Világszerte meredeken nő a figyelemhiányos hiperaktív gyerekek száma, de jelenti-e ez egyben azt is, hogy manapság több a „rossz” gyerek, mint húsz éve? Mennyire sikeres az iskolarendszer a túlmozgó, folyamatosan zsizsegő gyerekek kezelésében?

A nemzetközi statisztikák szerint a gyerekek 5-10 százaléka figyelemhiányos hiperaktivitásban (Attention Deficit Hiperactivity Disorder, rövidítve ADHD) szenved, az USA-ban azonban ma már a gyerekek 10-15 százaléka is megkapja ezt a diagnózist: a statisztikák szerint 1996 és 2006 között évente 3 százalékkal nőtt az ADHD-diagnózisok száma az USA-ban. Mi áll a növekedés hátterében? Társadalmi, kulturális krízis, vagy a mai gyerekek mentális-pszichés egészsége rosszabb, mint a húsz évvel ezelőtti gyerekeké? – teszi fel a kérdést egy, az USA-ban a napokban megjelent könyv (ADHD Robbanás- ADHD Explosion). A szerzők szerint biztos, hogy számos tényező közrejátszik a jelenségben, a legmeghatározóbb azonban a diagnosztika fejlődése: húsz éve ezeket a gyerekeket egyszerűen rossz gyereknek nevezték, mindenféle címkék rájuk aggasztása nélkül.

„Nemzetközi statisztikák alapján úgy véljük, hogy nálunk is a gyerekek 5-10 százalékát érintheti a figyelemhiányos hiperaktivitás. Azt azonban átfogó felmérések nem támasztják alá, hogy ma Magyarországon több lenne a hiperaktív, figyelemhiányos gyerek, mint például húsz éve” – állítja dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány pszichológusa.

„Az én tapasztalataim szerint többen vannak” – mondja Mrázik Katalin, az alapítványi fenntartású Gyermekház Iskola tanárnője, aki közel húsz éve foglalkozik problémás gyerekekkel. „A gyerekek megsínylik, hogy a mai szülők kevesebb időt, illetve saját magukból kevesebbet áldoznak rájuk, mint korábban, viszont ma már a korai fejlesztésnek, az alapozó terápiáknak köszönhetően sok olyan gyerek kerülhet normál csoportba, aki régebben perifériára szorult volna” – mondja az angoltanárnő, aki kihívást keresve döntött úgy, hogy addigi „nyugodt”, nyelvtagozatos elit osztályait lecseréli olyan osztályokra, ahova kizárólag hiperaktív, figyelemhiányos, diszlexiás, diszgráfiás, illetve egyéb viselkedési és tanulási zavarokkal küzdő gyerek jár.

Nem betegség, hanem fejlődési zavar

A figyelemhiányos hiperaktivitást a dopamin nevű ingerületátvivő anyag egyensúlyának felborulása okozza. „Ezeknél a gyerekeknél az agy egy ősibb területéről folyamatosan erős impulzusok érkeznek, a magasabb szintű kognitív folyamatokért felelős homloklebeny viszont nem képes maradéktalanul kontrollálni ezeket az impulzusokat” – mondja Tárnok Zsanett. Azaz nehézséget okoz a saját viselkedés ellenőrzése, a nem kívánatos reakciók, válaszok meggátlása, a rugalmas alkalmazkodás vagy a tervezés. Vannak azonban evolúciós előnyei is: az ADHD-sok gyorsabban és sokkal több ingerre képesek reagálni. Az, hogy valakinek nem megerőltető egyszerre két-három ingerre reagálni, egyre több munkakörben jelent ma is előnyt.

Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar diagnózisánál a szakemberek kilenc tünetet vizsgálnak a figyelemhiánnyal kapcsolatban, és kilencet a hiperaktivitással kapcsolatban. Mérik többek között, hogy mennyire köthető le a figyelem, illetve mennyire könnyen terelhető el. Jellemző tünet lehet továbbá a kielégítetlen igény a figyelemre, hogy a gyerek impulzív, nem tud kivárni, hogy kifogyhatatlan energiából, egyfolytában szaladgál, mocorog, vagy lehetnek problémái a finom motoros mozgásokkal: például nehezen megy a cipőfűzőkötés, vagy macskakaparás az írásuk.

„Az érintett gyerekek többségénél a hiperaktivitási és a figyelemmel kapcsolatos tünetek vegyesen vannak jelen, de akadnak olyanok is, akiknek csak figyelemproblémáik vannak. Ezek tipikusan az álmodozó, kissé lelassult gyerekek, akikkel magatartási problémák nincsenek, de nehezen tudnak egy feladatra koncentrálni. Végül kis százalékban vannak olyan gyerekek is, akik egyfolytában zsizsegnek, minden ingerre reagálnak, de a koncentrációval nincs problémájuk” – mondja a pszichológus. „Fontos, hogy ez nem betegség, ez egy fejlődési zavar, amivel a gyerek tulajdonképpen jól elvan, egészen addig, amíg iskolába nem kerül” – hangsúlyozza Tárnok Zsanett.

Nem poroszos renddel, hanem emberséggel kezelhetők

„Vegyesek a tapasztalataink azzal kapcsolatban, hogy az iskolák mennyire kezelik jól az ADHD-s gyerekeket. Az látszik, hogy az alternatív iskolák jobban tolerálják őket, de nagymértékben a tanár személyiségétől függ, hogy tudja-e kezelni, ha az osztályában több ilyen gyerek is van” – mondja a pszichológus.

„Egy hiperaktív, figyelemhiányos gyereket meg lehet győzni, rá lehet venni az együttműködésre, de bármire is kötelezni, szabályokat betartatni vele nagyon nehéz. Rengeteg energiát igényel a pedagógustól, hogy egy ilyen gyereket integráljon. Minden gyerekbe, de egy úgymond rossz gyerekbe különösen sok energiát kell befektetni – hónapokig, akár egy egész éven keresztül -, hogy a pedagógus lássa az értékeit, mert ez a kulcsa annak is, hogy a többiekkel el tudja őt fogadtatni. Meg kell találni, hogy miben jó, miben sikeres ez a gyerek, és aztán ezen keresztül eljutni az ő gyenge pontjához, és azt pozitív megerősítésekkel fejleszteni. 

Ott azonban, ahol gyors ütemben haladni kell a tananyaggal, szigorú az óraterv, ehhez számos egyéb adminisztrációs kötelezettség is járul, nincs elég energia. Pedig megéri az energiabefektetés, mert rengeteget lehet ezektől a gyerekektől tanulni, ugyanis sokkal érzékenyebbek, és mindent kimondanak, amit gondolnak, semmi nem marad bennük” – mondja Mrázik Katalin. „Épp ezért én néha csak másodsorban vagyok angoltanár. Elsősorban Kati néni vagyok, aki a nyelvtani szabályok magyarázata helyett a gyerek érzéseit, értékeit figyeli, és kreativitásukat inspirálja. Állami iskolákban a kollégák ezt kevésbé tehetik meg, ők elsősorban nyelvtanárok.”

A tanárnő szerint nem elsősorban a tapasztalattól függ, hogy egy tanár jól tud-e kezelni 4-5 rendbontót az osztályában. Sokkal inkább attól, hogy a pedagógus elég empatikus-e, hajlandó-e plusz befektetésekre, hogy az órái élményekben, ingerekben gazdagok legyenek, illetve hogy elég bevállalós-e. „Merni kell azt vállalni, hogy a teremben nem azért van zaj, mert én nem vagyok bent, hanem azért, mert bent vagyok. Például, hogy ha azt a feladatot adom, hogy „show something green” (Mutass valami zöldet!), akkor nem összevissza rohangásznak a teremben a gyerekek, hanem azért hangoskodnak, mert ez volt a feladat” – mondja a tanárnő.

Persze vannak olyan dolgok is, amelyeket csak tapasztalattal tanul meg a pedagógus is. „Például a hiperaktív megnyugszik, ha eszik. Tudom, hogy egy normál iskolában a legtöbb tanár haja égnek áll attól, ha a gyerek óra közben enni kezd, pedig egy hiperaktív gyereknek célszerűbb megengedni, sőt meg is lehet kínálni” – mondja Mrázik Katalin.

Miért érdemes szakemberhez fordulni?

„Egy figyelemhiányos hiperaktív gyereknek sokat segíthet a viselkedési terápia. Mivel náluk a belső kontroll nem működik jól, a terápia lényege az, hogy kívülről tanítjuk meg nekik a szabályokat jutalmazással, pozitív megerősítéssel. Azaz akkor sincs baj, ha valamit nem sikerül megcsinálnia, de akkor nem jár a jutalom, és persze büntetés sem” – mondja Tárnok Zsanett.

A pszichológus szerint, ha valaki észleli a gyerekén a tüneteket, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnia. „A gyerekek többsége intelligensen tudja kezelni magában ezt a zavart, gond nélkül kialakít kompenzációs stratégiákat. Van azonban rengeteg másodlagos tényező. Például, értelmes, okos a gyerek, de a viselkedése miatt nem értékeli a környezete, amitől elképzelhető, hogy befelé forduló, szorongós lesz. Vagy épp ellenkezőleg: kifelé fordul, és magatartási zavarai lesznek. A figyelemzavar miatt pedig lassabban haladhat a tananyaggal, aminek következtében szintén kialakulhatnak önértékelési zavarai” – mondja a pszichológus.

A magatartási és tanulási zavarok mellett a kezeletlen figyelemhiányos hiperaktív gyerekeknél magasabb a kényszeres viselkedések kockázata is. Ugyancsak kockázat a későbbi droghasználat. Ezeknek a gyerekeknek egy része egyébként is részesül gyógyszeres kezelésben, ezzel képesek hatékonyabban figyelni. Országonként eltérő, hogy a fejlődési zavarban szenvedők hány százaléka kap gyógyszeres kezelést, az USA-ban ez az arány már meghaladja az 50 százalékot. „Az önmedikációnak nevezett jelenség azt jelenti, hogy ezek a gyerekek, ha kamaszkorban, illetve később amfetaminszármazékokkal találkoznak, könnyebben a rabjaivá válnak, mert a gyógyszer hatásához hasonlóan koncentráltabbá válik tőlük a figyelmük, és ezáltal hatékonyabban tudják a feladataikat elvégezni” – mondja Tárnok Zsanett.

Szekér Szimonetta

origo.hu