Néhány éve vált világszerte egyre növekvő problémává az úton-útfélen, erdőben, patakokban és a partjukon, hegyoldalakon, műemlékeken feltűnő kőrakások. Mi is a gond ezzel a divatjelenséggel?

A hangulatos kis kőhalmocskák ma sokak számára a buddhizmus nyugalmát testesítik meg, ám világszerte szokás valamilyen, kultikus vagy gyakorlatias céllal kőhalmokat emelni. A gyakorlati jelentőségük útjelzőként való használatukban rejlik, számos hegyvidéken vagy kietlen tájon ma is ezek az egyetlen tájékozódást adó tárgyak, amelyek akár évszázadok óta útba igazítják a vándort.

Kultikus szerepük régiónként eltér, leginkább azonban a távol-keleti kertek, szentélyek környezetéből ismerhetjük őket. Jelölhetnek sírokat, lehet szakrális jelentőségük, de legendák fűződhetnek hozzájuk. Míg egy szent helyen, amelyet emberkéz alkotott meg, az építészet vagy a díszítő művészet részeként valóban be is tölthetik a nekik szánt szerepet, addig a természetben egészen más hatást váltanak ki.

A világ számtalan pontján okoznak gondot az ezrével egyre csak emelkedő kőhalmok, sajnos készítőik nem kímélik a műemlékeket, sok ezer éves, kiemelt történelmi-régészeti jelentőségű helyszíneket sem, bárhonnan elveszik a szükséges köveket.

A problémával a világ nagy nemzeti parkjai és műemlékegyüttesei is küzdenek, az elmúlt néhány évben pedig itthon is egyre gyakoribbá váltak ezek az építmények. Nemrégiben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, illetve a Bakonyerdő Zrt. hívta fel a figyelmet a kőhalmok megjelenésére, melyek legújabban már Tihanyban is láthatóak.

A kő számunkra élettelen területnek tűnik, azonban az élőlények sokaságának menedéket, búvóhelyet, s egyenesen életteret jelent. Sziklás terepen, de akár egy kis sziklakertben vagy kőfalon is gyakran láthatunk gyíkokat napozni, ezek az állatok, ha veszélyben érzik magukat, egy szempillantás alatt eltűnnek a kövek közt. A fiatal állatok számára rengeteg veszélyt jelentő nyílt tereppel szemben a kövek rejteke jelenti a túlélést.
De nemcsak gyíkok élnek e kövek közt. Pókok, rovarok, köztük a méhek számos faja is beköltözik, de előfordul, hogy csak a meleg, illetve a hideg elől húzódik ide.  A patakokban a meder kavicsai közt apró rákocskák, halivadékok, szitakötőlárvák, ebihalak és számtalan más állat védelmet és élőhelyet lel.

Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa, aki régóta segíti a munkánkat szakértelmével, most is rendelkezésünkre állt, s válaszolt néhány kérdésre.

Milyen élőlények számára a legfontosabbak a természetben lévő kövek, kavicsok? Mi történik, ha máshová rakják?
A szárazföldön lévő köveket az állatok alapvetően kétféle dologra használják. Egyrészt nappalra alájuk/közéjük bújnak; nekik sem tesz jót, ha bolygatják a köveket, mert ilyenkor hirtelen kikerülnek a napra és a melegre, amit nem szeretnek, illetve meg is sérülhetnek vagy el is pusztulhatnak a mozgatástól. De számukra kisebb a baj, legfeljebb másnap este máshová bújnak.
Ilyenek a nagyobb testű éjszakai bogarak és más rovarok, egyes pókok, például a gyíkok vagy a varangyok. Viszont vannak olyan fajok, amelyek kifejezetten a kövek alatt élnek, és ezt a helyet nem is hagyják el. Ha felfordítunk egy olyan követ, ami már eléggé a talajba ágyazódott, akkor láthatjuk, hogy alatta a föld növényzetmentes (legfeljebb gyökerek szövik át), nyirkos és porhanyós, sőt általában hűvösebb, mint a kő felszíne. Az ilyen helyeken élő állatok általában lassú mozgásúak, puha a kültakarójuk, rosszul látnak (sőt vakok is lehetnek), és gyakran halvány színűek a bőrükben lévő festékanyagok hiánya miatt. Az ilyen állatok a kő felfordítása után alig vagy egyáltalán nem tudnak elmenekülni, és a tűző nap hatására perceken belül elpusztulnak. Ilyenek például a hangyák lárvái (mert a hangyák járatai gyakran a kövek alá is befutnak, bár a lárváikat a hangyák elég gyorsan áttelepíthetik), a giliszták, a száz- és ezerlábúak, és rengeteg rovarlárva.

Érdemes-e külön kezelni ebből a szempontból a vízi és a szárazföldi életmódú állatokat?
A vízben ugyanez a helyzet, bár ott a közeg tompítja a káros hatásokat, de az élőhely roncsolása, a kő alján tapadó állatok felszínre kerülése, a halak által kavicsokból készített ívó gödrök szétdúlása ott sem megengedhető.

A puszta tiltáson túl, ami ugye leginkább csak tiltakozást és szabadkozást vált ki, mi lehet célravezető megoldás?
A „tudatmódosításon”, tehát annak elmagyarázásán túl, hogy ez miért káros, nem nagyon tudok más módszert.

Kijelölt „kőkertek”, vagy parkokban elkülönített területek létesítésével vajon csillapítható a természetes élőhelyeket érintő divathullám?
Talán a kijelölt kőkertek enyhíthetnek a dolgon, de ez nagyon kétélű. Egyrészt lehet, hogy egyesek ott kapnak kedvet arra, hogy a természetben is ugyanezt műveljék; másrészt a tiltott gyümölcs ízét ez nem helyettesíti, hiszen a „feketeöves” graffitisek sem a nekik létrehozott legális falfelületeket használják.

Ha kirándulni megyünk, vegyük figyelembe, ami nekünk kikapcsolódást nyújt, az másnak az élettere! Ahogy nem tapossuk le a virágokat, vagy nem ütjük agyon a velünk szembe jövő állatokat sem egy túra során, úgy a köveket se emeljük el a helyükről! A természet harmóniájának megbontásával pont azt veszítjük el, amiért a természetbe járunk. Igyekezzünk úgy megőrizni a világunkat, ahogy találtuk, legyen szó természeti vagy kulturális értékeinkről!