Joshua Slocombe (vezetéknevét később változtatta Slocumra) Kanada délkeleti partvidékén, az Új-Skócia-félsziget egy kis farmján látta meg a napvilágot. A fiút vonzotta a tenger, s tizennégy évesen elszökött otthonról. Egy halászhajón lett segédszakács, de állítólag már az első kikötőben elzavarták, mert majdnem megmérgezte a legénységet. Anyja halála után, tizenhat évesen végleg búcsút mondott a szülői háznak, és matróznak állt egy kereskedelmi hajón, élete hátralévő részét a tengeren töltötte.
Húszéves korára bejárta szinte az egész világot, a tiszti vizsga letétele után, 1865-ben amerikai állampolgár lett, San Franciscóban telepedett le. Huszonöt évesen lett először egy hajó kapitánya, a következő két évtizedben nyolc hajón parancsnokolt, az utolsó négynek már tulajdonosa is volt, a szállítmányokkal bejárta a Csendes-óceánt Ausztráliától Alaszkáig. Sydneyben ismerkedett meg első feleségével, akit 1871-ben vett el, az asszony halála után, 1886-ban egyik unokatestvérét vette feleségül. Mindkét felesége gyakran elkísérte Slocumt. Hét gyereke közül volt aki a hajófedélzeten születtek vagy valamelyik kikötőben. Úti kalandjairól, viszontagságairól (kalózok támadásáról, hajótörésről) két könyvet is írt.
1892-ben egy barátja ajánlotta figyelmébe a „némi javításra szoruló” Spray egyárbócos vitorlás halászhajót. A több mint 11 méter hosszú, siralmas állapotú hajót a saját maga hozta rendbe, teljesen átépítette, és 1895. április 24-én a bostoni kikötőből elindult Föld körüli útjára. Először meglátogatta új-skóciai szülőföldjét, majd Európa felé vette az irányt, és tizennyolc nap alatt elérte az Azori-szigeteket, augusztusban Gibraltárt. Tervei szerint a Földközi-tengeren, majd a Szuezi-csatornán kelt volna át, de a kalózokról hallott ijesztő történetek miatt visszafordult nyugatnak. Az Atlanti-óceánon, a marokkói partoknál tengeri rablók vették üldözőbe, de nem érték utol, s negyven nap alatt elérte Dél-Amerikát. Rio de Janeiróban megállt egy rövid pihenőre, majd Uruguay felé hajózott tovább, ahol homokzátonyra futott, de nem szenvedett hajótörést. Buenos Aires érintése után dél felé folytatta útját, de az Atlanti- és a Csendes-óceánt elválasztó, viharos és nehezen hajózható Magellán-szoroson csak nehezen tudta átküzdeni magát. Többször is hegynyi magas hullámok kergették vissza a szorosba, kénytelen volt kikötni, hogy a hajót megjavítsa, és csak negyven nap múlva, amikor az időjárás kedvezőbbre fordult, indulhatott tovább. Chile partjaitól 72 nap alatt jutott el Szamoára, onnan pedig Ausztráliába, ahol anyagi helyzetén javítandó több előadást tartott útjáról.
Az ötödik kontinens nyugati partjaitól indulva átszelte az Indiai-óceánt, Mauritius szigete után érkezett meg Dél-Afrika keleti partjaihoz, s a Jóreménység fokát megkerülve 1897 karácsonyán kötött ki Fokvárosban. 1898 márciusában harmadszorra is nekivágott az Atlanti-óceánnak, Föld körüli útja utolsó szakaszának. Áprilisban horgonyt vetett Szent Ilona-szigetén, majd Dél-Amerika északkeleti partjai mentén, a Nyugat-indiai-szigeteken áthaladva a Hatteras-fok felé vette az irányt, s 1898. június 27-én behajózott a Rhode Island-i Newport kikötőjébe. A több mint három évig tartó út során 74 ezer kilométert tett meg, egyedül hajózva körbe a Földet. Érkezését nem írták meg a napilapok, az újságok nem vele, hanem a spanyol-amerikai háborúval voltak elfoglalva, rekordnak számító útjáról csak később adtak hírt.
Slocum az 1899-ben megjelent Vitorlával a Föld körül című könyvében számolt be útjáról. Művéből kiderül, hogy semmilyen rekordra sem törekedett, a korban szokatlan módon csak kedvtelésből, a tenger iránti rajongásból indult útnak. Navigáláshoz nem használt tengerészeti kronométert, csak térképet, bádogórát és iránytűt, sebességét mérve – előző pozíciójához viszonyítva – jelölte be megtett útját és helyzetét, illetve időnként szextánssal, a csillagok állását mérve tájékozódott. Mégis rendkívül pontosan navigált, amikor a Csendes-óceánon 43 napig nem látott szárazföldet, ötezer mérföld megtétele után csak tíz kilométerre volt a Marquesas-szigetektől. Ahol lehetett, megállt, hogy gondoskodjon a készletek felfrissítéséről, bejárta a partvidéket, a szebbnél-szebb tájakat.
Útjáról írt beszámolója, a Vitorlával a Föld körül 1899-ben jelent meg, magyarul is számos kiadása látott napvilágot. A könyv rendkívüli népszerűségre tett szert, szerzőjét híres és gazdag lett, még Theodore Roosevelt elnök is fogadta 1907-ben a Fehér Házban.
Slocum házat vásárolt Massachusettsben, de a tenger vonzásától nem tudott szabadulni. 1909. november 14-én a Spray fedélzetén a Kajmán-szigetek felé indult, de már nem tért vissza. Eltűnt az óceánon, többen találgatták, mi történhetett vele, idáig nem találtak hajójára. A tapasztalt tengerész, furcsa módon, soha nem tanult meg úszni, mert úgy vélte: haszontalan dolog. Miután sem ő, sem hajója nem került elő, 1924-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították.
Emlékét az Egyesült Államokban és Kanadában is őrzik, emlékműve található Új-Skóciában, Massachusettsben múzeuma van, és nemcsak vitorlásokat, hajókat, hanem többek között az amerikai Dartmouthban egy folyót, Mauritiuson egy növényt is elneveztek róla, a Sprayt jó néhány változatban megépítették, többen ilyen vitorlással ismételték meg Slocum útját.
Kommentáld!