turizmus  2012.07.05. | 13:59 A jég földjén – Izlandi útinapló, IV. rész.

Gleccsertúra a Breiðamerkurjökull gleccseren, Jökulsárlón és Fjallsárlón

Jökulsárlón mellett egy félreeső úton, látványosság jellel jelölve, fedezzük fel Fjallsárlón gleccsertavát. Nem is sejtettük, milyen meglepetést tartogat számunkra az út vége. Ezúttal magasból tekinthetünk le az újabb gleccsertóra. A jégár a dombról csúszik bele fokozatosan a tóba. Annyira megigéz a látvány, hogy sajnálattal állapítom meg, miért nem hoztunk magunkkal sátrat. Mert ha lenne sátrunk, biztosan a partján éjszakáznánk, hogy ezzel a látvánnyal aludjunk el és ébredjünk. Bár sejtem, hogy lelkesedésem hamar szertefoszlana egy didergős éjszaka után...

A megbeszélt időre visszasétálunk az ajándékbolthoz, két jelentkezővel meg a vezetőnkkel bepattanunk egy furgonba, és elfurikázunk a gleccser tövéig. Innen a legbiztonságosabb a meghódítása. Majd kezünkbe hágóvasakat és fejünkre sisakot kapunk. Egy ideig gyalogolunk a kavicsos tájban, majd a gleccser tövénél felcsatoljuk cipőnkre a hágóvasakat, és nekivágunk a Breiðamerkurjökull gleccsernyelvnek. Vezetőnk figyelmeztet, hogy nadrágunk alját tűrjük bele a cipőnkbe, mert az éles hágóvas beleakadhat az anyagba és kiszakíthatja. Ügyelni kell a lépteinkre, a vas megakad a jégben, tanulnunk kell a gleccserjárást.

Kissé furcsállom, hogy nem kötnek össze kötelekkel, hogy ha valamelyikünk mélyedésbe csúszna, együttes erővel kihúzhassuk. Bízom vezetőnkben, mégis úgy érzem, hogy minden lépés jelenthet akár zuhanást is... A soktonnányi hó és jég számos helyen töredezett, testét kisebb-nagyobb sebek tarkítják. A jég kényét-kedvét vezetőnk sem ismerheti, pillanatról pillanatra keletkezhetnek rajta újabb hasadékok, és „láthatatlan” lyukak tátonghatnak egy vékony jégréteg alatt. Vezetőnk mutat is mélyre nyúló, kéken kanyargó kürtőket. Mintha egy jégvulkán torkába tekintenénk.

Mérhetetlen, vulkáni hamutól sáros jégtömegen mászkálunk, mely testét égszínkék repedések és apró vízfolyások szabdalják. Néhány helyen törmelékkel teli tócsa, egy-egy lyuk alján sáros lé gyűlt össze. Vízfolyásokon haladunk keresztül, apróbb dombokon lépdelünk és kisebb völgyekbe ereszkedünk, csak ez a táj nem kőből, sziklából és földből keletkezett, hanem jégből.

Nehezen vesszük a levegőt, amikor éppen méretesebb dombra kell felkaptatnunk, de mintegy két óra alatt eljutunk a jól ismert lagúnához. Nagyon közel kerültünk az erősen töredezett jégmezőhöz, melynek egy-egy darabja a vízbe csobban.

Jégvidéken gleccsertúrázunk. Bódító jégmámor. Gleccserhasadékok, kráterszerű bemélyedések, üregek, alagutak. Az egyikbe bekukkantunk. Leírhatatlan érzés mozogni a folyton ugyanolyan, mégis folyton változó, beláthatatlan jégtömegen. A gleccser olyan, mint a sivatag, csak nem sárga és vörös, hanem fekete, fehér, szürke, kék és még ezernyi egyéb színű.

Hazafelé arany fényben tesszük meg az utat Höfnbe. Az országút málló, erodált hegyek közt vezet. Az út szélén hattyúk úsznak egy kis tóban, szülők és kicsinyeik.

A tó szélén sárgászöld fűcsomók áznak a vízben. A távolban hósipkás, felhőbe burkolózó hegycsúcs. A táj sejtelembe burkolózik, a fények egyre misztikusabbak, az ég a jég színeiben játszik, csak a kékes-fehér közé vegyül egy kis lilásrózsaszín is. Az égi világ kissé sötétebb árnyalatokban tükröződik vissza a sekély vízben. Egy kis időre még kisüt a nap, cirógatja a legelőn bóklászó báránykákat. Árnyékunk elérte testhosszunk dupláját. Mélyet szívunk a jóízű izlandi levegőből, majd teszünk egy sétát Höfn csinos városában, a parti sétányon. A város lakói a hegyek és a tenger közti sávban laknak színes házikókban, és amerre szem ellát, gleccsernyelvek fehérlenek, a szél eszeveszetten fúj, és csak nem akar beesteledni. Izlandon nem bukik le késő estig a napkorong, ám télen elenyésző ideig van ébren. Órákig gyönyörködnék még a gleccserek és az óceán látványában, ha a hideg szél nem járná át minden porcikámat.

(Folytatjuk)

Pénzes Tímea
Fotók: Kádár István