A Bükk-hegység növénytakaróját hatalmas, összefüggő bükkös és tölgyes erdőségek uralják. Az Észak-magyarországi-középhegység legterjedelmesebb és legnagyobb átlagmagasságú tagja. Bár nem itt található hazánk legmagasabb pontja, de a mintegy ötven, kilencszáz méter fölé emelkedő hegycsúcsával, országos szinten mégis rekordernek számít.
A Bükki Nemzeti Park keleti részének talán legismertebb kirándulóhelye a Szalajka-völgy. A Szilvásvárad mellett húzódó, fokozottan védett völgy mára már igazi turistaközpontnak számít. Kiemelkedő látnivalója a 17 méter hosszú Fátyol-vízesés, de megtalálható itt erdészeti múzeum és az erdőgazdálkodást bemutató szabadtéri erdei múzeum is. Jó erőben lévő, megfelelő lábbelit viselő kirándulók a közeli Istállóskői-barlangot is felkapaszkodhatnak.
Azok számára, akik szívesebben töltenék szabadidejüket a forgalmasabb turistaútvonalaktól távolabb, a Szalajka-völgy közelében meredező sasbércek meghódítása kecsegtet kalandos kihívással.
Túránkat a reggeli ködben ébredező Szalajka-völgy bejáratánál kezdtük. A völgyből kifelé vezető turistaút égbe szökő fák között kanyargott egyre magasabb szintek felé. Erős volt a kontraszt a jól kiépített Szalajka-völgy után. Az erdő érintetlen vadságot árasztott magából és ez a fajta őserdőjelleg igazán emlékezetessé tette számunka az ott eltöltött órákat. Az úton egyre-másra tűntek fel a mesefilmek elvarázsolt erdeit megidéző, mohás kőtömbök. A hegységet alkotó tengeri üledékes kőzetből – javarészt mészkő – létrejövő látványos sziklamonstrumok végigkísérték utunkat. A kezdetben kisebb köveket, egy idő után autó nagyságú sziklatömbök követték, mígnem egy összefüggő sziklavonulat keresztezte utunkat. Ezen felkapaszkodva jutottunk el a 880 méteres Őr-kő kilátóponthoz, amely egy kőtarajos platóra emlékeztetett leginkább. A meredeken leszakadó sziklafal szélén állva lenyűgöző panorámát kaptunk a Déli-Bükk sejtelmes lankáiról.
Cserepes-kői barlangszállás
FORRÁS: DR. OTTÓ ANITA
Tovább haladva az Országos Kéktúra útvonalán, rövidesen elértük a sokak számára ismerős Cserepes-kői barlangszállást. A sziklaodúban létrehozott bivakhely a nomád túrázók bakancslistájának szinte kötelező pontja. A régóta ismert és sokak által látogatott barlang az idők folyamán vasajtóval, néhány fából készült fekvő alkalmatossággal és kályhával lett gazdagabb. Viharok idején biztos menedékül szolgál.
Vörös-kő
FORRÁS: DR. OTTÓ ANITA
Innen egy nem jelzett, ám jól járható úton értünk a Vörös-kő sziklacsúcsára. A sziklabércre vezető út mindkét oldalán meredeken leszakadó hegyoldal tette még látványosabbá a kijutást. A fák között kanyargó gerincút végén kibontakozó Vörös-kő látványa az őt körbeölelő magasabb hegycsúcsokkal igazán magával ragadó élményt nyújtott. Keresve sem találhattunk volna jobb helyet ebédünk elfogyasztásához.
Tovább haladva a megkezdett úton, lassan elértük a bükki őserdő szélét. Figyelmeztető tábla hívta fel rá figyelmünket, hogy ez a kivételes terület kiemelt védettséget élvez, belépés csak engedéllyel, szakvezetés keretében megengedett. Az őserdő 1972 óta védett, itt található a hazai magashegyi bükkösök legidősebb és egyben legszebb állománya. Erdőrezervátumként mintegy 100 éve mentes minden emberi beavatkozástól, így lehetővé téve a kutatók számára az erdő természetes fejlődési folyamatainak vizsgálatát. Élőhelyül szolgál olyan állatoknak, melyek korábban a Bükk-fennsíkon gyakorta fordultak elő, de mára már ritkábban látunk, mint például a szarvasbogár, havasi cincér, alpesi gőte és a hegyi csavarcsiga. Az őserdő jellegzetes madara a sisegő füzike.
A jelzett turistaút az őserdő szélén haladt tovább, elkerülve a védett részeket. Igyekeztünk magunkba szívni a hely különleges atmoszféráját, azt a bámulatosan vadregényes hangulatot, ami utunk során végig elkísért. Visszaereszkedve a nyüzsgő Szalajka-völgybe, szinte zavaró volt ez a hirtelen váltás. Egy bükki kirándulás alkalmával érdemes tehát eltávolodva a központi látványosságoktól beljebb merészkedni az erdőbe, hogy megtapasztalhassuk milyen érzés letekinteni a Déli-Bükk legszebb sasbérceiről.
Kommentáld!