Torockói népviselet
     
      A torockói népviselet, avatott kutatója Nagy Jenő szerint, az egyik legváltozatosabb és leggazdagabb magyar népi öltözet. Gazdagságának magyarázata szintén az az életforma, amelyet Torockó lakossága a 19. század végéig folytatott. A vasművesség termékeivel messze vidékekre  eljutó torockóiak kapcsolatba kerültek magyar, szász és román városi és falusi lakossággal, ami rányomta bélyegét az öltözködési ízlés alakulására  is. A nemtől, életkortól és alkalomtól függő öltözet alapanyagait a torockóiak jórészt vásárlás útján szerezték, az egyes darabokat pedig vagy a  torockói asszonyok vagy a falusi kismesterek állították elő. A viselet fontosabb ruhadarabjait mutatjuk be, Nagy Jenő munkája nyomán, a következőkben.  (10.,11.,12.fotó)
  

A FÉRFI ÖLTÖZET

alapelemeiben a székely népviselethez áll a legközelebb: lábra feszülő harisnya, fekete posztó mellény, condra, ujjatlan és ujjas  bunda alkotja.

Erre utalnak a bundákon, ingeken alkalmazott díszítések, valamint az alapszínek: piros és kék, mindig külön-külön, sohasem keverve. 

Az alsóruhák közül az ing, a nyakravaló és a gatya vagy alsónadrág volt jellemző a férfi viseletre.

A férfiing a 20. század elejéig bő ujjú volt, ezután már szűk ujjú ingeket kezdtek varrni.

A bő ujjú ing kendervászonból készült, külön ünnepnapi és munkanapi  változatban, az előbbi lobogó ujjal, az utóbbi kézelővel. Kezdetben mindkettőnek szimpla gallérja volt, később  kezdték varrni a két gombbal   záródó dupla gallért. Az ünnepi ing viseletével együtt járt a nyakravaló és a díszes öv viselete is.

A nyakravaló négyszögű fekete selyemkendő,amit a fiatalok kihímezve, az idősebbek dísztelenül, feketén hordtak. Ű

A vőlegény viseletéhez fehér nyakravaló járt.

Az első világháború után a  szűk ujjú ráncos ing viselete vált általánossá,ehhez már nem járt nyakravaló. A felső ruhák közül az ujjasnak két fajtáját viselték. 

A régebbi egyszínű, sötétkék szebeni  posztóból készült, az újabb kockás mintájú vagy mintázatlan, általában fekete alapú flanelből. Alája ugyanolyan  anyagból varrt kis lájbi, föléje, hűvös időben bundalájbi került. Nyáron vászonujjast viseltek. Az ujjas helyét az 1920-as évektől kezdődően a városi  mintára  szabott kiskabát  foglalta el.

A férfiak öltözetében a ködmön a női bunda megfelelője volt. Alapanyagául juhbőrt használtak, a díszítésekhez  bőr karmazsint, rókaprémet, kék selyemfonalat. Ünnepnapi viseletnek számított a condra vagy templomcondra,amely feketére festett posztóból  készült, rá piros, sárga, zöld, kék és fehér posztó díszítést varrtak. A viselet kiegészítőiként a férfiak bőrövet és dohányzacskót viseltek. A fiatalok bőröve piros, az időseké fekete alapú volt, zöld, sárga, barna,piros virágmotívumokkal díszítve.

Lábbeli gyanánt régen vassarkú, fekete kordovánbőrből  készített csizmát hordtak, amit a 19. század végén a varrott csizma váltott fel.A varrott csizma szélét kék zsinórral szegték, amely kék selyembojtban végződött, ezért bojtos csizmának is nevezték. A helybeli kovácsműhelyben készített sarkantyú járt hozzá, amit szíjjal erősítettek a csizmára. A bojtos   csizmát később a kemény szárú, zsíros bőrből készült csizma váltotta fel. Hétköznap, különösen  a szegényebbek, marhabőrből varrt bocskort is  viseltek.

Tipikus torockói viseletnek számított a fehér báránybőr sapka, amelyet kezdetben hétköznapi, majd ünnepi alkalmakkor hordtak. A 20. század folyamán elterjedtek a kalapok, kezdetben a széles, kerek karimájú, fekete kalap, amit a magas tetejű vagy kepes kalap váltott fel. Esküvőn a kalap mellé bokrétát tűztek, amit a koszorúsleányok kötöttek télen művirágból, nyáron szegfűből.
     

NŐI ÖLTÖZET

néhány ruhadarabja jó példa arra, hogy a nemesi-polgári öltözet néhány ruhadarabja hogyan kerül át a népi viseletbe: az islógos, sípujjú ing korábban az erdélyi nemesasszonyok ruhatárát gazdagította, akárcsak a hozzá tartozó gallér vagy fodor.

A torockóiak az ing aljához pengyelt (pendelyt) varrtak, az ingujjakat beráncolták. Életkornak és viselési alkalomnak megfelelően az ingnek több fajtáját hordták. Általánosan, munkanapokkor a bő ujjú inget, amely sárgagyolcsból készült, szálvarrott öltéssel készült piros hímzésű kézelővel.

Különböző kézelőmintákat használtak, eredeti nevükön esses, jukasdöllős, györgyfalvis, almás, tündérrózsás, szives, inasportás és makkos díszt, azonos mintával hímezték ki az ing mellrészét is. A gallért is kihímezték, de ennek mintája már nem feltétlenül egyezett a kézelőjével. A bő ujjú inget a kevésbé díszes lékri váltotta fel fokozatosan az első világháború előtt.

KISLÁNYOK

Ünnepnapokon a kislányok térden alul érő hímes inget viseltek,kézelőjén rózsás, gallérján háromágas hímzésdísszel. A dísz színe a fiatalabbak számára kék, idősebb leánygyermekeknek piros volt. A leggazdagabban hímzett ing a leányok vállas inge volt. Mint neve is mutatja, nemcsak kézelőjét, gallérját és mellrészét hímezték, hanem a vállát is. A vállhím szintén piros fonállal (gazdag lányoknál selyemmel) készült, gyöngyvirágos és kutyargós változatban. A leányok 16 éves korukban, valamilyen nagy ünnepkor vették fel először,attól kezdve minden vasárnap hordták. Az ingre hétköznap moldon flanelből készült, fekete bársonnyal szegett lájbit vettek, rá télen ugyanilyen anyagból varrt piros, zöld vagy lila, idősebbeknél sötétzöld  vagy barna kockás ujjas járt.

Ünnepnapon a lájbit ujjatlan, zöld posztóból vagy selyemből készített, báránybőrrel bélelt mellényféle, a mejrevaló, helyettesítette. Szintén az ünnepi viselethez tartozott a bunda,   a palást és a mente is.

A fehér báránybőr bundát stilizált virágmotívumok díszítették, a lányok  fehér fersinget (szoknyát), az asszonyok muszujt és bársonykötényt vettek fel hozzá. A palást sötétkék vagy fekete   posztóból készült, bársonnyal, később selyemszalaggal szegve. A fehér irhával szegett, fekete vagy kék posztóból  készített,kék zsinórozással díszített kabátfélét – a mentét – csak idősebb asszonyok viselték. Az öltözethez  több díszes kiegészítő tartozott, a zsinóröv, övbe való kendő (jegykendő),erszény. Fejrevaló gyanánt az asszonyok selyem virágos kendőt,olajos keszkenőt, kartonkendőt vagy fekete keszkenőt hordtak.

Mint minden népviseletben, a torockóiban is, az egyik leglátványosabb kiegészítő a  konfirmált leányok  pártája. A párta mérete, díszítése állandó volt, alapja  fekete bársonyból készült, díszítésének legfontosabb anyaga a pártacsipke vagy aranycsipke,  általában fehér vagy piros alapú pártapántlikát tettek hozzá. A pártát a leány utoljára az esküvője napján hordhatta, a felkontyolásig.