A lista közzétételének célja bemutatni a növény- és állatfajok felfedezésének, osztályozásának módját, és felhívni a figyelmet bolygónk biológiai sokféleségének fenyegetettségére.  

A New York állambeli Környezettudományi és Erdészeti Főiskola (SUNY College of Environmental Science and Forestry, ESF) Nemzetközi Fajfelfedezési Intézete (International Institute for Species Exploration, IISE) minden év május 23-a környékén összeállít egy tízes listát az előző évben leírt mintegy 18 ezer faj közül. A dátum Carl von Linné, „a rendszertan atyja” születésnapjára esik. A 18. században ő rakta le a máig használatos tudományos osztályozás és nevezéktan alapköveit.

A Nemzetközi Fajfelfedezési Intézet a lista közzétételével nem csupán azt mutatja be, hogy miként halad a Föld növény-és állatfajainak felfedezése és osztályozása, hanem felhívja a figyelmet bolygónk biológiai sokféleségének fenyegetettségére, valamint a rendszertan tudományának és a természettudományi múzeumok munkásságának fontosságára is. Az Intézet a rendszertan modern eszközeinek fejlesztésére is különös hangsúlyt fektet: támogatja a digitális eszközök használatát a leíró rendszertan valamint a filogenetikai (törzsfejlődéstani) kutatások hatékonyabbá tételének érdekében.
Lássuk a listát!

Egysejtű az akváriumból (Ancoracysta twista)
Természetes élőhelye ismeretlen. Egy trópusi agykorallon fedezték fel a kaliforniai San Diegóban.

A San Diego-i akváriumban talált egysejtű (protiszta) feladta a leckét a kutatóknak: Az ismert egysejtűcsoportok egyikébe sem illeszthető be –feltehetően az eukarióták egy eddig ismeretlen vonalát képviseli, melynek különösen gazdag a mitokondriális genomja. Az eukarióták azok az élőlények, melyekben a DNS, az örökítőanyag (a genom) nagy része a membránnal határolt sejtmagban található, de DNS a mitokondriumnak nevezett sejtszervecskéikben is van. Velük ellentétben a prokariótáknak (a baktériumoknak és az archeáknak) nincs elkülönült sejtmagjuk. Az eukarióták közé tartoznak az egysejű protiszták és a többsejtű élőlények. Ez utóbbiak alatt többnyire az állatokat, a növényeket és a gombákat értjük.

A ragadozó Ancoracysta twista az ostorával mozog. Különös, szigonyszerű sejtszervecskéivel (az ancoracystákkal) bénítja meg a táplálékául szolgáló más egysejtűeket. A mitokondriumaiban lévő gének szokatlan sokasága ablakot nyit az eukarióta élőlények korai evolúciójára.

A latin név eredete: A faji jelző (twista) a protiszta forgó mozgására utal.

Típuspéldányok elhelyezése: A műgyantába ágyazott sejteket a Brit-Columbiai Egyetem Beaty Biodiverzitás Múzeuma őrzi

Fa az atlanti esőerdőből (Dinizia jueirana-facao)
Reserva Natural Vale, Espírito Santo, Linhares, Brazília

A pillangósvirágúak közé tartozó Dinizia génusznak eddig egyetlen faja volt ismert, a közel 100 éve felfedezett D. excelsa. Az újonnan leírt Dinizia jueirana-facao akár 40 méteres magasra is emelkedik a félig lombhullató, part menti, érintetlen atlanti esőerdő lombkoronája fölé. A mintegy 62 tonnás fa kisebb mint amazóniai testvérfaja, és nincsenek támasztógyökerei, de ugyanolyan látványos. A Dinizia jueirana-facaoegyedül a brazíliai Espírito Santóban lévő Reserva Natural Vale-ban és környékén él. A fa mérete nagy, egyedszáma viszont kicsi – mindössze 25 egyede ismert, melyeknek körülbelül a fele található védett területen, a faj ezért kritikusan veszélyeztetett. A növény félméteres, fás termései szintén figyelemre méltóak. Az atlanti esőerdőben mintegy 2000 gerincesfaj él, többek között 200 őshonos madárfaj. Az erdő a Brazíliában honos veszélyeztetett fajok több mint felének ad otthont, területe azonban drasztikusan csökkent és feldarabolódott. Mára az egykor 1,3 millió négyzetkilométeres élőhelynek mindössze 15 százaléka maradt fenn.

A latin név eredete: A faj a helyi nevéről („jueirana-facão”) kapta a tudományos elnevezést.

Típuspéldányok elhelyezése: Herbário da Reserva Natural Vale, Vale – Linhares

Quasimodo-felemáslábúrák (Epimeria quasimodo)
Déli-óceán

A körülbelül 50 milliméteres Epimeria quasimodo Victor Hugo púpos hőséről kapta nevét, utalva az állat domború hátára. Egyike az Epimeriagénusz 26 újonnan felfedezett fajának – a feltűnő tüskékkel ellátott, élénk színű állatok mindegyikét a Déli-óceánban találták. Vannak köztük aktívan úszó ragadozók és helyhez kötött szűrögetők is. Az Epimeriagénusznak sok faja él a déli sarkkörtől délre eső jeges vizekben. Tarajszerű díszítményeik miatt a legendák sárkányaira emlékeztetnek. Amikor a génuszról 2007-ben átfogó tanulmányt tettek közzé, számos kutató úgy gondolta, hogy az összes fajt ismerik már. Egy belga kutatópár azonban morfológiai vizsgálatokat és DNS-elemzést követően bemutatta, hogy milyen keveset is tudunk ezekről a látványos vízi gerinctelenekről.

A latin név eredete: a faj Victor Hugo 1831-ben írt regénye, A Notre Dame-i toronyőr férfi főszereplőjéről kapta a nevét.

Típuspéldányok elhelyezése: Belga Királyi Természettudományi Intézet, Brüsszel

A parányi, 1,5 mm hosszú Nymphister kronaueri hangyák között él, mégpedig egyetlen vándorhangyafaj, az Eciton mexicanum társaságában. A gazdahangya – rokonaihoz hasonlóan –vándorló életmódot folytat, nem épít állandó fészket. A hangyasereg két-három hétig menetel az erdőben, közben rengeteg zsákmányt gyűjt be, majd újabb két-három hétre letelepszik valahol. A Nymphister kronaueri ugyan mászkálhat és táplálkozhat, míg a hangyakolónia egy helyben tartózkodik, de ha azok útra kelnek, neki is mennie kell. És itt jön a csel: a bogár, melynek teste pontosan olyan méretű, formájú és színű, mint a hangyadolgozók potroha, szájszervével megragadja a hangya testének karcsú részét és ott kapaszkodik, míg a hangya gyalogol helyette. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha a hangyának – rajta a bogárral – két potroha lenne. Más mirmekofil (hangyavendég) fajokhoz hasonlóan ennek a bogárnak is kémiai jelzőanyagokkal vagy más módosulásokkal kell elérnie, hogy a hangyák ne tekintsék zsákmánynak. Annak kiderítése, hogy a Nymphister kronaueri esetében ez pontosan hogyan működik, még várat magára.

A latin név eredete: A faj Daniel Kronauer biológusról, a vándorhangyák kutatójáról nevezték el, aki felfedezte a bogarat a hangyák között.

Típuspéldányok elhelyezése: Field Museum of Natural History, Chicago

Tapanuli-orangután (Pongo tapanuliensis)
Indonézia: Szumátra

A tudomány az emberszabású majmoknak eddig mindössze hat faját különböztette meg. A keleti és a nyugati gorilla, a csimpánz és a bonobó közelebbi rokonai az embernek, mint az ázsiai orangutánok. A szumátrai (Pongo abelii) és a borneói orangutánokat (Pongo pygmeus) 2001-ben ismerték el külön fajként. Egy nemzetközi kutatócsoport morfológiai, viselkedésbeli és genetikai vizsgálatok után arra a következtetésre jutott, hogy az orángutánok egy elszigetelt csoportja – mely a szumátrai orangutánok déli elterjedési határánál fekvő Batang Toruban honos – különbözik mind az észak-szumátrai, mind a borneói fajtól. A genetikai bizonyítékok arra utalnak, hogy míg az észak-szumátrai és a borneói faj körülbelül 674 ezer éve vált el egymástól, ez a dél-szumátrai faj már jóval korábban, mintegy 3,38 millió évvel ezelőtt elkülönült. Miután az elszigetelt populáció jelentőségét megállapították, nyilvánvaló lett, hogy a faj a Föld leginkább veszélyeztetett emberszabásúja. A mindössze körülbelül 800 egyed 1000 négyzetkilométeres, felszabdalt élőhelyen él, 300 és 1300 méter közötti tengerszint feletti magasságú dombvidéki és hegyi erdőkben. A legsűrűbb állományok az érintetlen erdőrészeket lakják. Az új faj mérete hasonló a többi orangutánéhoz: a nőstények magassága körülbelül 1,20 méter, a hímeké a másfél métert is eléri.

A latin név eredete: A név arra a három észak-szumátrai körzetre (Észak-, Közép- és Dél-Tapanuli) utal, ahol az új faj él.

Típuspéldányok elhelyezése: Museum Zoologicum Bogoriense, Indonézia

Mélytengeri csigahal (Pseudoliparis swirei)
Csendes óceán: Mariana-árok

A világ óceánjainak legmélyebb pontja a csendes-óceáni Mariana-árok vaksötét szakadékában található. A halak közül ez a faj él a legmélyebb részen, az eddigi ismeretek alapján. A körülbelül 10 centiméter hosszú, ebihalszerű Pseudoliparis swirei-t számos új fajjal együtt makrélahússal csalizott csapdával gyűjtötték. Kis mérete ellenére a hal a rendkívüli mélységben élő tengerfenéki közösség csúcsragadozója. Hét- és nyolcezer méter között fogták, de valószínűleg korábban ugyanezt a fajt még mélyebben is lencsevégre kapták. A Pseudoliparis swirei a csigahalfélék (Liparidae) családjába tartozik, melynek több mint 400 ismert faját a legkülönbözőbb mélységekben fedezték fel, az árapályzónától a mélytengeri árkokig. Mai tudásunk szerint a halak élettani tűrőképességének határa 8200 méter körüli mélységben húzódik.

A latin név eredete: A hal neve a Challenger kutatóhajó egyik tisztjére utal – ez a hajó fedezte fel 1875-ben a Mariana-árkot.

Típuspéldányok elhelyezése: Smithsonian Intézet, United States National Museum of Natural History, Washington

Káprázatos ingyenélő (Sciaphila sugimotoi)
Japán: Ishigaki-sziget

A növények legtöbbje a fényenergia segítségével állítja elő a létfenntartásához szükséges szerves anyagokat, vagyis autotróf életmódot folytat. Egyes fajok azonban heterotróf módon élnek: más élőlények által előállított vegyületeket használnak fel. Így tesz a most felfedezett Sciaphila sugimotoi is, amely a vele szimbiózisban élő gombától anélkül vesz fel tápanyagokat, hogy közben károsítaná azt. A Triuridaceae család, amelyhez az új faj is tartozik, kizárólag ilyen mikoheterotróf (azaz gombákkal szimbiózisban élő) fajokból áll. Japán flórája jól ismert és alaposan dokumentált, ezért új fajok kimutatása ott mindig nagy szenzáció; a szépséges virágú S. sugimotoi tehát különösen izgalmas felfedezés. A kecses, mindössze 10 centiméter magas növény rövid ideig, szeptember-októberben virágzik. A faj mindössze két helyen él a sziget nedves, örökzöld lomblevelű erdeiben, és összesen talán 50 egyede lehet, ezért kritikusan veszélyeztetettnek minősül. A többi gombaszimbionta fajhoz hasonlóan a S. sugimotoi fennmaradásának kulcsa a stabil ökoszisztéma.

A latin név eredete: A növény a felfedezője, Takaomi Sugimoto után kapta a nevét.

Típuspéldányok elhelyezése: Kiotói Egyetem Herbáriuma

Baktérium a vulkánból (Thiolava veneris)
Kanári-szigetek: El Hierro

Amikor 2011-ben kitört a tenger alatti Tagoro vulkán a kanári-szigeteki El Hierro partjainál, a vízhőmérséklet hirtelen emelkedése, a csökkent oxigénszint valamint a kibocsátott nagy mennyiségű szén-dioxid és kén-dioxid gyakorlatilag eltörölte az addigi tengeri ökoszisztéma nagy részét. Három évvel később a kutatók rábukkantak a kiürült terület első betelepülőjére – a proteobaktériumok egy új fajára, melynek sejtjei hüvelyszerű tokokban hosszú, hajszálszerű fonalakba rendeződnek. A baktérium tömött, fehér, közel 2000 négyzetméter kiterjedésű szövedéket formált a Tagoro újonnan kialakult vulkáni kúpjának csúcsa körül, mintegy 130 méteres mélységben. Az új fajt felfedező kutatók arra következtettek, hogy a baktérium egyedülálló anyagcseréjének köszönhetően képes benépesíteni a nemrég létrejött tengeri aljzatot, és ezzel utat nyit az ökoszisztéma korai szakaszának fejlődéséhez. A baktériumok alkotta szövedéket „vénuszhajnak” nevezték.

A latin név eredete: A faj Venusról kapta a nevét, aki az ókori római mitológiában a szerelem és a szépség istennője.

Típusanyag elhelyezése: A DNS-szekvenálás archiválási projektjében a PRJNA381123 jelölést kapta.

Erszényes oroszlán (Wakaleo schouteni)
Ausztrália: Hiatus lelőhely, Riversleigh Világörökségi Terület, Boodjamulla Nemzeti Park, Queensland észak-nyugati része.

A 23 millió évvel ezelőtt véget ért oligocén földtörténeti kor vége felé a Wakaleo schouteni erszényes oroszlán zsákmányt keresve kóborolt az ausztráliai Queensland nyíltabb erdeiben. Az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatói a queenslandi Riversleigh világörökségi területen talált maradványok alapján írták le az eddig ismeretlen kihalt fajt. A nagytestű kutyához hasonló méretű ragadozó idejének nagy részét a fák között töltötte. Fogazata alapján inkább mindenevő életmódot folytatott, nem volt kizárólag ragadozó. Az állat a Wakaleo génuszba tartozott, amelynek fajai a miocén korban a Cope-szabálynak megfelelően az idő előrehaladtával egyre nagyobbak lettek. Ennek oka feltehetően a zsákmányállatok méretének növekedése volt, amelyek viszont a kontinens szárazabbá és hűvösebbé válása miatt megváltozott növényzethez alkalmazkodtak. Az új felfedezés alapján a 25 millió évvel ezelőtti késői oligocénben feltehetően két erszényes oroszlánfaj élt – az 1961-ben, a dél-ausztráliai Pitikanta-tó közelében felfedezett Wakaleo pitikantensis némileg kisebb volt, mint a most leírt Wakaleo schouteni.

A latin név eredete: Az új fajt Peter Schouten őslényillusztrátorról nevezték el.

Típuspéldány elhelyezése: Queensland Museum

Barlangi vakfutó (Xuedytes bellus)
Kína: Kuanghszi Csuang Autonóm Terület, Hechi, Du’an Yao megye.

A barlangok állandó sötétségéhez szokott bogarak gyakran számos tulajdonságban hasonlítanak egymásra – ilyen a kompakt testalkat, az erősen megnyúlt, pókszerű végtagok, valamint a szárny, a szem és a pigmentáció hiánya. Az úgynevezett troglodita (valódi barlanglakó) bogarak a konvergens evolúciói ékes példái: az egymással rokonságban nem lévő fajok a hasonló szelekciós erők hatására hasonlóak lettek. A mindössze 9 milliméteres barlanglakó futóbogár testalkata jellegzetes: nagyon erősen megnyúlt fejét a szintén hosszú előtor követi, melyhez az első pár láb kapcsolódik. A rovart Kína Kuanghszi tartományában fedezték fel. A Dél-Kína más részeihez hasonló nagy kiterjedésű, barlangokkal szabdalt karsztos táj az otthona a Trechinae alcsaládba tartozó barlanglakó futóbogarak legtöbb fajának. A napjainkig Kínából leírt mintegy 130 faj közel 50 génuszt képvisel. A Xuedytes bellus mutatós új szereplő a listán.

A latin név eredete: A bellus szó latinul szépet jelent, amely mint minden esetben, a szemlélő szubjektív véleménye.

Típuspéldányok elhelyezése: Dél-KínaiMezőgazdasági Egyetem rovargyűjteménye, Kuangcsou (Kanton).