Ha véletlenül utunkba kerül egy kígyó, azonnal eszünkbe jut: vajon a harapása mérgező? Ez egy mérgeskígyó? Egyáltalán van mérgező és a mérges használata között különbség? Az igazság az, hogy mindkét esetben valamilyen vegyi fegyvert használ az állat, azonban a módszerük erre igencsak különböző, számolt be róla a nationalgeographic.com.
A mérges (nem dühös) és a mérgező állatok is toxinokat használnak, vagyis olyan anyagokat, amelyek kis mennyiségben is jelentős élettani hatással bírnak, és vagy védekezés vagy zsákmányszerzés az alkalmazásuk célja. A mérges állatok, mint a darázs vagy a kígyó a toxinokat aktívan – a másik élőlény bőrét tüskéjükkel, fullánkjukkal, fogukkal felsértve -, szúrás vagy marás útján juttatják be az ellenfél szervezetébe. A mérgező állatok esetében viszont ahhoz, hogy az élettani hatással találkozzunk, meg kell érintenünk (pl. nyílméregbéka) vagy épp meg kell ennünk az adott állatot, ezek ugyanis passzívan képesek csak a mérgüket más lényeknek átadni.
Vedd magadhoz a mérgedet!
A mérgező állatok kizárólag védekezésre használják a toxinokat, ezzel igyekeznek elkerülni, hogy valamely ragadozó megegye őket – mondta David Nelsen, a Tennessee-i Déli Adventista Egyetem biológusa. A mérges állatok viszont megkerülik az emésztőrendszert, közvetlenül a szövetekbe viszik be a mérgüket.
Ha a mérgező állatot a ragadozó megeszi, akkor a szervezetén gyorsan átrobogó méreg igen kellemetlen tüneteket okoz, előfordul, hogy meg is öli a ragadozót, a méreg mennyiségétől és típusától függően. A gömbhalak különösen erős, halálos mérge idegméreg, amely az állat bőrén és számos belső szervében is megtalálható.
Számos mérgező állat nem saját maga állítja elő a toxinokat, hanem valamilyen környezeti segítség révén jut hozzá, a gömbhal tetrodotoxinja például egy tengeri baktériumnak köszönhető. A királylepkék hernyói a tápnövényük elfogyasztásával jutnak hozzá az őket még kifejlett lepkeként is keserűvé, ehetetlenné tévő méreganyaghoz.
Az állatok mérgező voltára az élénk színek, feltűnő mintázat már messziről felhívja a figyelmet, kiváló példa erre a közép- és dél-amerikai nyílméregbéka. „A békák számtalan típusú neurotoxint hordoznak, az egyszerűen rossz ízűtől kezdve az ijesztően végzetesig”- mondja Rebecca Tarvin, a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i kampuszának evolúcióbiológusa. A világ egyik legmérgezőbb állata a Kolumbiában honos aranysárga színű rettenetes nyílméregbéka (Phyllobates terribilis), az állat feltehetően az elfogyasztott apró bogarakból veszi fel a batrakotoxin nevű idegmérgét, majd a bőrmirigyein keresztül választja ki. Egyetlen kicsiny, 4-5 centis békán lévő méreganyag elegendő számos ember megöléséhez.
Szintén méregtartalmú rovarok elfogyasztásának köszönheti saját tollai mérgező voltát a Pápua Új-Guineában honos dolmányos gyümölcsrigó (Pitohui dichrous).
Dolmányos gyümölcsrigó
FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Marások és szúrások
„A mérges állatok maguk termelik a mérgeiket, így ezek az anyagok a legtöbb esetben sokkal összetettebbek, ráadásul közvetlenül a kiszemelt áldozat testébe juttatják be, megkerülve az emésztőrendszert” – magyarázza Nelsen.
Egyes állatok mérge marással kerül az áldozat szervezetébe. A pókok vagy a kígyók üreges csáprágójukkal, illetve méregfogukkal teszik ezt, s így megbénítják az áldozat idegrendszerét vagy keringését. Egyes gyíkféléknek a nyáluk tartalmaz mérgeket, egy emlős, a karibi szigetvilágban élő patkányvakond harapása szintén mérges. A tengeri kúpcsiga módosult foga szigonyszerű, s ezzel célozza, majd bénítja meg apró zsákmányát, azonban a mérge sokkal nagyobb testű állatokat is képes megölni.
Más mérges állatok, mint például a kőhal, hátából kiálló tüskéit veszi igénybe gyötrő mérge bejuttatásához. A Corythomantis greening nevű dél-amerikai békafaj az ajkában rejtőző töviseivel juttatja be kínzó fájdalmat okozó mérgét az áldozatába úgy, hogy gyakorlatilag belefejel annak testébe.
A lajhármakik (Nycticebus nem), ezek a délkelet-ázsiai éjszakai emlősök még érdekesebb méregrendszerrel dolgoznak: méregmirigyük a felkarjuk belső oldalán található, az itt termelt mérget a maki felnyalogatja, majd harapással juttatja be, veszélyhelyzet esetén, az ellenfélbe.
Anna Nekaris, az Oxford Brookes Egyetem főemlőskutató biológusa elmondta, hogy a nyál és a méreganyag keveréke drámai immunreakciót vált ki a megharapott állatban. „Az embernél ezt anafilaxiás sokknak hívjuk, rendkívüli fájdalommal jár, esetleg szövetelhalással.”
Harmadik kategória?
Egyes állatok nem harapással, vagy érintésük, elfogyasztásuk révén juttatnak mérget az áldozatukba, hanem távolról fröcskölik, spriccelik rájuk. Ezek mérgét a toxungen szó megalkotásával különítették el a már ismertektől. Ilyen állat a pöfögő futrinka, amely az utótestéből jelentős távolságra tudja kispriccelni erősen irritáló méreganyagát, vagy ilyen a szalamandra, amely akár 30 centire is kispricceli mérgét.
No és itt van a bűzös borz, vagy más néven szkunk. „A legtöbbünknek eszünkbe sem jutna a szkunk kifröcskölt váladékát méregnek nevezni, azonban, ha egy kutyát vagy macskát képen talál vele, az állat ezt követően ideiglenesen elveszíti a látását, heves tüsszögés fogja el, és hányni kezd, a szkunk váladéka még a vörösvértesteket is károsítja.” – magyarázta Nelsen.
Vannak ritka esetek, amikor egy állat egyszerre többféleképpen is kiadhatja méreganyagát. Ilyen a köpködő kobra, amelynek marása is igen fájdalmas, és a méregfogain lévő aprócska lyukakon keresztül az áldozat szemébe köpött mérge végleges vakságot is okozhat. Tehát a köpködő kobra egyszerre mérges és rendelkezik toxungen tulajdonsággal is.
A Rhabdophis nembe tartozó délkelet-ázsiai kígyók pedig mérgezőek s mérgesek is egyúttal: méregfogukkal „hagyományos” módon győzik le áldozatukat, ám az elfogyasztott mérgező békák kiváltják, hogy ők maguk is mérgezővé válnak, a nyakuk mirigyein kiválasztva a békák mérgét.
Így hát időnként, ha egy kígyóról tudni szeretnénk, hogy mérges-e vagy mérgező, a válasz lehet az is: mindkettő.
Kommentáld!