1838. szeptember 25-én született az Ung vármegyei Őrön (a Magyar Királyság észak-keleti része). A szabadságharc alatt egy évig, 1848 nyaráról 1849 júniusáig az őri nemzetőrség kisdobosa volt. Gimnáziumi tanulmányait Ungváron végezte.

A jezsuita rendbe 16 évesen, 1854 őszén lépett be. Első két próbaévét Nagyszombatban töltötte, majd két évig Baumgartenbergben nyelvészeti és szónoklati tanulmányokat folytatott. 1859-ben Pozsonyban kezdte bölcseleti tanulmányait, amit 1860 októberében Kalksburgban folytatott. Kalksburgban tanulmányai mellett magyar nyelvet és irodalmat tanított.

1861-től négy éven keresztül a kalocsai gimnáziumban természetrajzot és természettant oktatott. 1865-ben kezdte meg hároméves hittudományi tanulmányai az innsbrucki egyetemen. 1868-ban pappá szentelték. Egyetemi tanulmányai befejezése után, 1869-ben visszakerült a kalocsai jezsuita gimnáziumba, ahol a természetrajz mellett német, francia és olasz nyelvet is tanított. Sokoldalú, művelt és haladó szellemű volt. A magyaron kívül latinul, németül, olaszul, franciául és szlovákul beszélt. 1871-ben az ő szorgalmazására létesítették a kitűnően felszerelt kalocsai meteorológiai állomást, amelynek első vezetője lett.

1872-ben az irgalmasrendi nővérek szatmári nevelőotthonába helyezték hittanárnak. 1877-ben visszakerült Kalocsára, ahol természetrajzot és vegytant tanított. 1878-ban egyházi engedély nélkül jelentette meg a Mária-havi virány című művét, amiért büntetésként két évre Kalksburgba helyezték, ahol fizikát, magyar nyelvet és irodalmat okított.

 

1881-ben ismét visszakerült Kalocsára, ahol megszakítás nélkül, 1918-ig maradt.
Boromisza Tibor szatmári püspök kérelmére 1918-1923 között elvállalta a szatmári leánygimnázium igazgatói tisztét. Szatmári működésének megkezdése előtt, 1918 nyarán a pécsi Pius Gimnázium ásványtárát rendezte. Szatmári megbízatása után az 1923/24-es tanévben a Pius Gimnázium tanára volt. 1925-ben tért vissza Kalocsára, ahol nyugdíjazásáig (92 éves volt), 1930-ig tanított.

Az ifjúság lelki és erkölcsi nevelésével foglalkozó munkák mellett szépirodalmi és természettudományos műveket írt. Foglalkozott a mikroszkóppal, az építészettel, az aszályokkal és az Alföld fásításának kérdéseivel.

1875-ben, az első magyar fényképészeti tárgyú könyvben A fényképészet titkairól... értekezett. Műveit saját felvételeivel illusztrálta. Fényi Gyula kalocsai csillagász kérésére elsőként tökéletesítette az égbolt fényképezésének technikai megoldását. Cikkeinek egy részét és egy önálló művét is álnéven publikálta, Eöri Lászlóként vetette papírra A keresztyén nőnem diadaláról szóló gondolatait.

Legkedveltebb témája az ásványtan volt. A kalocsai főgimnázium ásványtárának kezelőjeként a 19. század második felében bejárta Magyarország összes bányáját, kőfejtőjét, hegyszorosát, meglátogatta és tanulmányozta Európa összes jelentősebb ásványtárát. Tapasztalatait három könyvben jelentette meg. 1882-ben adta ki a Magyarország ásványai, 1901-ben Az ásványok s az élet, 1908-ban A kalocsai főgimnázium ásványtára című művét. Az összes ásványok jegyzéke és rövid jellemzése című, 2200 oldalas kézirata az 1940-es években elkallódott, de 2004 októberében - csonkán - előkerült.

A városban jelenleg is látható ásványtár nagyobb részt 1906-1908 között készült el. A bútorokat Tóth Mike Mihály tervezte és a rendház asztalosai készítették el. Az ásványokat tartó apró állványok mindegyike az ő ötletét és keze munkáját dicséri.