Fotós olvasóink idén meglehetősen sok bogáncslepkét fényképeztek, ez nem véletlen.

Néhány évente a szokásosnál jóval nagyobb számban jelennek meg késő tavasszal, kora nyáron ezek az impozáns, nagy testű és színes lepkék. A cikket olvasóink legszebb lepkefotóival illusztráltuk.

A bogáncslepke (Vanessa cardui) világszerte elterjedt faj, Dél-Amerika és az Antarktisz kivételével mindenütt megtalálható, évente több nemzedéke van. Az európai állomány kontinensünkről délre vándorol az ősz vége felé, s tavasszal, április-május táján onnan érkeznek meg az itt „nyaraló” egyedek.

A vándorlásuk régóta ismert volt, azonban pontosan követni a lepkék útját meglehetősen bonyolult. Hova mennek ősszel, és honnan érkeznek meg tavasszal?

Modern izotópvizsgálatok segítették hozzá a kutatókat ahhoz, hogy ezt kiderítsék. A lepkék a születési helyükön hernyóként elfogyasztott táplálékokból meghatározott hidrogénizotópokat vesznek fel. Ezek az izotópok az adott hely vizeire jellemző arányúak, s az elfogyasztott növényekkel beépülnek a hernyó szervezetébe, majd a bábbá válást követően a lepke kifejlődő szárnyaiba is. A kikelt lepke szárnya élete során nem változik már, így az abban lévő izotóparányokból lehet a születési helyre következtetni.

Néhány éve ezzel a módszerrel igazolták már, hogy Európából indulva ősszel, a Földközi-tenger, majd a Szahara átszelése után Afrika középső vidékeire érkeznek a lepkék. Azt egy 2018-ban megjelent tanulmány szerzői bizonyították, hogy a bogáncslepkék a téli időszakot Afrikában töltik, s az őszi európai lepkék ott született leszármazottai indulnak tavasszal vissza hozzánk.
Korábban azt feltételezték, hogy a tavaszi európai lepkepopuláció kizárólag Észak-Afrikából érkezik hozzánk, azonban a kutatás bizonyította, hogy igen jelentős részük a fekete kontinens déli részeiről repül több ezer kilométert. Spanyolországi vizsgálatban a tavasszal érkezők fele bizonyult a szavannákról származónak.

A bogáncslepkét két tulajdonsága teszi alkalmassá erre a hatalmas vándorlásra: egyrészt az, hogy nem válogatós a tápnövényeit illetően, a fészkesvirágzatúak köréből (303 növényfajon mutatták ki) szinte bármin képes felnőni a hernyója; másrészt az, hogy egész évben bármikor képes szaporodni.

A tőlünk ősszel Afrikába vonult egyedek ott szaporodnak, helyszínt annak megfelelően választanak, hogy hol áll rendelkezésükre megfelelő mennyiségű növényzet. A szavannán az esős évszakban született lepkék a csapadék megszűnésével továbbállnak, s olyan területeket keresnek fel, ahol még friss zöld növényzet található. Egészen Mozambikig is eljuthatnak ilyen, kontinensen belüli vándorlásuk során. A tavaszi, észak felé tartó útjukon aztán legközelebb már csak Észak-Afrikában állnak meg, ahol az első tavaszi generáció egy része is megszületik. Nem minden lepke áll meg itt szaporodni, sok rögtön tovább vonul Európába.

A nálunk májusban megjelenő bogáncslepkék közt számos olyan egyed látható, amelynek kopott, színtelen a szárnya. Majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ezek az idős egyedek a Szaharától délre eső részéről érkeztek hozzánk. A kevésbé kopottak már közelebb, Észak-Afrikában, vagy a Földközi-tenger térségében születtek, június végén már hazánkban kifejlődött új nemzedékkel is összefuthatunk.

A vándorló óriási lepketömeg kialakulásához kellő mennyiségű és jól időzített csapadékra van szükség. Az észak-amerikai bogáncslepkék egyedszámában az El Niño időjárási változásaival mutattak ki összefüggéseket, és a sivatagi szupervirágzások során alakulhatnak ki Kaliforniában nagy lepketömegek.

Az európai tavaszi populáció az afrikai csapadékviszonyoktól függ, amikor a telelő területeken bőséges az eső, sok a növény, akkor sok hernyó képes felnőni és azután lepkeként tavasszal hazaérkezni. Egymást követő kedvező csapadékviszonyú szaporodási ciklusok során a lepkepopuláció mérete felduzzad, s ennek eredményeként láthatunk 2019-ben oly sokat ezekből a csodás rovarokból. Néhány évente alakulnak ki ilyen nagyobb vándorló tömegeik, nem mindennapos tehát a látvány, amelyben az idén részesülhetünk!