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete, a Mecsekerdő Zrt. támogatásával. Az Európa hét országából érkező szakemberek beszámoltak a saját hazájukban tapasztalható helyzetről, majd a Sellyei Erdészet tölgyeseiben, valamint a horvátországi Vinkovci Erdőgazdaság területén tanulmányoztuk a rovar terjedését, életmódját és hatásait a lehetséges megoldások feltárása érdekében” – összegzi a kutató az eddigi tapasztalatait. A házigazda Mecsekerdő Zrt. szakemberei komoly érintettségükből adódóan igyekeznek felmérni a fák növekedésére és a makktermésre gyakorolt hatásokat. A NAIK ERTI Erdővédelmi Osztálya pedig folytatja a faj életmódjára, valamint a tölgyekre gyakorolt hatásainak tudományos igényű vizsgálatát.

Írta: Szauer Melinda