Tudomány

Megfértek egymás mellett a miocén nagy testű ragadozói

Kardfogú macskák megkövesedett agyarai adatokat szolgáltatnak arról, hogyan osztoztak téren és táplálékon más nagy testű ragadozókkal 9 millió évvel ezelőtt a később kihalt emlősök.

A Michigani Egyetem és a madridi természettudományi múzeum vezetésével paleontológusok két kardfogú macskafaj és az Amphicyonidae család ("medvekutya") egyedének fogzománcát vették szemügyre. A leletek Madrid környéki lelőhelyekről kerültek elő. Az Amphicyonidae család tagjainak kutyaszerű fogai és medveszerű teste, valamint testtartása volt.

A kutatók kimutatták, hogy a macskafajok – a leopárd méretű Promegantereon ogygia és a sokkal nagyobb, oroszlán méreteit hordozó Machairodus aphanistus – erdős vidéken éltek, egymás szomszédságában. Valószínűleg ugyanazon zsákmányra – lovakra és vaddisznókra – vadásztak. Ezen az élőhelyen a kisebb kardfogú macskák a fás területet részesíthették előnyben, hogy elkerüljék a nagyobb egyedekkel való találkozást. Az Amphicyonidae család tagjai antilopokra vadásztak a sokkal nyíltabb területeken, mely átfedte a macskák territóriumát, azonban némileg el is határolódott

tőle.

(MTI-fotó: Kollányi Péter )

„Ez a három állatfaj szimpatrikus volt – ugyanazon a földrajzi területen éltek ugyanabban az időben. Az egymás mellett élést az tette lehetővé, hogy elkerülték egymást és felosztották a táplálékot” – mondja Soledad Domingo, a vizsgálat első szerzője. A tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B folyóirat közölte.

Több millió évvel az első emberek előtt a ragadozók a kései miocén időszakban éltek, egy olyan erdős területen, melyet füves foltok tarkítottak. Az ilyen nagy testű húsevők fosszilis adatai igen ritkák, elsősorban azért, mert a táplálékláncban alattuk álló növényevő állatok egyedszáma a történelem folyamán mindig meghaladta a húsevőkét.

A Cerro de los Batallones – ahol nyolc éve folynak ásatások – igen különleges lelőhely. Kilenc helyszíne közül kettő olyan ősi szakadék, melyben bőségesen megtalálhatóak a húsevő emlősök csontjai. Az agilis ragadozók a kutatók szerint valószínűleg a bajba jutott zsákmány után kutatva ugrottak bele az ilyen természetes csapdákba.

A kutatók stabilizotóp-elemzést végeztek az állatok fogain. Gyémánthegyű fogfúróval mintát vettek 69 leletből, ebből 27 kardfogú macskához és az Amphicyonidae család egyedeihez tartozott. A többit növényevők szolgáltatták. Izolálták a szenet a fogzománcból, majd tömegspektrométer segítségével lemérték a szén-13 és a szén-12 molekulák arányát. E kettő jelen van a növények által a fotoszintézis során elnyelt szén-dioxidban. A különféle növények eltérő módon alkalmazzák eme izotópokat, így eltérő mennyiségben őrzik meg őket rostjaikban. Amikor egy növényevő elfogyasztja a növényt, az izotópos lenyomatot hagy hátra csontjaiban és fogaiban. A lenyomat végighalad a táplálékláncon, és így a ragadozókban is megtalálható.

(Fotó: MTI/EPA/Gernot Hensel)

Mivel a kutatók meg tudják állapítani, mit ettek a növényevők, ebből le tudják vezetni, milyen élőhelyen éltek. Úgy hiszik, a vizsgálatban szemügyre vett állatok fás területen éltek, mely füves régióknak is otthont adott. A macskáknál nem vettek észre jelentős eltérést a stabilizotóp-arányban. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ugyanazon zsákmányállatokkal táplálkoztak és ugyanazon élőhelyen éltek.

Az eredmények a ragadozó-zsákmány kapcsolat időtlenségét demonstrálják. „A három legnagyobb emlős ragadozó az élőhely eltérő területein vadászott, ahogy a nagy testű húsevők ma is teszik. Így annak ellenére, hogy eme 9 millió éves ökoszisztéma fajainak egyike sincs már jelen, a modern ökoszisztémákhoz hasonló ökológiai interakciókra találtunk bizonyítékot” – mondja Catherine Badgley a vizsgálat társszerzője.