Az okker az emberiség legősibb festékanyaga, világszerte és számtalan korban használták, sok ősi sziklarajz, barlangrajz vörös színét adja. Míg az emberelődök életét, fejlődését, művészi gondolkodását jelképező alkotásokat sokszor és sokan elemezték már, magát a festékanyagot szinte soha. A Missouri Egyetem kutatója, Brandi MacDonald vezette amerikai-kanadai csoport most megvizsgálta a kanadai Babine-tó közelének kb. 5000 éves sziklarajzait, ezek okker pigmentjét, az elemzésekkel kiderítették, hogy miből is ered a festékanyag, az eredményeiket a Scientific Reports folyóiratban hozták nyilvánosságra.
A vörös szín vasban gazdag anyagot rejt, őseink vastartalmú üledékeket gyűjtöttek, azonban maga a speciális, festékként felhasználható anyag vajon micsoda? Az elemzéshez elektronmikroszkópos vizsgálatoknak vették alá a kanadai sziklarajzok festékanyagát, s ezekből kiderült, hogy egy vízben élő baktérium építette fel a festéket. A Leptothrix ochracea nevű baktérium csőszerű maradványai igen jellegzetesek, azonnal felismerhetőek voltak, ráadásul e baktériumok anyagcseréjük során vas-oxidot állítanak elő és mikrobaszőnyeget alkotnak, így jelentősebb mennyiségben képesek felhalmozódni. A vizsgált sziklarajzok egy olyan tó mellett találhatóak, ahol e baktérium is él, narancsos-barnás üledékként látható.
A közhiedelem úgy képzeli el a festékkészítést, hogy a kibányászott színes kőzetet porrá törik, majd elkeverik valami folyadékkal és felhordják a felületre. Kanadában azonban ennél összetettebb volt az okker előkészítése, a vizsgálatok szerint a begyűjtött üledéket felforrósították az őslakosok.
A baktérium eredetű anyagok hevítése során tapasztalt színváltozás. A d és e jelű ábrarészen látható a 750-850 °C hőmérséklet utáni állapot, az élénk vörös szín (az utolsón már túlhevült a festék).
FORRÁS: SCIENTIFIC REPORTS
A kutatók a laboratóriumban utánozták le a folyamatot, a „nyers” okkert különböző hőmérsékletre hevítve. Az elektronmikroszkópnak köszönhetően egyetlen aprócska okker-szemcsét is vizsgálni lehetett, a hőkezelés során bekövetkező változásait ellenőrizni tudták. A baktériumokhoz köthető okker 750-850°C hőmérsékleten nyerte el a jellegzetes élénk vörös színét, vagyis a baktérium alkotta barnás-narancsos üledékből így vált felhasználható, tetszetős és tartós festékanyaggá. A mikroszkópos vizsgálatokból kiderült, hogy a hőkezelés hatására a baktérium által felhalmozott amorf vas-oxid kristályos szerkezetet öltött, s valószínűleg ennek köszönhetően vált tartóssá maga a festékanyag.
Az őslakosok által használt, földbe mélyített tűzhelyek maradványainak régészeti vizsgálatai alapján tudjuk, hogy ezekben a tűztér hőmérséklete elérte az okker átalakulásához szükséges forróságot.
Az okkert a „hosszú távú” üzenetekre, művészi, rituális célokra használták fel a sziklarajzokban, azonban a nyomok alapján „rövid távú” üzenethez a könnyen hozzáférhető faszén szolgált festékanyagul, így jelezték például a vadászó csoportok egymásnak a jó területek irányát, vagy épp a veszélyekre így tudták felhívni a figyelmet. Míg az okker évezredeken át megőrződik, a faszén gyorsan lekopik, és csak egészen nehezen észrevehető jelek utalnak rá, hogy egykor írtak, rajzoltak vele a sziklafalakra.
A felfedezés azért különösen érdekes, mert az anyagkutató kémikusok folyamatosan keresik azokat a festékanyagokat (és ezek előállítási módszereit) amelyek tartósak és hőstabilak is, az amerikai őslakosok pedig évezredekkel ezelőtt már ismertek ilyen eljárást s készítettek vele tartós festéket.
Kommentáld!