Tompa Mihály máig sem foglalhatja el a költészetét megillető helyet irodalomtörténetünkben.

Hanem amikor a megfelelő időtávlat hidegebb fejű értékelése megállapította, hogy nagyságrendben csak nagy társai mögé sorolható, akkor elkezdődött lebecsülése, jelentőségéről egyre kevesebb szó esett, afféle egykor divatos vidéki pap-költőnek tekintették, aki kegyeletből kap helyet az antológiákban.

S habár közben-közben egynéhány verse újból népszerű lesz, habár az értők tudják, hogy Tompa Mihály ennél sokkalta több és nagyobb, mellőzöttsége mindmáig fennáll, alakja nem izgatja az irodalomtörténészeket, és így az sem köztudomású, hogy miközben oly sok szál köti költői előzményeihez, még több kortársaihoz, egyben-másban olyan új hangütések előhírnöke, amelyek csak jó időkkel őutána lettek jellemzőek az övénél modernebb költészetben. Közhelyszerűen szokás beszélni allegóriáiról, de említeni sem szokás, hogy ezek közt az allegóriák között olykor olyan jelképi mozzanatok rejlenek, amelyek már a szimbolizmus hazai kezdeteinek számíthatnak.

Tompa sok mindenben maradibb Petőfinél és Aranynál, de egyben-másban modernebb is náluk. Művészi egyénisége pedig sokkal érdekesebb, mint ahogy irodalmi köztudatunkban él.Akárcsak Petőfi vagy Arany, ő is a társadalom mélyrétegeiből emelkedett fel, csak útja szomorúbb, nyomasztóbb volt, mint társaié. Apja önpusztító, magát korán halálba ivó, részeges csizmadia volt, anyja is hamar halt meg. Az árva fiút nagyszülei tartják, verik, agyondolgoztatják. Csak tizenöt éves korában tud szabadulni a szörnyű otthontól. Tanulni akar, de magát kell eltartania, hogy tanulhasson. Szolgadiák lesz Sárospatakon: kiszolgálja a módos diákokat, jogász szeretne lenni, de ehhez nem elegendő anyagi alap a megalázó szolgalét.

Gyorsabb és biztosabb kenyeret jelent, ha papnak megy. Így érthető, hogy a szabad szellemű, háborgó lelkű fiatalember, aki mindig tele van kétellyel, és igazán soha életében nem tudott vallásos lenni, kálvinista lelkészként éli le életét. De csak huszonkilenc éves korában dönti el, hogy mégis pap lesz, addig megpróbálja házitanítóskodásból tengetni az életét, végül is nem talál más megoldást a biztonságos megélhetésre, mint amit egyháza kínál. Ettől kezdve ötvenegy éves korában bekövetkezett haláláig különböző falvak református papja.

Mire a papi hivatás mellett dönt, már országos hírű költő. Őt is megigézi a népdalok szépsége, természetessége, formai tisztasága, elragadják a regék és mondák. Ezeket tekinti példáknak és mércéknek a maga költészete számára. De ízlése közel áll a reformkor lírai hangvételű almanachlírájához. Úgy lép a költészet színterére, hogy az érzelmes almanachlíra csiszoltságát egyesíti a népi hangvétellel és a népregei témavilággal. Fellépését irodalmi siker követte. Összebarátkozott Petőfivel, politikai véleményeik is hasonlóak voltak. A már ismert költőnek számító Tompa ugyanúgy népi ihletésű és hangvételű elbeszélő költeményt ír az akadémiai pályázatra, akárcsak Arany János, de Tompa Szuhay Mátyása csak második lehet Arany Toldija mögött.

Petőfi és Arany mégis magukkal egyenrangúként veszik tudomásul Tompát. A falusi pap bekerül a forradalmat előkészítő költőnemzedék baráti körébe. Ha fellátogat Pestre, helye ott van a Pilvax Kávéház asztalánál. A forradalom kitörése azonban betegen találja, külföldi üdülőhelyen - Grafenbergben - kezelteti magát. Az ifjúkori nélkülözések óta beteges természetű, mindhalálig kórságokkal küszködik. Hanem amikor valamennyire felgyógyul, maga kéri magát hadiszolgálatra: tábori lelkész lesz a szabadságharcban. Kiállása mindig önkockáztatóan bátor, de közben tele van aggodalmakkal, megtorpanásokkal, ezért Petőfi elhidegül tőle. A bukás után következik a meghurcoltatások sorozata, egy ideig börtönben is ül. Viszonylag későn, túl harminckettedik évén nősült. Azt hitte, következik a boldogság kora, de csak újabb keservek következtek: kisgyermeke meghalt, feleségéről kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Tompa politikai és vallási kételyek között gyötrődött.

Újra meg újra kísértette az öngyilkosság gondolata. Ilyen körülmények között írja költeményeit, amelyek az elnyomatás korában páratlanul népszerűek lettek. Allegorikus költeményekben fejezi ki a nemzet bánatát és a nemzeti reménységeket. Ezeknek egy része kéziratos másolatban keringett szerte az országban. A gólyához című nagy elégiát az egész nemzet a saját bánatának kifejezéseként vette tudomásul. Bűnvádi eljárás is indult ezért a költő ellen. Hosszú ideig faluját sem hagyhatta el.

Nem volt már egyéb vigasza, mint a költészet. Hangja egyre árnyaltabb lett, finom zenei hatásokat tudott elérni. Virágregéinek sajátos hangulatvilágában kell felismernünk a hazai szimbolizmus első hangütéseit. Olykor pedig hirtelen nagy erővel szólal meg költészetében a reménység. De ez a remény sohasem találhat pontos megfogalmazásra. Hiszen Tompa nem a kiegyezésben keresi a nemzet további útját, de a kiegyezésen kívül nem lát más lehetőséget.

Gondjait olykor levélben közli Arany Jánossal, akinek a barátsága a legfőbb vigasz szomorú és egyre betegebb életében.

Hamar öregszik, ötvenéves sincs, amikor már aggastyánnak tudja magát. Hiába ünnepelt költő, a dicsőség alig ad kárpótlást közgondjaira és magánbánataira. A kiegyezés ötvenéves korában már a haldoklás határán éri.

A következő esztendőben meghal.

Temetése nemzeti gyász volt. Az irodalom akkor főalakjai közt tartotta nyilván.

Tompa Mihály szobra, Rimaszombat

Próbáljuk meghatározni helyét irodalmunk történetében. Kétségtelen, hogy ugyanúgy a népi ihletettségű költők közé tartozik, mint Petőfi vagy Arany. Eredetiségben vagy költői erőben azonban elmarad a nagy barátok mögött. De az is kétségtelen, hogy mérhetetlenül egyénibb és jelentékenyebb költő, mint a Petőfi- és Arany-epigonok áradata. Van egy sajátosan egyéni hangja, amely onnét származik, hogy nem a romantikához fűzik a hagyományok, hanem a szentimentalizmushoz. Petőfinek és Aranynak az előzménye Berzsenyi és Vörösmarty, Tompáé Kazinczy és Bajza.

Petőfi és Arany mindig közel marad a természethez, de szempontjuk az ember. Tompa mindig jobban érzi magát a természetet, mint a természetben élő embert. Ugyanazok az eszmék lelkesítik, mint nagy barátait, osztályélménye is hasonló, ő még azoknál is mélyebbről érkezett, de nincs meg benne sem Petőfi politikai tisztánlátása és egyértelműsége, sem Arany elméleti felkészültsége és művészi tudatossága. Viszont van benne egy olyan érzékenység, árnyalatok iránti érzék, amely már-már a későbbi modern költőkre emlékeztet. Korai költeményeiben a népköltészet üdesége hat, a végsőkben a hangulatok árnyaltsága, a verssorok zenei hatása.

Túlérzékenységét a maga kora észre sem vette, csak a népi hangvétel egészségét érzékelték. Nyilvánvaló, hogy eljön az idő, amikor újra elővesszük összes költeményeinek kötetét, és értő elemzéssel megállapítjuk, hogy Tompa ugyan csak szerény harmadik lehet Petőfi és Arany mögött, de költészetének egyéni hangjával egyben modern mozzanatok előfutára, s néhány műve a legszebb magyar versek antológiájába tartozik.

(Forrás: MEK, internet)