Természeti kincseink
Tavaszi királyságok
2012.05.25. 20:31:51
Kora tavasszal mikor még a legtöbb helyen dermedt csönd van és hó
fedi a tájat a Mosoni-Dunát övező ligeterdőben már beindult az élet.
Faggyal és hóval dacolva szőnyegként borította az erdő alját már február
végén a hóvirág.
A látvány minden évben lenyűgöz. Akár a mecséri ártérben, a lébényi tölgyesben vagy a csáfordi tőzikésben járok.
A kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis) egyik legkorábban nyíló védett virágunk. Megannyi népi elnevezése létezik: fehér tavaszika, hócsepp, hófehérke. Latin elnevezése a nivalis pedig „hóban termőt” jelent.
Néhány hét elteltével „hóvirág-pázsit” kezdett egyre tarkábbá válni.
Hamarosan kékeslilás pöttyök formájában helyet kértek a szőnyegen a csillagvirágok (Scilla vindobonensis).
A hóvirágnál kisebb méretű - a zöld-fehér aljnövényzeten mégiscsak
feltűnőbb- növény szintén a tavasszal elsőként nyíló virágok egyike.
Nem egészen egy hónap telt el, mikor
ismét hátamra vehettem az erdőt. A dór oszlopként magasba emelkedő
kőrisek és tölgyek még mindig az igazak álmát aludták.
A lábuknál
viszont újabb zöld-fehér „királyság” terjeszkedett: semmivel össze nem
keverhető tömény hagymaillat üli meg az erdőt: e jellegzetes
fokhagymaszag az ébredező medvehagymás (Allium ursinum)
sajátja. Így áprilisban ismét a zöld-fehér szín vette át az irányítást.
Ennek a növénynek a szaporodása nagyon érdekes, a maghéjában van egy kis
olaj, amely odavonzza a hangyákat. Ezek az állatkák aztán széthordják a
növény magvait. Latin elnevezése az ursinum, mely medvét
jelent, valószínű arra utal, hogy a medve egyik szeretett csemegéje. Még
jó, hogy ezt személyesen nem tapasztaltam meg.
Következő alkalommal az álmos erdő már
igazi zsibvásárra emlékeztetett. A tél nyomait magukon viselő öreg fák
életet leheltek magukba. Ismét egy-egy korhadt ággal lettek
szegényebbek, de még eszük ágában sincs átadni magukat az enyészetnek. A
hatalmas törzsek otthont adnak az kurjongató fekete harkálynak s
megannyi páncélos bogárnak. Több méteres vonalban egymást követve
vonulnak a törzsükön az erdő apró munkásai: a hangyák.
A
májusi erdő már egyáltalán nem
hasonlított kora tavaszi képéhez. A cserjék között pedig megjelent egy
újabb szépség, mely a tavaszhoz méltóan új színt hozott az erdőbe.
Leginkább a cserjékkel borított részeken sárgállott fel a tavaszi
kankalin (Primula veris). Erős magasba nyúló szára és több
virágból álló virágzata nem engedi, hogy megfeledkezzünk róla. Ez az
időszak most az ő uralmuké, mindaddig, míg királyságukat egy újabb
trónfosztás nem töri derékba...
Kommentáld!