Az Amazóniai esőerdő Brazíliában. A trópusi esőerdők rendelkeznek a legnagyobb biodiverzitással a Földön.

Madártávlatból

A trópusi esőerdő egy biom, mely az egyenlítőtől 10 fokkal északra és délre terül el. Ázsiában, Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Afrikában, Ausztráliában, Mexikóban és a Csendes-óceáni szigetvilágban jellemző. A WWF biomosztályozásában a trópusi esőerdőket trópusi és szubtrópusi nedves erdőknek nevezik, de úgy is hivatkoznak rá, mint alföldi egyenlítői örökzöld esőerdő.

A minimum rendes évi csapadékmennyiség 1750 és 2000 mm között mozog ebben az éghajlati övben. A havi középhőmérséklet meghaladja a 18 °C-ot az év minden hónapjában.^] Az esőerdők otthont nyújtanak a Föld állat- és növényfajai felének.

A trópusi esőerdőket a "világ legnagyobb gyógyszertárának" is nevezik, mivel a mai gyógyszerek egy negyede az itt élő növényekből származik. Az aljnövényzet az esőerdők nagy területén fejletlen, mert a talajra érkező napfény erősen korlátozott Ez lehetővé teszi az embereknek és állatoknak, hogy végigmenjenek az erdőben.

Ha a lombkorona elpusztul vagy visszafejlődik néhány hónapra, a talaj máris benépesül kúszónövények, bokrok és kicsi fák sűrű növényzetével, melyet dzsungelnek nevezünk.

Amazonas esőerdő Peruban, jól kivehető az erdő sárgás vöröses ferrit talaja

Az esőerdők több fajnak vagy populációnak adnak otthont, mint az összes többi biom együttvéve. A világ biodiverzitásának 80%-a a trópusi esőerdőkben található.

Az 50-85 méter magasra megnövő fák összeérő lombkoronája egy „gyepszintet” alkot. A szerves anyag, mely az erdőtalajra hullik, gyorsan dekomposztálódik és a tápanyag újrahasznosul. Az esőerdőket nagy csapadékmennyiség jellemzi, mely eredménye a gyenge talaj köszönhetően a tápanyagok kimosásának.

A ferrit talajokat, melyek sok szezonálisan elárasztott erdő talajai, a folyók évenként feltöltik tápanyagban gazdag iszappal. A trópusi esőerdőket a XX. századtól kezdődően súlyos fakitermelés és mezőgazdasági erdőirtás sújtja, melynek következtében az esőerdővel borított területek rohamosan zsugorodnak.

Az esőerdőket gyakran a "Föld tüdejének" is nevezik, bár nincsen tudományos alapja ennek az állításnak, ugyanis az esőerdők alapvetően oxigénsemlegesek, nettó oxigénprodukciójuk nagyon kevés vagy egyáltalán nincs.

A magas, lombos, örökzöld fák az uralkodó növények, melyek lombsátort alkotnak az avar felett. A lombsátor fölé néhol magasabb fák emelkednek, ezeket "„kiállóknak” " hívjuk. A lomkorona felső része gyakran nyújt otthont a fákkal összeköttetésben élő epifiton növényeknek, mint az orchideáknak, a broméliáknak, moháknak vagy liánoknak.

Az avar és az aljnövényzet rendszerint korlátozott mennyiségű napfényhez jut, az itt élő árnyéktűrő cserjék, füvek, páfrányok, kicsi fák és nagy fásszárú kúszónövények a fákra kapaszkodnak fel, hogy napfényhez jussanak. A viszonylag gyér aljnövényzet lehetővé teszi az embereknek és az állatoknak, hogy végigmenjenek az erdőn. A lomhullató és félig lombhullató erdőkben, vagy az olyan erdőkben, ahol a lombozat valamilyen okból zavaró hatás alatt áll, az avar máris benépesül sűrű kusza kúszónövényekkel, bokrokkal és kicsi fákkal, melyet dzsungelnek nevezünk. A hőmérséklet 15 és 50 °C az évi csapadékmennyiség pedig 1250 és 6600 mm között mozog.

Az esőerdő öt különböző szintre osztható, mindegyik az adott területbe jól beilleszkedő különböző növény- és állatvilággal rendelkezik. A szintek a következők: avarszint, cserjeszint, alsó lombkoronaszint, középső lombkoronaszint, felső lombkoronaszint. Csak a felső lombkoronaszint egyedülálló a trópusi esőerdőkben, mivel a többi megtalálható a mérsékelt övi esőerdőkben is.

A felső lombkoronaszint kevés számú nagyon magas fából áll, melyek a középső lombkoronaszint fölé emelkednek, elérve a 45-55 méteres magasságot, bár alkalmanként néhány faj a 70 vagy 80 métert is elérheti. A fáknak ellen kell állni a forróságnak és az erős szeleknek. Sasok, lepkék, denevérek és egyes majmok lakják ezt a szintet

.

Fán lakó broméliafélék.

A középső lombkoronaszint az esőerdő legfőbb szintje, mely tetőt formál az alatta lévő szintek felett. A legtöbb fának egy pontból eredő sima, kerek levele van. Ez levelek és ágak labirintusa, melyben sok állat él a kimeríthetetlen táplálékmennyiségnek köszönhetően. Többek között kígyók, tukánok és leveli békák lakják ezt a szintet.

Az alsó lombkorona szintet már lényegesen kevesebb napfény éri, köszönhetően a dús középső lombkoronaszintnek, ezért a növények nagy leveleket növesztenek, hogy minél több napfényhez jussanak. A növények ritkán nőnek négy méternél nagyobbra. A fauna itt is gazdag, rovarfajok ezrei élnek ezen a szinten olyan állatokkal, mint a jaguár, a leopárd és a vörösszemű levelibéka.

Az avar és cserjeszint meglehetősen sötét, ezért alig nőnek itt növények. Ha nehezen napfény éri, a talajon lévő dolgok gyorsan bomlani kezdenek. Egy levél lebomlásához akár egy évre is szükség van, ezzel szemben a mérsékelt égövön hat hét is elég hozzá. Óriás hangyászok élnek ezen a szinten.

A trópusi esőerdők alkalmatlanok az emberi élet fenntartására.^[13] A táplálékforrások a erdőn belül rendkívül szétszórtak, köszönhetően a magas biodiverzitásnak és az elérhető táplálék jelentős része a lomkoronában található, melyet sok energiába kerül elérni. Vadászó-gyűjtögetők néhány csoportja bizonyos évszakokban ki tudja aknázni az esőerdő forrásait, de elsődlegesen ők is a szomszédos szavannán vagy nyílt erdőben élnek, ahol sokkal bőségesebb az élelem. Mások az esőerdő lakóit olyan vadászó-gyűjtögető embereknek írták le, akik abból élnek, hogy értékes erdei termékekkel, nyersbőrrel, tollakkal, mézzel kereskednek az erdőn kívül élő földművesekkel.^[13]

A trópus gyümölcsei

A kávé, a kakaó, a banán, a mangó, a papaja, a macadamia, az avokádó és a cukornád eredetileg mind a trópusi esőerdőkből származik és jelenleg a legtöbb terményt ültetvényeken termesztik, melyek helyén korábban erdő volt. Az 1980-as 90-es években 40 millió tonna banánt és 13 millió tonna mangót fogyasztottak világszerte minden évben. A közép-amerikai kávéexport 13 milliárd USA dollárt jövedelmezett. A sok genetikai variáns segít elkerülni az új kártevők pusztítását a még ellenálló vad állomány mintájára. A trópusi esőerdők 250 termesztett gyümölcsfélét szolgáltattak, összehasonlítva, a mérsékelt övi esőerdők csak 20-at. Csak Új-Guinea erdejei 251 ehető gyümölcsfafajjal rendelkezik, de csak 43 terjedt el a mezőgazdasági termelésben 1985-ig.^[14]

Azon kívül, hogy az ember kivonja a hasznát az erdőből, vannak még úgynevezett nem kivonható hasznok, melyeket ökoszisztéma szolgálatoknak nevezünk. Az esőerdők fontos szerepet játszanak a biológiai sokféleség megőrzésében, a csapadékmennyiség, a beszivárgás és elárasztás szabályozásában és a tudományos ismeretek bővítésében.

A Rainforest Action Network aktivistái a védett ökoszisztémákban terjeszkedő olajpálma- és szójaültetvények ellen tüntetnek a Chicagoi Board of Trade közelében

A gátlástalan ipari fakitermelés és az őslakosok és farmerek égetéses mezőgazdasága által elpusztított erdőket nehézkes vagy lehetetlen helyreállítani, azonban léteznek megoldások a problémára. Egy megoldás lehet a letarolt területeken a talaj feljavítása, hiszen a gyorsan kimerülő talaj az egyik oka, hogy újabb és újabb területeket kell befogni a művelésbe.

Az Amazonas vidékén már az európaiak XV. századi megjelenés előtt éltek olyan törzsek, akik faszénnel és állati csontokkal képesek voltak a talaj feljavítására. Az úgynevezett fekete föld már lehetővé tenné egy „terjeszkedésmentes” mezőgazdaság létrejöttét. Az esőerdők védelmébe lépett egy németországi iskola, akik pénzt gyűjtöttek és megvásároltak egy nagyobb területet, amit nem pusztíthattak, az ő engedélyük nélkül, nem nyúlhatnak a területhez.

• Atlanti-parti Esőerdő Rezervátum
• Salonga Nemzeti Park