Amerikai kutatók vizsgálata kimutatta, hogy kulcsfontosságú a növekvő genetikai diverzitás a természetben fennmaradt valamivel több, mint háromezer tigris mint faj túlélése szempontjából.

Két fiatal tigris játszadozik a Bardia folyó mellett (Fotó: AFP)

A nagymacskák eredeti lakókörzete már több mint 90 százalékkal lecsökkent. Ám a Stanford kutatóinak tanulmánya szerint azok a természetvédelmi tervek, amelyek csak a különálló alfajok megőrzésére és egyedszámának növelésére koncentrálnak, ignorálják a genetikai diverzitást. Sőt, az ilyen megközelítésmód folytán a tigrisek teljesen el is tűnhetnek.

Elizabeth Hadly, a Journal of Heredity folyóiratban megjelent vizsgálat társszerzője szerint a számok nem árulják el a teljes történetet. Az eredmények szerint minél nagyobb a génáramlás aránya a tigrispopulációk között, annál nagyobb genetikai diverzitást lehet fenntartani, és annál nagyobb lesz a faj túlélési esélye is. Sőt, így talán a genetikai diverzitásuk mintegy 90 százalékát megőrző tigrispopulációkat is fenn lehet tartani.

A kutatók újfajta keretrendszert használtak annak előrejelzésére, milyen populációs méretre lenne szükség a jelenlegi genetikai diverzitás huzamos fenntartásához. Úgy ítélik meg, hogy az új megközelítéssel más veszélyeztetett fajok populációit is megőrizhetik.

Az eredmények azt mutatták, hogy a tigrispopulációk esetén a jelenlegi genetikai diverzitás 150 évvel későbbi fenntartásához a populációnak mintegy 90 ezer egyedre kellene duzzadnia, ha a fajok közötti génáramlást csak 25 éven belül tudnák biztosítani. Amennyiben azonnal kivitelezhető lenne, akkor a populációnak 60 ezer egyedre kellene nőnie. Eme számok egyike sem realisztikus a kutatók szerint, főleg ha figyelembe vesszük a védett tigrisélőhelyek korlátozott mértékét, a zsákmányállatok hozzáférhetőségét és egyéb tényezőket.

Szibériai tigris az északkelet-kínai Harpin város külterületén található parkban 2013. október 3-án (MTI-fotó: Trebitsch Péter)

Úgy vélik, eredményeik azt sugallják, az alpopulációk kereszteződése nélkül a nagymacskák jövőbeli genetikai sokfélesége nem életképes, mivel úgy tűnik, hogy az alfajok közötti migráció és kereszteződés sokkal fontosabb a genetikai diverzitás fenntartásában, mint a populációs egyedszámok növelése. Ennek tükrében azt javasolják, hogy a természetvédelmi törekvéseket olyan folyosók kialakítására fókuszálják, amelyek lehetővé teszik a macskáknak a nagyobb távolságok megtételét, és próbálkozzanak a vadon és fogságban élő alfajok keresztezésével.

Más csúcsragadozóknál már feltárták a genetikai diverzitás és a populációk közötti kapcsolatok fontosságát. Az egyik ilyen példa a floridai puma esete: mióta egy vele szoros rokoni kapcsolatban álló alfaj egyedeit bevezették a populációba, egyedszáma némileg megemelkedett, kevesebb esetben figyeltek meg genetikai rendellenességeket vagy hanyatló szaporodási sikert.