Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858)

Tompa Mihály arcképe a Vasárnapi Újságban (1856. április 20.)
Élete
Született	1817. szeptember 28. Rimaszombat
Elhunyt	1868. július 30. (50 évesen) Hanva
Nemzetiség	magyar
Pályafutása
Jellemző műfajok	romantika
Fontosabb művei	Regék, beszélyek A madár, fiaihoz A gólyához

Költészete és hatása

Tompa nevezetesebb költőink egyike, akit a közvélemény, magukkal az illető körökkel, Petőfi Sándor és Arany János méltó társául tekintett. Tény, hogy a magyar nemzeti költészetnek népies alapból kifejtésében velük együtt és párhuzamosan működött és erőre nézve legjobban megközelítette őket ezen irány többi követői közt, anélkül, hogy akár Petőfi tüzével és eredetiségével, akár Aranynak alkotó hatalmával és művészetével össze kellene mérni az ő nagy tehetségét.

Előbb lépett fel náluk, lassabban fejlődött, de mindvégig emelkedett. Elsősorban lírai költő volt, még elbeszéléseiben is örömest enged az alanyiságnak, a drámában és szépprózában nem tett jelentékeny kísérletet. Így szűkebb körben maradt, de e körben a műformának és hangnak nagy változatosságával dolgozott. A népies elem nála mint anyag is, mint forma is nagy szerepet játszik, de nem olyan határozott irány az nála mint Petőfinél vagy Aranynál és korántsem próbálja a költői stílus nemzeti elemeit olyan öntudatos művészettel kiképezni, mint Arany. Mindazonáltal egész érzése világában és eszmekörében sokkal

valószerűbb és magyarosabb, mint Vörösmarty Mihály kortársai, akiknek iskolájából hamar kibontakozott. Igaz és mély érzéssel és erős képzelettel rendelkezett, melyhez egyre erősödő formaérzés járult. Legkedvesebb motívumai az általános emberi érzések, a természet, a vallás, a család, a barátság, a haza, a sors, a múlt hatása az emberi kedélyre; mindezekben az uralkodó hang, melyre sokszor vidám humorából is mindig visszatér, a mélabú. Képzelete tele van a természet eleven szemléletével, legszívesebben az elmúlás képei körül időzik és az emberi dolgoknál a néphagyományok körül, melyek szintén a múltról beszélnek. Vallásos érzése, mely sokszor bibliai hangon szól hozzánk, természetszeretete és hazafi-érzése tették a legerősebb hatást a közönségre s az ezeken végigrezgő mély elégikus hang.

A növényi, állati élet s a hegyi táj költészetét egy magyar költő sem magyarázta nála érzőbb lélekkel. Híresek voltak reflexiói és leírásai, többek közt síri képei. Az általános emberi érzések sajátos kifejezésével s a magyar népszellem rajzával alapította meg kedveltségét, de legnagyobb költői hivatását az 1850-es években teljesítette, amikor az elnyomott nemzet hangulatát lírikusaink közt ő fejezte ki leghívebben.

Sokáig Petőfi és Arany egyenrangú társaként élt a nemzet irodalmi tudatában. Először Petőfi hirdette, hogy ők hárman együtt képviselik a népi költészetet. Idővel eldőlt, hogy Tompa csak a szegényebb harmadik a két nagy költőbarát mellett. Néhány szép verse mégis jelentőssé vált az utókor számára: megmutatja a költő küzdelmét a nemzetért, szabadságért és az igazmondás jogáért. Némelyik tájversében, elégiájában méltó társa egészében véve nagyobb horderejű pályatársainak.

Életének két legsikeresebb műve A madár, fiaihoz^[1] és A gólyához^[2] című költemények.

Szobra Miskolcon

Rimaszombati szobra. Holló Barnabás alkotása (1902)

Tompa Mihály sírja Hanván