Tóth Árpád

Tóth Árpád
Született	Arad 1886. április 14.
Elhunyt	Budapest 1928. november 7.

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.)^[1] költő, műfordító.

Életrajza

1886. április 14-én született Aradon. Édesapja Tóth András szobrász volt, édesanyja Molnár Eszter, egy aradi ács-segéd leánya.

Az apa megszállottja volt Kossuth Lajos és a szabadságharc emlékének, élete folyamán több különböző város főterei számára készített Kossuth szobrokat, ennek köszönhető a család eleinte jólétben élt.

A gyermek Tóth Árpád gyenge testalkatú fiú volt, aki a tüdőbajra korán hajlamos. Eleinte a rajzolásban mutatott tehetséget. 1889-ben a család Debrecenbe költözött. Gyermekkorát itt töltötte, 1896 és 1904 között a reáliskolában végezte középfokú tanulmányait, szorgalmas és jó tanuló volt.

1

905-1909 között a budapesti egyetemen magyar–francia szakos bölcsészhallgató volt. Ekkor ismerte meg az új irodalmi törekvéseket. 1908-tól a Nyugat munkatársaként dolgozott, mely közölte a verseit.

Az egyetemet még nem végezte el, midőn a családját megaláztatás érte, mely anyagilag is romlást hozott: édesapja debreceni Szabadság-szobrát élesen bírálta a szakmai kritika és ennek hatására a helyi publicisztika is, minek következtében a hatóság leromboltatta a kontármunkának minősített emlékművet. Az apa ettől fogva magával meghasonlott, komor emberré lett, s mindez a család életére is nyomasztóan hatott, ugyanis a hivatalosan is kontárrá minősített művésznek újabb megrendelésekre nem volt kilátása. Ezt követően Tóth Árpádnak kellett eltartania családját, így felhagyott tanári ambícióival, visszaköltözött Debrecenbe, s októbertől a Debreceni Független Újság színkritikusa lett.

1911-ben a Debreceni Nagy Újság munkatársa lett. 1913-ban ismét anyagi nehézségei adódtak, Budapestre ment, ahol házitanítói állást vállalt. Csak nehezen talált szerkesztőséget, de már ekkor kiderült, hogy tüdőbetegségben szenved. 1915-1916-ban többször felkereste a tátrai hegyvidéket, tüdőbaját gyógyítani.

1918-tól Hatvany Lajos újságának, az Esztendőnek volt segédszerkesztője. Ugyanebben az évben feleségül vette Lichtmann Annát. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia titkárává választották. A proletárdiktatúra köszöntésére ódát írt (Az úr Isten), miután a Tanácsköztársaság megbukott, költészetén is a szomorúság lett úrrá. Jó ideig nehéz körülmények közt kellett élnie, az öngyilkosság gondolata is felmerült benne.

1920-ban született lánya, Tóth Eszter költő, aki 2001-ben hunyt el. 1921-ben Az Est munkatársa lett, "színes" híreket és politikai glosszákat írt a lapba.

1922-ben jelent meg az Öröm illan c. verseskötete 1000 példányban, famentes papiroson, melyből 50 számozott példányt a költő sajátkezűleg írt alá.^[2][3]

Az 1920-as évek végén lassanként súlyosbodott betegsége, több alkalommal időzött Újtátrafüreden gyógykezelés céljából.

1928. november 7-én, mindössze 42 évesen hunyt el Budapesten. Korai halálát tüdőbetegsége okozta.

A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, búcsúztatóján Babits Mihály tartott beszédet.

Művei 

• Hajnali szerenád (versek, nyugat, Budapest, 1913);
• Lomha gályán (versek, Nyugat, Budapest, 1917);
• Az öröm illan (versek, Táltos, Budapest, 1922);
• Örök virágok (műfordítások, Genius, Budapest, 1923);
• Létektől lélekig (Athenaeum, Budapest, 1928);
• Tóth Árpád összes versei (Szabó Lőrinc gondozásában, Budapest, 1934);
• Bírálatok és tanulmányok (Debrecen, 1939);
• Tóth Árpád összes versfordításai (Szabó Lőrinc gondozásában, Budapest, 1942);
• Tóth Árpád összes versei és műfordításai (Budapest, 1957);
• Tóth Árpád novellái és válogatott cikkei (Budapest, 1960);
• Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái (Budapest, 1962);
• Összes művei (I – II., kritikai kiadás, szerk. Kardos László, Budapest, 1964)

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma, 1948-: 39. ^[4]