Tudomány

 Tudomány Kisbolygó mérte az utolsó csapást a dinoszauruszokra

A Földbe becsapódó kisbolygó mérte 66,5 millió évvel ezelőtt az utolsó csapást a dinoszauruszokra: a legújabb bizonyítékok alapján a két esemény időben olyan közel történt egymáshoz, hogy az ok-okozati összefüggés biztosra vehető - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Az utóbbi évtizedekben élénk vita tárgya volt tudományos körökben, hogy végül is mi idézte elő a világot 160 millió éven át uraló őshüllők hirtelen eltűnését: aszteroida vagy üstökös becsapódása, hatalmas vulkánkitörések vagy drámai klímaváltozások? Hollandiai és brit egyetemek munkatársai fogtak össze a Kaliforniai  Berkeley Egyetem  tudósaival, hogy a lehető legpontosabban megállapítsák a kisbolygó végzetesnek bizonyult érkezésének és a dinoszauruszok kihalásának az időpontját.

A Science című szakfolyóirat pénteki számában közzétett tanulmányuk alapján az aszteroida becsapódása 66 millió 38 ezer évvel ezelőtt következett be, tehát földtörténeti mértékkel "hibahatáron" belül van az úgynevezett kréta-tercier kihalási eseménnyel (K-T esemény). A kréta és a harmadidőszak határán a fajoknak több mint a fele tűnt el a geológiai szemszögből roppant rövid időszak alatt: ez a világ különböző részein található üledékes kőzetekben rendszerint egy vékony vonalként jelenik meg.

"Egyértelműen a becsapódás adta az utolsó lökést a Földnek, hogy átbillenjen a kritikus ponton... Eredményeink alapján bizonyítani tudtuk, hogy az események párhuzamosan, nagyjából egy időben zajlottak, éppen ezért biztosra vehető, hogy az aszteroida kiváltotta robbanás jelentős szerepet játszott a dinoszauruszok eltűnésében, még ha nem is egyedül a becsapódás számlájára írható a fajok tömeges kipusztulása" - idézte a tanulmányt ismertető ScienceDaily.com hírportál Paul Renne-t, az egyetem földkortani intézetének professzorát.

Korábban még az is vitatott volt, vajon a kisbolygó becsapódása a kréta-tercier kihalási esemény előtt vagy után történt - a mostani tanulmány pontot tehet a találgatások végére.

A Renne vezette csoport három éven át végezte kutatásait. Egyrészt vulkáni hamut gyűjtöttek a montanai Hell Creek (Pokol-patak) vidékéről, ahol számtalan dinoszauruszmaradványra bukkantak már: a körzetről úgy tartják, hogy az egyik legjobb fosszíliaforrás a kihalás előtti és utáni időszak tanulmányozására. A hamumintákat egy új, az eddigieknél korszerűbb radiometrikus kormeghatározási módszerrel elemezték, hogy a lehető legpontosabban behatárolhassák a dinoszauruszok kipusztulásának idejét. Hasonló eljárásnak vetették alá azokat a meteorüveg-darabokat, amelyeket Haitin találtak, és már korábban is tudták róluk, hogy az aszteroida becsapódása idejéből származnak.

A vizsgálatok alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kisbolygó érkezése és a dinoszauruszok kihalása között "szempillantásnyi idő", alig 11 ezer év telhetett el.

A professzora mindazonáltal figyelmeztetett rá, hogy az időbeli egybeesés még nem jelenti azt, hogy a K-T eseményt kizárólag a becsapódás idézte elő, noha kétségkívül az utolsó szög volt az őshüllők koporsójában. Ok lehetett az az erőteljes vulkanikus tevékenység is, amely a kréta időszak végén az indiai Dekkán-plató (Dekkán-trapp) területén zajlott 1,5 millió éven át.

A plató az egyik legnagyobb vulkanikus terület a Földön: megszilárdult bazaltfolyamrétegekből tevődik össze, amelyek együtt több mint 2000 méter vastagon fednek le egy 500 ezer négyzetkilométeres területet. Előidézhették a fajok eltűnését azok a hirtelen, gyors lejáratú lehűlési időszakok is, amelyek szétszabdalták a kréta kor alapvetően melegházhatású klimatikus viszonyait.

Először 1980-ben merült fel, hogy egy aszteroida tehető felelőssé a dinoszauruszok kipusztulásáért. A becsapódás helyszíneként a mexikói Yucatán-félszigeten felfedezett, csaknem kétszáz kilométer átmérőjű Chicxulub-krátert emlegetik. A mélyedést egy 12-15 kilométer nagyságú kisbolygó vájhatta ki, amely a hirosimai atomrobbanásnál milliárdszor nagyobb erővel ütközött a Földnek, teleszórva a légkört szilárd anyagokkal, amelyek aztán meteorüveg-, kvarc- és irídiumtartalmú por formájában visszahulltak a bolygóra.