Talán fél évszázada nem ölthetett magára hazai pásztor új, kézzel hímzett cifra szűrt, most azonban mégis megtörténhet, mivel Papp László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa befejezte több hónapi munkáját, és elkészült a hagyományos ruhadarabbal.

– Korábban pásztorként dolgoztam. A pásztorok komoly emberek, adnak a megjelenésre, így elhatároztam, beszerzek egy ünnepi viseletet. A hozzáférhető ruhadarabok azonban nagyon drágák voltak, nem is igazán tetszettek, ezért elhatároztam, magam látok munkához – kezdett bele a cifraszűr készítésének történetébe Papp László, akitől nem áll távol az efféle munka, hiszen egyik végzettsége szerint szűcs-tímár.

A pásztoroknak régen három jellegzetes viseletük volt: a posztóból készült szűr, a szintén posztó alapú, de hosszú rackagyapjúval egybeszőtt guba és a juhbőrből szabott suba.

– Előbb subát, bekecset készítettem, majd néhány hónapja nekiláttam a szűr varrásának. Az egyik legfontosabb feladat a jó alapanyag beszerzése. Igazi minőségi posztó ma Erdélyben készül, én is ott vásároltam a szűrhöz valót – mondta a mester.

A szűr összeállítása méretvétellel kezdődik, majd a következik a felrajzolás és a szabás. A hagyományos vállas szűr teste és háta egy darabból készül. Az anyag maradékából szabják ki a nyakat, az oldalt, az ujjakat és a gallért. Ezt követi a talán leghosszabb és aprólékosabb munkafázis, a ruhadarab díszítése.

– A hímzés eszi az ember szemét, volt, hogy csillagokat láttam a munka után – árulta el Papp László, aki a most elkészült darab virágmotívumait egy régi nagykunsági szűrről leste el.

Aki szűr készítésébe fog, annak elég nehéz dolga van, mivel az utolsó szűrszabó mester 1958-ban hunyt el a Jászságban. A ruhadarabról Győrffy István írt egy hosszabb tanulmányt, és van még néhány rövidebb feljegyzés is, amelyből megismerhetők a szakma fortélyai.

Az összesen két és fél hónapi munkával „gyártott” Papp László-féle szűr bélése vászon, de a szakember elmondta, hogy a rendszeres kinti viseletre készült szűröket gyapjúval bélelték. A szűr becses ruhadarab volt, a férfiember általában életében csak egyet vett belőle. 

A viselet virágkorát a kiegyezést követően élte. Az ország nagy részén vállas szűrt viseltek, de Debrecen környékén elterjedt a nyakas szűrnek hívott változat, amelyre álló gallért varrtak.

A ruhadarabot általában nem öltötték fel, csak panyókára vetve hordták, és voltak olyan szűrök is, amelyek ujját bevarrták, az így kialakított zsebbe pakoltak. A szűrt elől díszes szíj és csat fogja össze. Az ópusztaszeri cifraszűrön a bőrmíves munka szintén Papp Lászlót dicséri, a csat pedig egy régi kecskeméti kézműves remek újraöntött változata.

Több népi mondás is kapcsolódik a ruhadarabhoz. A „kitették a szűrét” kifejezés például onnan származik, hogy a lányos házhoz járó legénynek reggelre az ajtó elé tették az este ott hagyott ruhadarabját, ha tudtára akarták adni, hogy nem látják szívesen.

Papp László hangsúlyozta, hogy nem csak a hagyományőrzés miatt tartja fontosnak a szűrkészítést, lényeges az is, hogy az eredeti módszerek és motívumok felelevenítésével ízlést formáljon.

MTI