Tudomány

Jégen át juthatott egy ősi róka a Falkland-szigetekre

Egy kutatócsapat szerint végre megoldódott ama farkasszerű ragadozó származása körüli rejtély, mely valamikor az Antarktisz közelében élt.

A kihalt ragadozó a kutatók magyarázata szerint több száz kilométert tett meg a legközelebbi kontinenstől úgy, hogy több ezer évvel ezelőtt átszelte a fagyott tengert.

A vöröses, prérifarkas méretű falklandi pamparóka (Dusicyon australis) az Argentína keleti partjainál elterülő Falkland-szigetek egyetlen őshonos emlőse volt. A rókaszerű ragadozó fókákkal, pingvinekkel és tengeri madarakkal táplálkozott, mígnem 1876-ban vadászok kiirtották. A falklandi pamparóka létezése még Darwint is zavarba hozta, amikor 1834-ben először találkozott vele.

Alan Cooper, az Adelaide-i Egyetem kutatója szerint a kérdés: hogyan jutott el egy ilyen nagy testű ragadozó a legközelebbi kontinenstől 460 kilométerre elterülő szigetcsoportig, miközben más szárazföldi emlősnek ez nem sikerült? „Ha egy szárazföldi hídon át érkezett, akkor a szigeteken rágcsálóknak is lenniük kellene, mivel Dél-Amerika igazi rágcsálóközpont.”

Illusztráció, sörényes farkas (Fotó: AFP)

Cooper szerint a pamparóka rendkívül szelíd volt, kiúszott a tengerbe, hogy találkozzon a tengerészekkel, és a farkát is csóválta.

„Mindez olyan feltételezésekhez vezetett, hogy az amerikai bennszülöttek félig háziasított kutyája lehetett, amelyet magukkal vittek vadászat közben, és ez megmagyarázná, hogyan jutott el a Falkland-szigetekre.”

A múzeumi kollekciókból begyűjtött DNS korábbi elemzése azonban feltárta, hogy nem kutyáról van szó. Az állat valójában a dél-amerikai szavannákon élő sörényesfarkas (Chrysocyon brachyurus) legközelebbi élő őse volt.

A falklandi pamparóka letelepedése körüli rejtély megoldásához Cooper és csapata összehasonlította a DNS-t a Dusicyon avuséval, mely a pamparóka legközelebbi kihalt, kontinensen élő rokonának tűnik. Ez a húsevő nagyon hasonlított a falkandi emlősre, azonban foga és állkapcsa kisebb volt.

Az elemzés azt sugallta, hogy a falklandi pamparóka a 16 ezer évvel ezelőtti időszakig – mielőtt a kutatók szerint emberek érkeztek volna Dél-Amerikába a távoli délről - nem szigetelődött el kontinensen élő rokonaitól. Ez az időszak egybeesett az utolsó jégkorszak legkeményebb időszakával, amikor gleccserek fedték be a bolygó nagy részét.

„A tengerszint akkoriban nagyon alacsony volt, mivel szinte az összes víz megfagyott a jégsapkákban. A vízszint valójában mintegy 130 méterrel alacsonyabb volt, mint napjainkban” – mondja Cooper.

A csapat ezt követően a korábbi vizsgálatokat átnézve referenciákat talált olyan, mára már víz alatt lévő kőzetteraszokra Argentína partjai mentén, melyek keskeny, sekély tengerszorost hozhattak létre, amikor a vízszintek alacsonyabbak voltak. "

A  szoros csak 20-30 kilométer széles lehetett, és amikor a különösen hideg periódusok alatt befagyott, a falklandi pamparóka könnyen átsétálhatott rajta a szigetekre” – mondja Cooper.

Bár az állat ősei a jelek szerint szívesen szelték át ezt a szorost, a rágcsálók nem szeretnek kiterjedt jégen barangolni – mondja Cooper az állatkák szigeteken való hiányát magyarázva. 

A kutatásról a Nature Communications folyóirat számolt be.