Kollégánk Antal Alexa 1 évet a WWF Malajzia munkatársaként Borneó szigetén tölt, hogy segítse az ottani munkát. Élménybeszámoló-sorozatában most bepillantást nyerhetünk a sziget csodálatos élővilágába és megtudhatjuk hogyan telnek a mindennapok Kota Kinabalu városában:

"Mielőtt belecsapok az élményeim közepébe, talán egy kicsit érdemes írnom arról, hogyan is kerültem ide, Borneóra.

Tavaly nyáron ünnepeltem negyedik évfordulómat a WWF-nél, és a WWF Magyarország munkatársaként elkötelezetten küzdöttem a hazai természeti értékekért az évek során. Van azonban egy dolog, ami régóta nem hagyott nyugodni – ez pedig a tengerek élővilágának védelme. Hobbi-búvárként és a madagaszkári önkéntességem révén egy kicsit már belekóstoltam ennek szépségeibe, de minél több élmény ért, annál jobban akartam ezzel foglalkozni.

Így alakult, hogy egy, a világ túlsó felén adódott lehetőségre igent mondtam, és egy évre Kota Kinabalura költöztem, hogy a WWF Malajzia borneói tengervédelmi programját segítsem.
Nem volt könnyű döntés, hátrahagyni sok év munkáját, a hiúzokat, a Szabadság-szigetet, a Csarna-völgyet. De a döntés megszületett, és én 2013. január végén megérkeztem átmeneti lakóhelyemre, Kota Kinabaluba.

Ahogy leszálltam a gépről, megcsapott a meleg, párás idő, de jól esett. Aznap este egy rövid sétára volt időm és erőm, gondoltam azért a tengert mégiscsak megnézem. Már eleve az út sem volt egyszerű, kerülgetni az építkezések romjait és a plázák sorait, hogy lejussak a vízpartra. De a sós meleg levegő mindenért kárpótolt, no meg a hullámok hangja.

Mindezt a költői képet kissé groteszkké tette az óriási mű karácsonyfa, ami előttem díszelgett, a kiépített tengerparton. Éppen ezen élményekbe merültem, amikor a mellettem lévő kukából komoly zajok csapták meg a fülem. Természetesen hatalmasat ugrottam, és sötét lévén gondoltam úgysem tudok a végére járni, így inkább bele sem nézek, tovább indultam. Kis idő telt el, mire ráébredtem, hogy körülöttem patkányok sokasága rohangál, nemcsak a kukában randalíroznak, de a sétányon végig hemzsegnek, az étteremsor mellett, ahol az emberek békésen vacsoráznak. A Kota Kinabalui idill után haza igyekeztem, persze ezúttal jobban a lábam elé nézve.

A kezdet sosem könnyű, valóban, az idő eltolódás, az emberek, a meleg, a szagok, és persze az új munka, minden együttvéve komoly megpróbáltatásnak bizonyult.
A mindennapi élményeim utólag eltörpülnek, így nem szentelek a kezdeti nehézségeknek különösebb időt, de azt mindenképp érdemes megemlítenem, hogy a sok átmeneti szállás és a gekkókkal megosztott szoba után felértékelődött a jelenlegi albérletem.
A város egyébként önmagában nem szép, tele van plázákkal és toronyházakkal, a tengerpart elé is hatalmas komplexumokat húztak fel. De maradt benne néhány zöld folt, és a tengerpartnak is vannak kellemesebb szakaszai, így már az elején sikerült néhány állatfajjal megismerkednem, és azon sem lepődöm meg, ha a főút mellett egy-egy majom játszik olykor a fűszálakkal.

A tengerparti sétányon és a belváros csatornáinak partján is gyakran látni a keleti zátonykócsagot, egy feketésszürke, kiskócsag méretű madarat. Emellett rengeteg egyéb gémféle röpköd a belváros különböző pontjain. A lakásomtól 10 percre egy fánál napokon keresztül egy keleti szarvascsőrű pár tanyázott, azután sajnos odébb álltak.
A kezdeti élményeim persze nem merültek ki az apró csodákban, a munka, maga a maláj csapat és a program bizony megér pár sort, de erről majd később.

Annyit biztosan érdemes tudni erről a helyről, hogy maga a sziget, Borneó a világ 3. legnagyobb szigete, 3 ország osztozik rajta, Brunei, Indonézia és Malajzia. Ez utóbbi 2 tartománnyal bír, Sabah és Sarrawak. Azt már most látom, hogy Malajzia nyugati része, a félsziget, és az itteni 2 tartomány nagyon más, nagyon eltérő a kultúra, a nyelvjárás, és egyáltalán, mintha nem is egy ország lenne.

Mindesetre én egyelőre igyekszem Sabah szépségeit felfedezni, ez sem kicsi, területe 73 631 km², lakossága több mint 3 millió fő, amelynek közel 20%-a Kadasan-Dusun őslakosság, 14%-a a tengeren hajókban élő vándornép, a Bajau, 20% etnikum csoportok, 10% kínai, a maradék pedig bevándorló, elsősorban a Fülöp-szigetekről és indonéziából. És persze néhány „külföldi”, akik nem is a régióból származnak, vagy ahogy ők mondják, „orang putih” (jelentése fehér ember), ami én is vagyok. Az év végén is az leszek, persze, de addig is igyekszem magamba szívni a helyi kultúrát és tanulni a Bahasa nyelvet."