Az Antarktiszon a jég és a szél uralkodik, s a lehető legtávolabb van mindentől, ami zöldnek nevezhető. Mégis, a kontinens peremén uborka, mángold, friss zöldfűszerek és rukkola terem.

Ezek a melegházi zöldségek a Neumayer-III Kutatóállomás sztárjai, bár számtalan tudományos projekt folyik a német sarkkutatást irányító Alfred Wegener Intézet antarktiszi bázisainak harmadik generációját jelentő kutatóközpontban – számol be az itteni munkáról a nationalgeographic.com. A melegház létesítésének célja meglehetősen magasröptű: valójában ez egy laboratórium, ahol az űrbéli növénytermesztést lehet tanulmányozni. Egészen pontosan azon dolgoznak itt a kutatók, hogy kiderítsék, miként és milyen zöldségeket termelhetnek maguknak majd az űrhajósok, ha eljutnak a Marsra.

A Nemzetközi Űrállomást (ISS) leszámítva a Neumayer a lehető legjobb helyszín e kísérletekhez. A Weddell-tenger keleti partján, az Ekström-selfjégen helyezkedik el, kizárólag repülőgéppel vagy jégtörővel érhető el az antarktiszi nyár ideje alatt, már ha az időjárás épp kedvező.

Esther Horvath magyar fotográfus szerint – aki 2018-ban kilenc napot töltött el a kutatóállomáson – ez az a hely a Földön, ami a lehető legközelebb áll a világűrhöz. A Neumayer egyedisége abban rejlik, hogy a többi kutatóbázissal ellentétben, egész évben üzemel a selfjégen. A bázis kilenc fős személyzetnek biztosít helyet, s a szakemberek feladataik legnagyobb részét egyetlen épületben végzik, ahol egy kis kosárlabdapálya, nagyképernyős tévé és néhány más, a szabadidő eltöltését segítő lehetőség van még. Gyakorlatilag az egész évet leélheti valaki úgy, hogy el sem hagyja az épületet. A személyzet 14 havonta cserélődik, és egy évben csak egyszer van élelmiszer-szállítás. Civil látogatók nem tehetik be ide a lábukat. A helyszín távoli volta miatt elengedhetetlen, hogy a személyzet tagjai között legyen általános orvos és sebész.

Hasonlóan az ISS fedélzetéhez, itt is nagy közelségben él együtt kis emberközösség a semmi közepén. Minden egyes kültéri út alapos előkészületeket igényel. „Ha bármi baj történik, senki sem tud odamenni, és segíteni” – mondja Esther.

A melegház kb. 400 méterre áll a Neumayer főépületétől, ahol a kutatók élnek és dolgoznak. Világítótoronyként vonzza az embert, ha az időjárás nem túl zord, bárki átsétálhat és feltöltődhet a zöld árnyalatok látványával a fehér és szürke színvilágú terület közepén. A fotográfus szerint „A legfurcsább az Antarktiszon, hogy nincsenek szagok, ám, ha belépsz a melegházba, azonnal megérzed a paradicsom, a paprika, az uborka és a többi zöldség illatát, és ennek valami elképesztően megnyugtató, energetizáló hatása van.”

A melegház a lelki épülést szolgáló előnyein túl már most megmutatta a kutatóknak, hogy miként bírják majd a növények az űrbéli körülményeket. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet egy kertet távirányítással megművelni. Minden aeropóniás rendszerben nő, vagyis a növények gyökere szabadon, egyfajta dunsztos párában csüng, talaj nélkül. Vízfelülettel sem érintkezik a növény, a tápanyagot maga a bejuttatott pára adja. A tápoldatot, a szén-dioxid mennyiségét, a hőmérsékletet és a megvilágítást a Német Űrközpont brémai irányítóterméből szabályozzák. A rendszer kiválóan működik, és a Neumayer Kutatóállomás személyzetének reakciói alapján egy ilyen melegház hatalmasat lendíthet a világűrben töltött idő életminőségén.

1/5

MEGNÉZEM

A magvak ezekben kis tápkockákban fejlődnek.

FORRÁS:  ESTHER HORVATH

A kutatók és az űrhajósok is egyetértenek abban, hogy a hosszú küldetéseik során a friss zöldségek és saláta hiányát a legnehezebb elviselni.

A Neumayer Kutatóállomás az elhelyezkedése miatt naponta 40 centivel közelebb kerül az óceánhoz, ezért, s az igen zord körülmények miatt is, az állomást idővel be kell zárni. Ám addig is, a kutatók folytatják a méréseiket a tengerjégen, vizsgálják az ózonszint változásait és a légköri körülményeket. No és persze salátát termelnek és fogyasztanak az űrkutatás szolgálatában.