1742. január 14-én halt meg Edmond Halley angol csillagász, fizikus, az egyik leghíresebb üstökös felfedezője.

MTI

Hosszú élete során volt hajóskapitány, egyetemi professzor, királyi csillagász, a Királyi Társaság titkára és a pénzverde vezetője, ő tervezte az első búvárharangot, összeállította az első meteorológiai térképet és az első halálozási statisztikát. 

Az 1656. november 8-án született Halley már tizenkilenc évesen tanulmányt tett közzé Kepler törvényeiről. Egy évvel később – iskoláit félbeszakítva – hajóra szállt, és Szent Ilona szigetére, Napóleon későbbi fogságának helyszínére utazott, ahol létrehozta a déli félteke első obszervatóriumát. 

A szigeten 341, csak onnan látható csillag koordinátáit jegyezte fel. 1677-ben felfedezte a Tejúthoz tartozó legnagyobb és legfényesebb gömbhalmazt, az Omega Centaurit, teljesítményéért alig huszonkét évesen a Királyi Társaság (Royal Society) tagjává választották. 

Apja halála után, huszonnégy évesen csinos summát örökölt, ettől kezdve nem voltak anyagi gondjai. Kiváló társalgó, ragyogó tudományszervező volt, hírneve oly nagyra nőtt, hogy az 1698-ban – inkognitóban – Angliába látogató Nagy Péter orosz cár ragaszkodott hozzá, hogy találkozhasson vele.

Barátságot kötött kora legnagyobb lángelméjével, Newtonnal, és a tömegvonzás elméletének megalkotásában is jelentős szerepet játszott. Történt ugyanis, hogy Halley baráti társaságában a szó az égitestek mozgására terelődött. Akkoriban azt már tudták, hogy a bolygók nem kör, hanem ellipszis alakú pályán keringenek, de a jelenség okát nem ismerték. Halley-t nem hagyta nyugodni a kérdés, és végül, 1684-ben Cambridge-be utazott, és Newtonnak is feltette a kérdést.

A tudós közölte, hogy ő ezt már ki is számította, de elvesztette a feljegyzéseit. Halley nógatására azonban újrakezdte vizsgálatait, és két évre vissza is vonult, hogy megírja a tudomány menetének új utat szabó Principiát. 

Sajnálatos módon ezután a sejtet elsőként leíró Robert Hooke és Newton elsőbbségi vitába keveredett, melynek elsimításához Halley minden diplomáciai érzékére szükség volt. Végül a roppant takarékos Királyi Társaság helyett saját költségén ő nyomtatta ki Newton könyvét, A természetfilozófia matematikai alapjait (Philosophiae Naturalis Principia Mathematica), felbecsülhetetlen szolgálatot téve a tudomány ügyének.

A Halley-üstökös a Ford Obszervatóriumból, 1986-ban. (Fotó: Getty Images)

Halley képes volt rá, hogy nagy mennyiségű tudományos adatot áttekinthető formába rendezzen, így ő készítette el a tengeri szelek járását ábrázoló első térképet. Részletes halálozási statisztikákat is összeállított, megvetve ezzel a biztosítási matematika alapjait. 

Foglalkozott a Nap-Föld távolság meghatározásával, az optikai lencsék gyújtótávolságának kiszámításával, ő tervezte az első búvárharangot, készített hőmérőt, és praktikus ember lévén eljárást dolgozott ki a halak frissen tartására. Tengeri expedíción vizsgálta a Föld mágneses elhajlásának ingadozását, és arra következtetett, hogy ezt a Föld magjának a kéreghez képest változó helyzete okozza.

Igazi szenvedélye mégis a csillagászat maradt, Oxfordban volt professzor, élete utolsó két évtizedében ő töltötte be a királyi csillagász tisztségét. Amikor munkához látott, szinte felszerelés nélküli obszervatóriumot örökölt, mert a távcsövek elődje személyes tulajdonában voltak, a drága műszereket neki kellett pótolnia. 

Bebizonyította, hogy több, az ókor óta ismert csillag helyzete nemcsak első megfigyelésük óta változott, hanem a 16. századi nagy csillagász, Tycho Brahe táblázataihoz képest is, azaz nincs állandó helyük az égbolton, még ha rendkívül lassan is, de maguk is mozognak.

Edmond Halley térképe a mágneses ingadozás variációiról 1702-ből. (Fotó: AFP)

Tevékenységét az üstökösök vizsgálatára összpontosította, mert úgy látszott, mintha ezek az égitestek – a bolygókkal és a Holddal ellentétben – nem engedelmeskednek Newton törvényeinek, és akkor jönnének-mennének, amikor nekik tetszik. 

1705-ben megjelent művében huszonnégy üstökös pályáját írta le, és megállapította: mivel az 1456-ban, 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben megjelent üstökös pályája teljesen hasonló, és felbukkanása szabályos időközönként történik, csak ugyanazon égitest egymást követő, 76 évenként jelentkező visszatéréséről lehet szó. 

Megjósolta, hogy a jelenség 1758-ban lesz újra látható, és az azóta Halley-üstökösnek nevezett égi vándor fel is bukkant az égbolton, igaz, a nagybolygók hatása miatt némi késéssel. (Az üstökös utoljára 1986-ban volt látható, következő visszatérése 2061-ben esedékes.) Ez volt az első eset, hogy bebizonyosodott: nemcsak a bolygók, hanem más égitestek is keringenek a Nap körül, egyben a newtoni fizika egyik első gyakorlati bizonyítéka. 

A tudós már nem élte meg a róla elnevezett égitest visszatérését, nyolcvanhat évesen, 1742. január 14-én halt meg Greenwichben. Az általa felfedezett üstökösön kívül nevét viseli egy hegy Szent Ilona szigetén, kráter a Holdon és a Marson, egy déli-sarki kutatóállomás és egy általa kidolgozott matematikai algoritmus.