Sopron
Sopron (németül Ödenburg, horvátul Šopron, az ókorban latinul Scarbantia) mintegy hatvanezer lakosú megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék központja. „A leghűségesebb város”.
Fekvése
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében fekszik.
A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankos fővárosa”.
Története
A terület az őskor óta lakott. A római korban egy Scarbantia nevű város állt itt, amelyen két fontos útvonal is áthaladt. Fóruma a mai főtér helyén volt.
A népvándorlás korában Scarbantia romokban maradt, új település csak a honfoglalás után jött létre itt. A város lakói a Kr. u. 4. században
a későbbi belváros területén 3–4 m vastag városfalat emeltek, hogy
megvédjék magukat a barbárok támadásaitól. Ezt a falat a népvándorlás
korszakában valószínűleg lerombolták. Maradványaira emelték 1092-ben
Sopron várjobbágyai az új határvár faszerkezetű, földdel erősített
sáncát. A faváz később a tűz martaléka lett, és a bedöngölt agyag
salakká égett. Ezt a titokzatos „vörös sáncot” az újkori építkezések a
belváros több pontján feltárták, így az Esterházy-palota hátsó falát védő vasbeton fal építésekor is.
A 9–11. század környékén a régi római városfalat kiegészítették, és felépült a vár is. Ekkor kapta magyar nevét a város, Suprun nevű ispánjáról. 1153-ban már fontos városként említik.
1273-ban II. Ottokár cseh király
árulás következtében elfoglalta a várat. Annak ellenére, hogy Ottokár
túszként magával vitte a város előkelőinek gyermekeit, Sopron 1277-ben megnyitotta kapuit IV. László király előtt, akinek így sikerült visszafoglalnia, ezért jutalmul szabad királyi várossá tette. Ezután, 1297 és 1340
között emelték a római alapokra a várárokkal körülvett, 8–10 m magas
várfalat, aminek belső síkjára támaszkodtak a belváros házai.
1441. február 25-én Luxemburgi Erzsébet özvegy királyné Sopront és környékét 8000 aranyért elzálogosította III. Frigyes német-római császárnak. A várost csak Hunyadi Mátyás
szerezte vissza, aki 1463. július 19-én megegyezett Frigyessel, hogy 80
ezer forintért visszaadta a koronát és az elzálogosított területeket.
1526-ban a város lakossága kiűzte a zsidókat Sopronból.
1543-ban a városi tanács megtiltotta az "idegen magyaroknak" a házvételt, 1594-ben pedig kirekesztette a magyar nyelvet a városi ügyvitelből.
1529-ben a törökök feldúlták a várost, de nem került török hódoltság alá. A megszállt területekről sokan menekültek Sopronba, ami lassanként a törököktől szabad terület központjává vált. 1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1635-ben és 1681-ben országgyűlést is tartottak itt.
1605-ben Bocskai
hadai dúlták fel Sopront. A következő évtizedekben ezért a soproniak
még jobban megerősítették városukat, új bástyák és városfalak épültek.
Az 1655-ös pestisjárványban a lakosság fele elpusztult. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta, az 1705-ös kuruc ostromnak még ellenállt, de egy évvel később Bottyán János bevette a várost.
1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is. II. József idején Sopron lett a vármegye székhelye.
1753-ban Sopron erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen nyílt meg Magyarország első szénbányája, ami a 19. század utolsó évtizedeire az ország egyik legkorszerűbb bányájává vált.
A középkori védőrendszer a 18. századra
elavult, ezért néhány helyen megbontották a városfalat, és a bástyák
tetején több, ma is megtekinthető bástyakertet alakítottak ki. Az egyik
ilyen az Esterházy-palota mögött bújik meg, benne az 1789-ben épült, elöl nyitott, kerek kupolás zenepavilonnal.
Széchenyi ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze.
Mivel közel van a határhoz, az 1848-as szabadságharcban Sopront korán megszállták a császári csapatok. Ezután szépen fejlődött egészen a 20. század elejéig, bár fejlődése a 19. század végétől lelassult, gazdasági súlya csökkent. 1890-ben az első vidéki távbeszélőközpont
itt épült ki. 1900-ban megindult a villamosközlekedés a városban,
azonban a két vonalból álló hálózat nem bizonyult hosszú távon
jövedelmezőnek, így 1923-ban felszámolták.[2]
1919-ben ide telepítették át Selmecbányáról a Selmeci Akadémiát, amelynek jogutódja a Bányászati és Erdészeti Főiskola.
1921-ben, a trianoni békeszerződés után népszavazás
döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz
tartozzon. A soproniak Magyarország mellett döntöttek. Az eseménynek
1922-ben emléktörvény állított emléket, ekkortól hívják „A leghűségesebb város”-nak (Civitas fidelissima). A döntés napja, december 14-e Sopron ünnepe. A hivatalok kétnyelvűek maradtak egészen az 1946-os kitelepítésig, amikor is hivatalos adatok szerint 2005 német anyanyelvű személynek kellett a várost elhagynia.
A város sokat szenvedett a II. világháborúban, 1944-ben több légitámadás is érte, a város zsidó lakosságát szinte teljes egészében haláltáborokba szállították. A szovjetek 1945. április 1-jén foglalták el.
Bár a II. világháború után Sopronban is jelentős ipari fejlődés bontakozott ki, a bányát 1951-ben, főként politikai okokból bezárták, és az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra telepítették át (az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része). A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A Kádár-rendszerben a városban igen jelentős műemlékvédelmi munkálatok folytak, a látványos eredmények miatt a város méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét.
A várostól délre, illetve nyugatra elterülő dombvidék 1225
óta az egykori íjászok őrhelyeként szerepel az oklevelekben. Ez a
Lővérek (Lőverek, Lövérek – a nyelvhasználat ingadozó), Sopron
üdülőrésze. Itt áll Nepomuki Szent János kápolnája és a Mária-oszlop.
1989. augusztus 19-én az úgynevezett páneurópai piknik alkalmával megnyitották a határt, ezt az alkalmat több száz NDK-beli lakos az Ausztriába menekülésre használta fel.
2010. május 7-étől soproni kékfrank néven pénzhelyettesítő papírutalványt indítottak a Sopron környéki cégek gazdaságélénkítési céllal.
Látnivalók
Sopron, római kőtár 1977-ben
Az 1897-ben felavatott Széchenyi-szobor
Mátrai Lajos alkotása
Kommentáld!