Fotó: profimedia

Egy tragikus jégvihart követően Montrealban sok ember hónapokig elektromos áram nélkül élt, köztük – a ma már ENSZ békenagykövet – Jean Béliveau is, akinek a természeti csapás következtében cége csődbe ment. Két évvel a történtek után maga mögött hagyott mindent és nekivágott a nagyvilágnak. Sikerült megszakítás nélkül véghezvinnie a valaha tett leghosszabb Föld körüli sétát: 75543 kilométert gyalogolt, 5 kontinensen, 64 országban járt. Vándorlása során 2007-ben ért Magyarországra, de idén újra ellátogatott hazánkba.

2007 januárjában a magyar-szerb határ közelében.

Jean Béliveau miután egzisztenciális válságba került és mindenét elvesztette valami megváltozott benne: „Még Montrealban elkezdtem gyalogolni, először egy kört, aztán a következőt, egyre nagyobbat. Éreztem, hogy valami rendkívülinek kell történnie az életemben, mert egyedül a séták adtak örömöt. Úgy gondolom ez egyfajta terápia volt, az út csak úgy hívott, hogy menjek tovább, én meg mentem, mint egy biomechanikai gépezet.” –  Így  mesélt a nehéz kezdetekről az ENSZ békenagykövet.

Egyszer csak elhatározta, nekivág egy világ körüli útnak, bár eleinte még saját maga is őrültségnek tartotta, így 8 hónapig dédelgette álmát, és csak három héttel az indulás előtt, amikor már megszerezte az összes oltást, avatta be feleségét, családját: „Emlékszem, hogy el tudott engedni és azt mondta, tegyem a dolgomat. Végezetül a feleségem ötlete volt, hogy mindezt a békéért vállaljam és, hogy felhívjam a figyelmet a gyermekeket ért erőszakra.

Az volt a szerencsés egybeesés, hogy 2001-től 2010-ig az UNESCO a békekultúra és a világgyermekeivel szembeni erőszakmentesség nemzetközi évtizedének programját hirdette meg, és ehhez tudtam csatlakozni” – avatott be a részletekbe a világvándor, aki a teljesítmény ellenére is megőrizte szerénységét.

Jean Béliveau útvonala a világ körül.

2000-ben otthagyta Montrealt, majd nekivágott a világkörüli útnak. Szinte minden országban felvette a kapcsolatot a nagykövetségekkel, a gyerekszervezetekkel. Kalandja során mindig más helyszínen hajtotta álomra fejét.

Aludt híd alatt, rendőrőrsön, börtönben, vagy hajléktalanszállón, de gazdag emberek otthonában épp úgy, ahogy afrikai sátorban: „Összesen 1600 család otthonában jártam. Nagyon sok szeretetet kaptam és ez egy hatalmas kiváltság.”

Franciaországban 2006. május 29-én.

Élete végéig sem fogja elfelejteni, amikor sok kilométert megtéve, éhségtől gyötörten idegenek fogadták be hajlékukba, kínálták meg étellel. Ahogy a békenagykövet visszaemlékezett utazására: „Soha életemben nem mondtam annyi köszönetet az embereknek, és köszönetet az életnek.

Most, hogy otthon vagyok és mindig ugyanabban az ágyba hajtom le esténként a fejemet, elfelejtek köszönetet mondani, hogy élek és, hogy van ágyam.” Örökre emlékezetébe vésődött a sok ezer mosoly, amit a világ különböző kultúráiban élő emberektől és gyerekektől kapott, még akkor is, ha ellenséges viszony állt fenn országaik között.

Etiópiában 2004. szeptember 9-én.

A 11 év alatt egyetlen egyszer fordult meg komolyan a fejében, hogy feladja az utazást, méghozzá Afrika rögös útjain: „Etiópiában nagy szeretettel fogadtak, de kultúrájukat nagyon nehéz volt megérteni. Rengeteg éhező gyerekkel találkoztam, akiken nem állt módomban segíteni.

Küldtem egy e-mailt a feleségemnek, hogy haza akarok menni. Egy héttel később kaptam meg a választ: Szeretünk és örömmel fogadunk téged. Ugyanakkor szeretnénk, ha folytatnád az utat és ezért bíztatunk, hogy ne add fel az álmodat! Ha feladod, akkor semmit nem értél el.” - Ez négy évvel azután történt, hogy elindult otthonról.

2001 májusában, Mexikóban társa is akadt: Ricardo León Caraveo négy napig gyalogolt vele.

A vándorlás, a rengeteg élmény persze nyomot hagyott benne, megváltozott a világszemlélete, egyfajta egyetemhez hasonlította útját, miközben több tudás birtokába került, mint amit valaha is el tudott képzelni: „Tanultam az emberekről, a kultúrákról, a hiúságról, a politikáról, a környezetről, a tudományról, a konfliktusokról és a békéről. Ráadásul mindezt az utca emberének a nézőpontjából tudtam szemlélni.”

Japán, 2008. szeptember

Magyarországot 2007 januárjában érte el. A negyvenezredik kilométert, a Föld körülbelüli kerületét egy kis településen, Rákóczifalván lépte meg, ahol gyerekek várták számokat ábrázoló táblákkal.

„A lábnyomomat megörökítették a betonban. Úgy éreztem itt akarnak tartani és ez fantasztikus érzés olt. Felkerestek, hogy a tiszteletemre akarnak egy emlékművet építeni, így 2013 októberében visszajöttem, akkor még csak az alapja volt meg. Letettük az időkapszulát egy üzenettel a jövőnek, azóta pedig már az egész el is készült.”

Jean Béliveau 2014. július elsején a cikk írójával, Kőnig Ritával

.

Legutóbbi látogatása során, 2014. július elején, részt vett az emlékmű avatásán, és leginkább a diplomáciai kapcsolat nyűgözte le, hiszen a különböző nagykövetségek köveket küldtek és hoztak azokból az országokból, amelyeken áthaladt. Mikor rákérdeztem milyen benyomást tett rá kis hazánk, akkor a sokat tapasztalt vándor így fogalmazott:

„Úgy érzem, mikor Magyarországra jövök, nagy szeretettel fogadnak.  Azt szeretném, hogy az emberek jobban megismerjék ezt a kis országot. A célom, hogy azokat a mosolyokat, amelyeket itt kaptam, meg tudjam mutatni az országon kívül is.”

Jelenleg előadásokat tart, megírta második könyvét. Míg az első könyvében élményeit gyűjtötte össze, addig a másodikat inkább filozofikusabb hangvételűnek szánta. Hogy lesz-e a korábbihoz hasonló terve, az még a jövő titka, viszont elárulta, hogy nagypapa lett, és két gyönyörű lányunokája felettébb ragaszkodik hozzá, így jelenleg a családra koncentrál.

Világlépés emlékmű Rákóczifalván.

Fotó: rakoczifalva.hu

Balázs Antal a rákóczifalvi Macimúzeum igazgatója tervezte a Jean Béliveau tiszteletére megépített Világlépés emlékművet: „Ez egy 24 időzónára osztott, 8 méter átmérőjű kőtérkép, közepén egy világító földgömbbel. A világtérkép kövekből van kirakva, a vándor ösvénye fehér kavicsokból rajzolódik ki. A külső köríven található annak a 64 országnak a neve, ahol Jean járt. Minden országhoz tartozik egy olyan vándorkő, amit az adott ország nagykövetségétől kértünk.” A 64 országból már 24 vándorkő a helyére került, Macedóniából, Malajziából és Indonéziából személyesen hozták el a követ.

A múzeum igazgatójától megtudtam, hogy „önkéntes munkával, főleg helyiek dolgoztak az emlékművön.” A világvándor által gyűjtött relikviáknak, pedig külön helyiséget rendeztek be, ahol kézzel készített tárgyak láthatók a világ minden tájáról. „Sok tervünk van még. Egyrészt Jean Béliveau túraútvonalakat tervezünk, ahol az emlékmű kiindulási és érkezési pont is lenne, de egyaránt készülünk arra is, hogy a 64 ország között testvérváros kapcsolatokat alakítsunk ki.

Írta: Kőnig Rita

A fotókat Jean Béliveau engedélyével közöltük.