Épp a National Geographic Society megalakulásának
évében, 1888-ban, december 17-én látta meg a napvilágot a Trencsénhez
(Trenčín) közeli Csavajóban (Čavoj).
A gimnáziumi évek után a Kassai Magyar Királyi Akadémián végzett
agronómusként. Épphogy elkezd dolgozni, elviszik katonának.
Az I.
világháborúban 1916-ban orosz hadifogságba esik.
A növénynemesítéssel a
tomszki fogolytáborban sem hagy fel; orosztudása tökéletesítése mellett
rendszerezi a szibériai
búzafajtákat.
Tevékenységében az akkor neves
professzor, Viktor Viktorovics Talanov is fantáziát lát. Közbenjárására
1917-ben Veneny Lajos kikerül a táborból és intézeti munkatársként
dolgozik az Omszki Nyugat-Szibériai Kísérleti Állomáson (ONYSZKÁ) a
nemesítő, genetikussal Nikolaj Vavilovval és az igazgató Talanovval.
Hárman jó barátokká lesznek. Veneny fő feladata a szibériai búzák
rendszerezése, de burgonyával is foglalkozik.
Nyugat-Szibéria az oroszföld egyik legnagyobb gabonatermelő régiója.
1860-ban jelölték ki az első hivatalos omszki kísérleti területet ahol
ténylegesen húsz évvel később kezdték el a helyi parasztok által vetett
gabonák tanulmányozását. A kísérleti állomáson a termesztési munka
1918-ban kezdődött. Venenyék dolgoznak a helyi tavaszi puhaszemű búza
javításán és 1919-ben már megvannak az első hibridek.
Talanov feljegyzései igazolják, hogy a keményszemű, közismertebb
nevén durum tavaszi búza, hibridizációs kísérletei szintén Veneny
közreműködésével indultak 1919-ben. Különböző puhaszemű búzákat
keresztezett annak érdekében, hogy egy keményszemű, toklász nélküli
búzát kapjon. Noha kézzelfogható végeredmény már csak távozása után
született (1922-ben), az alapokat lerakó munkája vitathatatlan.
Oroszországi barátja, Nikolaj Vasziljevics Tsitsin (jobbra) látogatóban Veneny-nél.
A burgonya nemesítése kapcsán orosz szakírásokban megalapozó
nemesítőként említik. Mint arról egy 2012-es orosz összefoglaló jelentés
is szól, új burgonyafajta létrehozását célzó próbálkozások 1919-ben
történtek először. Ekkor Veneny az általa kidolgozott klónszelekció
módszerét alkalmazta az Oroszországban legelterjedtebb amerikai Early
Rose fajtánál.
Annak ellenére, hogy megbecsült nemesítőként dolgozott, sőt orosz
állampolgárságot is kaphatott volna, honvágyának engedve 1921-ben
hazatért. A rimaszombati járásban kezd dolgozni, fölhasználva saját
szibériai gyűjteményét. A következő években szerte a mai Szlovákia
területén, magán- s egyházi birtokokon, nemesítő állomásokat alapít, és
elkezd cirok- és dinnyemagvakat gyűjteni alapanyagnak.
A második világháború után megszűnnek az egyházi és magánbirtokok,
így a nemesítői törzsanyag a Gomba (Hubice) községi állami gazdaság
kezelésébe kerül, ahol Veneny lesz a vezető, munkatársa pedig Rákóczi
Lajos nemesítő. Gabona, cirok, görög- és cukordinnye nemesítésén
dolgoznak, de talajminőségi hiányosságok miatt a szintén nemesítésben
dolgozó Bartalos Menyhérttel együtt megbízást kapnak megfelelőbb
termőterület keresésére, és 1952-ben már a Felsővámos (Horné Mýto) és
Pozsonyeperjes (Jahodná) közti Sósszigeten vetik az őszi gabonát.
Veneny, Rákóczival és Bartalossal megalapítja a Sósszigeti
Növénynemesítő Állomást (ma Istropol Solary a.s. néven működik a cég).
Veneny időközben lemond a vezetői pozícióról, de 1962-ig aktívan
főnemesítőként, 1968-ig pedig tanácsadóként segíti a növénynemesítési
munkát. 1972-ben Nyitrafőre (Kľačno) költözik, 1975. október 20-án itt
éri a halál.
Veneny Lajos munka közben a dinnyeföldön.
Hozzáértése és kitartó kutatómunkája nyomán öt őszi, három tavaszi
búzát, egy tavaszi árpát, az 1961-es zöld húsú SOLARTUR cukordinnyét és
az 1962-es DUNAJ görögdinnyét nemesített ki. Ő hozta létre először az
árpa sima toklászos és csupaszmagvú botanikai különlegességeit és az
első durum búzát Szlovákiában. Első szlovákiai nemesítőként ő vezette be
a liszt minősítését, segítve a pékek munkáját. Erre használták az ún.
farinográfot, ami egy dagasztógép írószerkezettel ellátva - ez egyfajta
diagramon, nevesen farinogramon jegyzi a tészta vízfelvevőképességét,
kialakulásának időtartamát, stabilitását, lágyulását.Az adatok ismerete
után sütéspróbát is végeztek.
Dinnyék kapcsán a karotin- és C-vitamin-tartalmat figyelembe véve
végezte a nemesítést, de foglalkozott dohánnyal, burgonyával, rizzsel,
rózsával is, bár ezekből új fajokat nem nemesített.
Magánemberként nagy művészetpároló volt. Lelkes műgyűjtőként, szobái a
könyveken túl tömve voltak történelmi és művészi értékű kincsekkel:
régi bútordarabokkal, szőnyegekkel.
Felfedezője és mecénása volt Szabó Gyulának (1907-1972), a szlovákiai magyar kultúra kimagasló festőművész alakjának.
Édesanyám Rákóczi asszisztenseként volt dinnyenemesítő-technikus
Sósszigeten, éd még ismerhette a valaha élt legnagyobb szlovákiai
nemesítőt. Úgy meséli:
„Veneny Lajost mindenki tisztelte és elismerte,
úgyannyira hogy környezetében minden élethelyzetben ő volt mindenki
professzor ura”.
A mindennapokban az öregúr kissé garasoskodó volt, bár
sose maradt adós a segítségért. A hála kifejezésének megadta sajátos
módját: hölgyeknek köszönetként egy szem cukorka járt, a férfiakat pedig
pálinkával kínálta, de miután töltött, az üvegre ránézve halkan de
mégis hallhatóan így szólt: „Kutya fáját, úgy fogy!”
A többnyire térd fölé érő nadrágban járó, jellegzetes bajuszt viselő
professzor életének minden perce a nemesítés körül forgott, nem véletlen
hogy szakmai berkekben anno s ma is a világ élvonalbeli nemesítői közé
sorolják.
Írta: Csibrányi Zoltán
Fotók: Rákóczi Lajos hagyatékából
Kommentáld!