1981-ben egy német ornitológus, Eberhard Gwinner bebizonyította, hogy a vándormadarak belső „naptára” határozza meg az éves életritmusukat. Vadon, frissen kikelt fiókaként befogott és laborban felnevelt kormos légykapók fejlődését és viselkedését vizsgálva derült ki, hogy a külső környezettől teljesen elkülönített madarak a vándorlás kezdete idején nyugtalanná váltak, és minden olyan változást, fejlődési mintát mutattak, amelyet a vadon élő madarak is a vándorút előtt. Mivel a madarakat laborban, a külső hatásoktól elzártan nevelték, ez azt jelentette, hogy a madarak nem a környezet megfigyelése alapján döntenek a vándorlásról, hanem független belső szabályozók határozzák meg.
Mivel 2002-ben már világos volt, hogy a klíma átalakul, Gwinner ekkor megismételte a kísérletet, s Dr. Barbara Helm, akkor még doktoranduszként, kutatótársa volt e munkában. Sajnos Gwinner röviddel a kísérlet befejeztét követően elhunyt, Helm pedig a tanulmányai, majd későbbi munkái miatt nem tudott időt szakítani az adatok feldolgozására.
Helm nemrégiben lett a Groningeni Egyetem professzora, és jelen feladatai mellett, illetve azok részeként végre jutott idő a 2002-es kísérlet eredményének elemzésére is, ráadásnak emellett egy újabb értékes adatbázishoz is hozzájutott időközben. A munkáról a Current Biology folyóiratban közzé tett tanulmányban számoltak be.
A 2002-es kísérlet szerint a laborban felnevelt légykapók a vándorlási izgatottság jeleit tavasszal átlag 9,3 nappal hamarabb mutatták, mint 1981-ben, s ugyanennyivel hamarabb kezdtek a madarak ivarszervei aktiválódni, 8 nappal korábban zajlott a madarak téli vedlése, s őszi vándorlási izgatottságuk is kissé későbbre tolódott.
Az eredmények azt mutatták, hogy a madarak beépített éves „naptára” eltolódott, már röpke két évtized alatt is.
A kormos légykapó tojója
FORRÁS: WIKIPEDIA
Helm tudomást szerzett egy házaspárról, akik az 1973 óta civil kutatóként folyamatos megfigyeléseket végeztek a kertjükben élő légykapókon, minden évben gyűrűzték is a kikelt fiókákat, s feljegyzéseik megbízható, pontos adatbázist jelentettek e madarakról. Szemben a laborkísérletekkel, ők a szabadban, természetes környezetükben élő légykapókról gyűjtöttek 46 éven át adatokat, így kiváló lehetőség nyílt arra, hogy ellenőrizzék, vajon a laborban tapasztaltak a vadon élők esetére is igazak-e. Dieter és Ute Hoffmann az egykori német kísérlet helyszínétől alig 100 km távolságban él, így ráadásul a madaraik földrajzi, környezeti körülményei is gyakorlatilag azonosak a labor helyszínén a kísérletekhez befogott egykori fiókákéval. A házaspár megfigyelései alapján a laborkísérlet időszaka alatt légykapók 11 nappal korábban raktak tojást, így hasonló mértékű eltolódást láttak ők is, mint a laborban tartott madaraknál volt.
Az eredmény jó hír abból a szempontból, hogy kiderült, a légykapók egyelőre jól alkalmazkodnak a változó klímához, van azonban egy nemrég feltárt árnyoldala is a jelenségnek. Szintén a Groningeni Egyetem készítette azt a tanulmányt, amelyből kiderült, hogy a korábban visszaérkező légykapók ádáz küzdelmet kénytelenek folytatni a helyi széncinegékkel. Mindkét madár odúban fészkel, s mindkettő jórészt hernyókkal eteti a fiókáit. A korábbi időkben nem esett azonos időszakra a fészekrakásuk és a fiókanevelésük, azonban a klímaváltozás miatt átalakuló életritmusuk miatt jelenleg már komoly versenytársakká váltak mind a fészekért, mind az eleségért. Bár a légykapó is előbbre hozta a vándorlását, közel sem annyival ért haza hamarabb, hogy az állandó lakos széncinegékkel egyenlő esélyei legyenek. Ez főként az enyhe teleket követő tavaszok esetében azt eredményezte, hogy a telet nagyobb arányban túlélt széncinegék igen sok légykapót elpusztítottak.
Habár az 1981-es és 2002-es kísérletek óta ismét közel 2 évtized eltelt, újabb laborkísérletet nem fognak végezni. Az eredeti Gwinner-féle labort szétszerelték, a felszereléseket elvitték, így nem lehetne pontosan azonos módon lefolytatni a vizsgálatokat, és enélkül az eredményeket sem lehetne tudományos értékkel összehasonlítani.
Eberhard Gwinner korszakalkotó felfedezéséről az utókor se feledkezett meg, ma már a nevét viseli az az utca, ahol a Max Planck Intézet Ornitológiai Központja is áll Seewiesen-ben.
Kommentáld!