1989-ben egy óriási napvihar miatt a kanadai Québec tartomány egész területén áramkimaradásokat tapasztaltak. Bár az utóbbi időkben igyekeznek felkészülni a hasonló jelenségekre, többek között vizsgálják a 70 év óta gyűjtött adatokat, de még keveset tudni arról, hogy milyen erősek is lehetnek.
A Földet folyamatosan bombázzák a csillagunkból érkező töltött részecskék, ebből azonban csak ritkán érzékelünk bármit is. Bizonyos esetekben viszont a részecskék elérik az atmoszférát, ilyenkor különböző radioaktív izotópok, például szén-14, bellirium-10 és klór-36 keletkeznek, melyek képesek lerakódni a fákban és a jégben.
Raimund Muscheler, a Lund Egyetem szakértője és csapata ezen izotópok nyomát kereste két grönlandi jégmagban – számol be az IFLScience. Adataik alapján időszámítás előtt 660 körül egy hatalmas napvihar történt.
Korábbi kutatások már kimutatták fagyűrűkben és jégmintákban a 2700 évvel ezelőtti szén-14-növekedést, ennek azonban más magyarázata is lehet. Az új vizsgálatban ugyanakkor a bellirium-10 és a klór-36 szintjének emelkedését is felfedezték, ez pedig már komoly bizonyíték az óriási napkitörésre.
Hasonló emelkedést mutattak ki időszámításunk szerint 775-ből és 994-ből származó jégmintákban is. Ez azt sugallja, hogy a nagy energiájú napkitörések sokkal gyakoribbak a vártnál. A Muschelerék által most vizsgált esemény nagyjából 11-szer volt erősebb, mint a leghatalmasabb közvetlenül megfigyelt napvihar, amely 1956-ban történt.
Bár a középkori események valószínűleg nem okoztak problémát, ha egy ilyen jelenség napjainkban zajlana, akkor károkat idézne elő az elektromos rendszerekben. Muscheler szerint a veszély a véltnél sokkal nagyobb lehet, ezért fel kell készülni egy esetleges pusztító napviharra.
Kommentáld!