Összesen nyolc darab új, egyedülálló honfoglalás-kori lelettel bővült a Magyar Nemzeti Múzeum Kárpát-medence a Karoling-korban és a honfoglalás korában című gyűjteménye.

Hajfonatkorong 
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A 2014-ben megnyílt kiállítás új részlegében megtekinthető leletek közül kiemelkedik egy elsőrendű ötvösmunkának számító, aranyozott ezüstlemezekből készült hajfonatkorong-pár. Az ékszer előoldalán mitikus állatalakok láthatóak, amelyek lábait és farkát növényi motívumokká formálta az ötvös. A finoman kidolgozott minta párhuzamai megtalálhatók a bizánci és a sztyeppei emlékek között is.

Szerepel a tárlat új tárgyai között egy egyedülálló palmettás (pálmalevélre emlékeztető, legyezőszerű, görög eredetű díszítő elem) díszítésű ezüstlemez is, amelyhez hasonló a honfoglalás-kori leletek közül korábban sosem került elő. A lemez eredetileg egy nyerget ékesített.

Csikózabla 
Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

A nyolc kiállított tárgyi emléket is magába foglaló leletegyüttes abból a 10. századi, regionális szempontból kiemelkedő, 17 sírból álló temetőből került elő, amelyre 2003-ban az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának építésekor Balatonújlak-Erdődűlőn a megelőző feltárások közben bukkantak a régészek.

Bár a sírok a kor temetkezési szokásainak megfelelően nyugat-keleti tájolásúak voltak, ugyanakkor a Felső-Tisza vidéki, többségében férfi sírokból álló temetőkkel szemben itt kiegyenlített volt a nemek és a gyermeksírok aránya. Viszonylag magas volt a helyszínen a lóval vagy lószerszámmal temetettek száma. Az ekkoriban használatos lószerszámzatból általában a vas csikózabla, a hevedercsat és két kengyel került elő. Egyes emlékeken a tausírozás (nem nemesfémek nemesfémberakással való díszítése) elnevezésű díszítő eljárás nyomai figyelhetők meg.

A Dunántúli viszonylatban ritka gazdagságú temetőben egy kivételével minden sírban voltak használati tárgyak, vagy ékszerek és más viseleti emlékek. Az egykori ruhadíszek és ékességek többnyire ezüstből készültek. A leletek a Provence-i Hugó és II. Lothar által vert érmékkel biztosan a 10. század középső harmadára, vagy az azutáni időszakra tehető.

Az érmék egyben arra is utalnak, hogy a temetkezési helyet választó közösség tagjai kalandozóként vehettek részt az akkori magyar történelemben. Az egykori közösség militáns jellegét mutatják a férfi síroknak az egész Kárpát-medence viszonylatában szokatlanul gazdag fegyvermellékletei is. A csontokon végzett genetikai vizsgálatok valószínűsítik, hogy voltak olyan sírok, amelyek között közeli, vér szerinti rokoni kapcsolatok is feltételezhetők.

A feltárást az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének munkatársai végezték, a leletegyüttest a területileg illetékes Rippl-Rónai Múzeumba helyezték el Kaposváron, azonban a megtalált tárgyi emlékek a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállításrészében mutatkoznak be először.