A görögdinnye az egyik legnépszerűbb nyári csemege világszerte, közel 200 millió tonnát termelünk belőle évente, de máig homály fedi, hogy hol és mikor háziasítottuk. Egy új kutatás alapján megtaláltuk a választ!

Afrika-szerte számos vad dinnyefaj él, amelyek közös tulajdonsága, hogy a termésük apró, fehéres húsú és keserű, ám a háziasítás során elődeink nagy, piros és édes dinnyévé tették. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a mai dinnye Dél-Afrikából származik, mások nyugat-afrikai, vagy  Nílus-völgyi származást valószínűsítenek. Több vad dinnyefaj (összesen 7 van) is szóba jöhet elődként. Genetikai vizsgálatok a dél-afrikai eredetet kizárták. Az, hogy az egyiptomi falfestményeken (4350 évesen) látni görögdinnyét, azt sugallja, a kelet-afrikai régió lehetett a háziasítás helye.

A 19. században Théba területén egy kb. 3500 éves egyiptomi pap szarkofágjában a múmiával együtt görögdinnye leveleket is találtak a régészek, s 1876-ban a levelekből a brit Kew Garden híres botanikusa, Joseph Hooker is kapott vizsgálatra mintát, amelyeket akkor gondosan lezárt vitrinbe téve máig megőriztek. Ennek elraktározott maradványából sikerült most jó minőségű, a legfontosabb géneket tartalmazó DNS-t kivonnia egy német-angol kutatócsoportnak. A genetikai adatokban rákerestek azokra a jelekre, amelyek a dinnye piros színéért és édes vagy keserű ízéért felelősek, és összehasonlították a többi dinnyeféle, és néhány más tökféle genomjával is.

A jelek a mai Szudán területén, Darfur régiójában élő kordofán dinnyére mutattak rá, amelyből háziasították a görögdinnyét. E dinnyefajt ma elsősorban a magjáért termesztik, amelyet a tökmaghoz hasonlóan pirítva-sózva fogyasztanak, de a húsa sem keserű. A keserűségért felelős génnek olyan mutáns változatát találták az egyiptomi levelekben, amelynek révén a dinnye elveszítette ezt a kellemetlen ízt, s helyette édessé lett. A piros színt adó likopén is megmutatkozott a génekben, mégpedig oly módon, hogy a pigment lebontásáért felelős enzim mutáns, inaktív változatát találták meg. Ez azt jelenti, hogy a színanyagot a dinnye a fejlődése során képes volt megtartani, s nem fehéredett ki.

Az nem derült ki a kinyert genetikai mintából, hogy a dinnye mekkora lehetett, s az sem, hogy gömbölyű vagy tökszerűen ovális volt-e, de egy falfestményen ovális dinnye látható, így feltételezhető, hogy ez a most elemzett is hasonló lehetett. A kordofán dinnye már nem keserű, ám a színe még fehér, így valószínű, hogy amint északra terjedt a Nílus mentén, fokozatosan javítottak a tulajdonságain az ókori kertészek, s mire Egyiptom északibb részére ért, már piros húsú volt. Több jóval korábbi, 5000-8650 éves leletanyagból is fennmaradtak magvak, ez arra utal, hogy már igen korán háziasíthatták a dinnyét.

A kutatásról a New Scientist számolt be, a tanulmány a Biorxiv preprint szerveren hozzáférhető.

Mivel a dinnye őse eszerint szudáni, ma is él, amennyiben a mai termesztett fajtákat szeretnénk például a betegségekkel szemben ellenállóbbá tenni, érdemes lesz a szudáni növényekhez nyúlni a nemesítőknek.