Egy angol-amerikai kutatócsoport a kutyák és a farkasok arcizmainak összehasonlítását végezte el, a kutyák evolúciójának vizsgálata céljából, az eredményüket a PNAS folyóirat 2019. június 17-én közölte.
Ahhoz, hogy a vicsorgó farkasból az ember legjobb barátja váljon, mind viselkedésben, mind anatómiailag változásokra volt szükség, ezek egy részét maga az ember irányította a szelektív tenyésztéssel, más része viszont tőlünk függetlenül alakult ki.
A kutya és az ember közti kommunikáció sikere azon múlik, hogy a kutya képes-e megérteni a gesztusainkat, illetve felismerni azt, hogy mikor vonjuk be őt valami folyamatba, ehhez remek módszer a szemkontaktus keresése. Ugyanezt használják akkor is, ha ők maguk szembesülnek valamely, számukra megoldhatatlan problémával: ránk néznek és a tekintetük cselekvésre késztet minket. Néhány éve kimutatták, hogy a kutya-gazdi egymásra nézése hatására a kutyának és a gazdának is megemelkedik az oxitocin-szintje, hasonlóan ahhoz, ahogyan az anya-csecsemő viszonyban van. Ez a kettejük közti köteléket erősítő hormonális hatás a kutya részérő, hogy megkapja a gondoskodását az embertől.
Mindemellett azt is tudjuk, hogy az ember hajlamos olyan állatokat kedvelni, amelyeknek „babaarcuk” van, vagyis nagy szemekkel, magas homlokkal rendelkeznek (ez nem csak a kutyákra érvényes), ez pedig konkrét anatómiai változásokkal járt a tenyésztés során. A hatás tovább fokozható azzal, ha a kutya a szemhéja belső részét felhúzza, ezzel hasonló arckifejezést ölt, mint az ember, amikor szomorúan néz, extra empátiát váltva ki. Az is kiderült már, hogy a menhelyekről előbb kerülnek gazdához azok a kutyák, akik ezt az arckifejezést gyakrabban használják, de az nem volt eddig világos, hogy ez a háziasítás során alakított tényező, vagy más oka van.
Bal oldalon a kutya, jobb oldalon a farkas arcizmainak anatómiai rajza
FORRÁS: PNAS
A kutya és a farkas arcizmainak anatómiája mindenben egyezett, kivéve a szem körüli izomzatot. A kutya szemhéjának mozgatásához használt, jól fejlett, belső szemhéjfelhúzó izom (az ábrán LAOM jelzéssel) a farkasnál csupán néhány kusza izomszálacska volt, jelentős mennyiségű kötőszövetbe ágyazva. A másik, a szem külső sarkát a fül irányába húzó izom (RAOL), amelyben eltérést tapasztaltak. A kutyák, a szibériai husky-t kivéve mind rendelkeztek ezzel az izommal, a farkasoknál a LAOM-hoz hasonló volt a helyzet, aprócska volt csupán, és nem is minden vizsgált egyednél találták meg a kutatók.
A kutyák háziasítása során igen gyorsan alakultak ki a szem körüli izmokat érintő anatómiai változások. Az ilyen átalakulásokhoz igen hosszú idő szükséges, ám a kutya esetében ez néhány ezer év alatt létrejött. Sajnos a régészeti leletek nem őrzik meg a lágyrészeket, így nincs arra mód, hogy a pontos idejét feltárják (bár talán genetikai vizsgálattal lenne rá lehetőség).
A kutya háziasítása során számtalan olyan tulajdonságát előnyben részesítettük, amelyek az ún. neoténia fogalomkörébe tartoznak, ilyen a „babaarc” is, de ide tartozik a játékosság felnőtt kori megőrzése vagy a tanulási képesség hasonló volta is. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a vad ős esetében kimondottan a fiatal egyedeket jellemzik. A többi háziállatunknál is számos ilyen tulajdonságot fixáltunk az eredeti vad fajok átformálása során, ám a kutyáknál (és a macskáknál), mivel szoros szociális kapcsolatban is vannak velünk, sokkal kifejezőbbek.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt
Kommentáld!