Az ősi időkben a partifecskék és a gyurgyalagok legjelentősebb
fészkelőhelyeit a szabályozatlan folyók szakadásos partfalai
jelentették, egyrészt ezek hatalmas kiterjedése miatt, másrészt a
folyamatos megújulás, a használt szakaszok évről-évre történő
beszakadása, megújulása miatt.
Partifecskék a költőüreg bejáratánál.
A folyószabályozások következében ezek a
természetes élőhelyek egész Európában eltűnőben vannak, az egyik
legjelentősebb ilyen maradvány állomány a Felső-Tisza mentén található. A
folyóparti fészkelési lehetőségek csökkenésével a partifecskéknek
alternatív helyszínekre: dombvidéki löszfalak természetes szakadásaira,
homok- és kavicsbányák mesterséges katlanjaiba, vízelvezető árkok
oldalába, de akár földmunka-falakba váltottak át.
A partifecskék tipikus fészkelőhelyei a Tisza szakadásos partfalai
(Fotók: Dr. Szép Tibor).
A folyó szakadásos partfalai jelentette ideális költőhelyek hiányában a partifecskék
szinte bárhova, bármilyen függőleges partoldalba képesek beköltözni. A képen
látható partifecsketelep a Duna-deltától délre, a Fekete-tenger partjához közel,
teljesen sík területen, egy régészeti ásatás feltáró árkainak falában létesült.
A telep a következő évben (1993) a ugyan úgy megvolt, így lehetőség
nyílt a madarak befogására és gyűrűzésére (Fotók: Orbán Zoltán)
Kommentáld!