Egy új felfedezés azt sugallja, hogy két hasonló külsejű korallfaj túlélését tekintve igencsak különbözik egymástól. Egyikük ugyanis jobban tűri a melegedő óceáni hőmérsékleteket, mint a másik.

Iliana Baums, a Penn Állami Egyetem biológusa szerint kiderítették, hogy egy korábban kevésbé tanulmányozott korallfaj olyan képességet rejteget, amellyel felveheti a harcot a klímaváltozással szemben.

A tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B folyóirat közölte.
Michael Lesser, a kutatást szponzoráló amerikai tudományos akadémia szakembere szerint a kutatók a korallok ismert csoportjában egy rejtett fajt fedeztek fel. „A két korallfaj nagyon eltérően reagál környezetére, és a zátonyon élő más élőlényekkel is másképpen állnak kapcsolatban” – magyarázza.

A korallzátonyok megvédik a partvonalakat a hurrikánoktól és évente több millió dollárnyi jövedelmet hoznak a turisztikai iparnak. Ezenkívül számos, az ember által élelmiszerként szolgáló fajnak nyújtanak élőhelyet, illetve új gyógyszerek kutatását segítik elő. A szakemberek a Csendes-óceán keleti részén a Porites lobata korallfajból vettek mintákat.

„A Csendes-óceán keleti, trópusi részén nem éppen megfelelőek a környezeti feltételek a korallnövekedéshez a szezonálisan hideg vizek, a korallok vázépítését nehezítő vízkémia, valamint az El Niño jelenségből rendszerint érkező melegebb vizek miatt” – magyarázza Baums.

A kutatók két váratlan jelenséget tártak fel: két korallfaj megtévesztően hasonló külsőt mutat, és néha pontosan ugyanazon a területen élnek, egymás szomszédságában. A begyűjtött minták ugyanis nem mind a Porites lobatától származtak, ahogyan eredetileg hitték, némelyikük a Porites evermanni fajra utalt.

Baums szerint az eredmények meglepőek, mivel a két faj azonosnak tűnik, és úgy is hitték, hogy ugyanazon fajról van szó, ám a Porites evermanni génállománya nagyon is eltérő. Elmondta, eme utóbbiról tudomásuk volt, tehát nem új faj, de nem gondolták, hogy a Csendes-óceán keleti részén bukkannak rá. Rendszerint ugyanis a Hawaii-szigetek környékén található meg.

Ezért kíváncsiak lettek, hogy a két faj életmódja eltér-e. A vizsgálat során kiderült, hogy a Porites evermanni kevésbé védtelen a kifehéredéssel szemben, mint a Porites lobata. Kifehéredés akkor következik be, amikor a korall és a benne élő egysejtű algák szimbiotikus kapcsolata a melegedő vizekre reagálva megbomlik.

Egyéb fontos különbségekre is fény derült: a Porites evermanni számos genetikailag azonos klónnal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy aszexuális úton (széttöredezéssel) szaporodik, míg a Porites lobata nem. A klónreprodukáló evermanni ezenkívül átlagosan jóval több apró, a vázában élő kagylónak ad otthont. A kagylók áttörik a korallok felszínét, és kulcslyuk alakú nyílásokat alkotnak. A kutatók ennek alapján szerették volna feltárni a Porites evermanni ilyen szaporodási képessége, valamint kagylókkal és a zátonyközösség egyéb lakóival való érintkezése közötti kapcsolatot.

Illusztráció - korall (Fotó: AFP)

Eszükbe jutott, hogy egy néhány évvel ezelőtti tanulmányban megállapították, néhány korallfaj az íjhalak célpontját képezi. Baums szerint ez volt a hiányzó darabka a kirakósból. „Rájöttünk, hogy a halak a korallvázakban rejtőző kagylókat eszik, és ahhoz, hogy hozzájuk férjenek, le kell harapniuk a korall egy darabját, ezt azután kiköpnek. A töredékek az óceánfenékre kerülnek, és új korallkolóniákat növesztenek.

Eddig senki sem jött rá, milyen fontos lehet ez a hal a korallok szaporodásában. Most viszont már van rá bizonyítékunk, hogy az íjhalak „támadásai” a Porites evermannival szemben aszexuális szaporodást váltanak ki, a korall klónozza magát” – magyarázza Baums. A másik faj (Porites lobata) kevesebb kagylónak ad otthont, és lárvák segítségével, nemi úton szaporodik.

Az ilyenfajta szaporodáshoz persze társra van szükség, és mivel a Csendes-óceán keleti részén olyan zordak a körülmények, hogy csak néhány egyed marad életben, így a koralloknak sokkal könnyebb a szaporodás klónozás útján - szűrték le a kutatók.

A kifehéredést érintő különbségre szerintük két magyarázat lehetséges: a szimbiotikus algák eltérőek, és egyikük jobban eltűri a melegebb hőmérsékletet, mint a másik. Vagy pedig a különbséget nem az algákban, hanem a korallokban kell keresni. "Mostanában sok figyelmet kap, mennyire eltérően reagálnak a szimbiotikus algák a vízhőmérséklet emelkedésére. Kérdés, vajon ha egy korallfaj szívósabb lakosokra tesz szert, életben maradhat-e” – mondja Baums.

Az eredmények azonban más forgatókönyvet sugallnak. Bár a két Porites korall ugyanolyan szimbiotikus algafajokat vonultat fel, mégis eltérés mutatkozik a kifehéredésük mértékében. A kutatók szerint így elképzelhető, hogy az algák helyett maguk a korallok járulnak hozzá ehhez a folyamathoz.

Forrás: PhysOrg | 2013. december 13. péntek 14:28