Agresszív, invazív faj, bár nagyon mutatós. Szinte nem is e világi táj tárul a szemünk elé, ha a süntökkel sűrűn átszőtt vidéket fentről szemléljük. Egy ilyen élményben volt részem nemrégiben Kiskőrös közelében. Sajnos elnyomja az őshonos növényeket, de sűrű szövedéke biztos menedéket kínál a vadaknak. A vadászok ide nem merészkednek. Rengeteg vaddisznó, őz és szarvas él ebben a környezetben.
Hasonló „dzsungeleket” képez az őshonos vadszőlő is, de nem lehet összetéveszteni vele, a süntök virágai fehérek. A japánkeserűfű távolról nézve hasonlít rá, de közelebbről nézve látszik, hogy a süntöknek uborkaszerű, ötkaréjos levelei vannak, míg a keserűfű levelei egyszerűek.
A süntök (Echinocystis lobata) kúszó, szögletes szárával akár 10 méterre is eljuthat, befonva a támasztékod adó növényeket, aztán idővel ezeket el is nyomja. Cérnavékony, ám meglepően erős, zöld színű, spirálisan tekeredő kacsokkal húzza magához közelebb a gazdanövényhez, majd felkúszik rájuk. Levelei 3-5 karéjúak, a levél széle ép, hosszú nyéllel kapcsolódik a szárhoz.
Fehér vagy zöldes virágai 6 szirmúak, a szirmok csúcsa hegyes, szétálló, csillag alakú. Felfújt, tüskés kabak termése tojásdad alakú, benne 4 mag fejlődik.
Észak-Amerikából került hazánkba, mint dísznövény. Azonban a kertekből megszökve hamar új és új élőhelyeket hódított meg, kiszorítva onnan az eredeti fajokat. A téli -5 Celsius-foknál hidegebbet nem tűri.
Folyók, patakok mentén szerves anyagokban gazdag, nedves, gyengén savanyú, humuszos talajokon, ligeterdőkben, árkok, csatornák mentén telepszik meg. Fényigényes, sókerülő, sós vagy szikes élőhelyen ritkán fordul elő. A vegetációs időszakban bekövetkező elárasztásokat gyengén tűri, ilyenkor a tövek elpusztulhatnak, ha viszont megerősödik, vízen úszva is tud terjedni.
Hazájában az észak-amerikai őslakosok használják reuma gyógyítására, magját díszként mint gombot, gyöngyöt hordják.
Írta és fényképezte: Molnár Péter
Kommentáld!