Az űrszonda ugyan már több mint 2 éve befejezte a működését, a munkája nyomán feltárt tudományos eredmények még hosszú ideig érkezni fognak.

Habár a Szaturnusz sarki fényét a Hubble űrtávcsővel is lehet látni, annak felvételei elnagyoltak a nagy távolság miatt, és a rálátás szöge is kedvezőtlen. A Cassini űrszonda a „Nagy Finálé” nevű utolsó munkaszakaszában viszont minden korábbinál közelebb repült át a Szaturnusz felett, így nyílt lehetőség arra is, hogy a bolygó sarkvidékén ultraibolya fényben megjelenő sarki fényt is közelről megfigyelje. A sarki fény a Szaturnusz pólusaitól 15-20 fok távolságban alakul ki, s részben állandó, részben dinamikus összetevői vannak. A Cassini ultraibolya tartományú kamerája ezeket tudta közelről, és igen részletesen megfigyelni az utolsó keringései során, a Lancaster-i Egyetem vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport e felvételeket dolgozta fel és elemezte, a munkájukról készült tanulmányukat a rangos Geophysical Research Letters szakfolyóirat közölte.

A különböző nézőpontokból készült felvételeket először is olyan módon kellett geometriai rendszerbe helyezni, mintha a képek ugyanonnan készültek volna, majd a feldolgozás után a képeken a sarki fény a valós helyükön jelent meg. Ezt követően a felvételekből eltávolították a napfény zavaró hatásait, illetve a Szaturnusz felső légköre által elnyelt részeivel korrigálták azokat. Ezután tudták elemezni magát a sarki fényt, annak alakzatait, részleteit, amelyek pl. a Hubble számára már túl kicsik.

Hullámokat, különálló nyalábokat, a sarki fény fő oválisának kettéválását, illetve magának az oválisnak az eltorzulását is megfigyelhették a hajnal előtt készült felvételeken, ezek a Szaturnusz magnetoszférájában lezajló változásokat, a napszél és a mágnesség kölcsönhatásait tükrözik. E jelenségek hasonlóak ahhoz, amilyeneket a földi sarki fény esetében is megfigyelhettek már.

Az alkonyat utáni felvételek esetében igen bonyolult és változatos mintázatokat fedeztek fel, az ovális egyes részein több párhuzamos sávra bomlik, vagy e sávok éppenséggel keresztezik az ovális vonalát. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a párhuzamos sávok a Szaturnusz mágneses uszályának visszakapcsolódásakor beérkező plazma miatt jöhetnek létre.

Gyakorlatilag az összes felvételen kivehető a fő oválisnál távolabb (az egyenlítőhöz kissé közelebb) eső második, igen halvány ovális is. Ez viszont kimondottan jellegtelen, sima, így feltehetően a gyűrűáramnak (a bolygót gyűrűszerűen körbejáró töltött részecskéknek) köszönhetően jön létre.

A Cassini 13 éve során számos felvétel készült a Szaturnusz sarki fényeiről, s ezek a legutolsók mutatták a legtöbb részletet. Úgy tűnik azonban, hogy a felvételek a már felmerült kérdések válaszai helyett újabb kérdések sokaságát tartogatják, amelyekre majd talán egy távoli jövőben működő újabb Szaturnusz-szonda adhat válaszokat.