A Mecsek-hegység kellemes klímájával, kiterjedt tölgyfaligeteivel és kellemesen lankás erdei ösvényeivel vonzó úti célt jelent a feltöltődésre vágyók számára.

Kevesen tudják azonban, hogy a természeti értékekben gazdag terület kultúrtörténeti szempontból sem elhanyagolható. A festői környezetben megbúvó barlangokról, egykori rablóvárakról szóló helyi mondák ismeretében – némi fantáziával felvértezve – kalandos utazásra indulhatunk a képzelet világába.

A Mecsek központi részén fekvő Árpádtető településről indult túránk, egy téli reggel. A kék sáv jelzésen haladva elértük Pécs város első erdőmesteréről Tripammer Károlyról (1872-1926) elnevezett kocsányos tölgyet. A turistautak kereszteződésében álló emlékfánál pihenőhely, gondosan karban tartott esőbeálló és tűzrakó hely került kialakításra. Csábító alkalom kínálkozott reggelink elfogyasztására, de a hirtelen feltámadó, metsző hideg szél gyors továbbhaladásra ösztökélt. Az előző napok intenzív havazásai vastag hótakaróval vonták be a tájat. A roppanós porhóban minden megtett lépés élvezettel töltött el. Fejünk felett összefüggő felhőzet jelezte, hamarosan utánpótlás érkezik.

Utunkat a kék körséta turistajelzésen folytattuk tovább, majd lassan elértük kirándulásunk célpontját a Melegmányi-völgyet. A völgy természetvédelmi területet, része a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetnek. Számos forrás található a közelben, egyike a hegység vízben gazdag területeinek. Téli időszakban inkább geológiai érdekességeket tartogat, míg a melegebb évszakokban megcsodálhatjuk őshonos növényritkaságait. Keresni sem kell, elég egy pillantást vetnünk a térképre és hagyni, hogy a beszédes helynevek elvezessenek hozzájuk. Itt van mindjárt a Páfrányos, ahol többféle páfrányfaj is burjánzik. A völgyben kedvelt gyógynövényünk a mezei zsurló épp úgy megtalálható, mint a Baranya megyére jellemző szúrós csodabogyó. A kora tavaszi idő hírnöke errefelé a védettséget élvező illatos hunyor.

A völgy másik nevezetességét adó mésztufa lépcsők téli napokon is élvezetes látványt nyújtanak. A Melegmányi-patakot tagoló lépcsőkről csapadékos időben fátyolszerűen lefutó vízeséseket, sokan a szilvásváradi Szalajka-völgyben látható vízesésekhez hasonlítják. A tömegturizmus nem érinti igazán a hegység ezen részét, így a táj érintetlensége további vonzó tulajdonságot jelent az ide látogatók számára.

A völgyből kivezető út meredek ereszkedésbe kezdett és mivel nem láttam a vastag hótakaró alatt megbúvó köveket, lassítottam kissé a lépteimen. A piros kereszt jelzésen haladva közeledtünk a mánfai Árpád-kori templomhoz. A településtől kissé nyugatra elhelyezkedő, a 12. században Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült templom a mai napig szerves részét képezi a közösségi életnek. Ünnepélyes alkalmakkor meghirdetett szentmisék idején falai közt – hála az épület kiváló akusztikájának – ismert kórusművek is felcsendülnek.

A templom megépítésének története érdekesen fonódik össze a környék mondavilágával. A vesztes csatából menekülő Koppányt Szent István hófehér lován üldözőbe vette. Kercseligeten, Oroszlón és Mánfán dobbantva szökkent a ló, így érte utol István a menekülőt. A sorsdöntő küzdelem emlékére István királyunk elrendelte, hogy ezen a 3 helyen templom épüljön. Így épült fel tehát a sokak által legszebb fekvésű templomként emlegetett mánfai templom a Melegmányi-völgy északi oldalán.

A templom az évszázadok viharát is mesébe illően vészelte át. Mánfa, a török időkben is létezett, ám lakosságszáma meglehetősen lecsökkent. A megmaradt népesség kissé odébb költözött az eredeti településtől, így a templom és környéke elnéptelenedett, lassan visszafoglalta magának a természet. Az épületet sűrű bozótos nőtte be, amely szinte áthatolhatatlan falat alkotva zárta el a kíváncsi szemek elől. Mesélik, hogy egyszer a közeli réten nyáját legeltető tehénpásztor sehol sem lelte bikáját, amikor is a bokrok mélyéről kiszűrődő harangkondulásra lett figyelmes. Az elkóborolt állat szarva beakadt a folyondárba, amely a templom harangját is körbefonta és a szabadulni próbáló bika akaratlanul is segített újra megtalálni a réges-régen elfeledett templomot. A kis közösség visszakapta azt, ami egykor elveszett és lelkes munkával kezdtek neki a templom rendbe tételének.

Magunk mögött hagytuk Mánfát és a község fölé magasodó dombtetőn folytattuk utunkat Komló irányába. Visszatekintve a völgyben elnyúló településre, jóleső érzéssel nyugtáztam magamban, hogy amíg a mecseki emberek emlékezetében ilyen élénken él a múlt, addig a régi idők legendái soha nem merülnek feledésbe.

Írta és fényképezte: dr. Ottó Anita