Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Új technológiával a vészesen fogyatkozó fecskék nyomában

2012. szeptember 20.

Tudományos állományfelmérések nélkül is látható, hogy a hazai fecskeállomány drasztikus mértékben csökkent az elmúlt évtizedben. A 2010-es évet ezért is nyilvánította az MME a fecskék évévé, s folyamatosan próbálta feltárni a csökkenés okait, amelyben jelentős szerepet játszhatnak a vonulási útjukon és telelőterületeiken ható tényezők is. Sajnos azonban még nem áll rendelkezésre elegendő információ a probléma feltárásához.

A „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projektnek köszönhetően most lehetőség nyílt egy új technológia, a geolokátor alkalmazására, hogy megismerhessük a molnárfecskék és partifecskék által használt vonulási utakat és telelőterületeket. Az MME 50 partifecskét és 50 molnárfecskét jelöl meg az eszközzel.

A geolokátorokról fontos tudni, hogy nem GPS technológián alapulnak. A műholdas nyomkövetők mérete még nem teszi lehetővé, hogy kistestű énekesmadarakon alkalmazzák őket, a geolokátorok viszont már igen. A technológiát a Brit Antarktiszi Kutatások (British Antarctic Survey) vezetett be és a Svájci Madártani Intézet (Swiss Ornithological Institute) fejlesztése révén jutott el oda, hogy fecskéken is alkalmazni lehessen.

A geolokátor alig 0,6 grammot nyom

A geolokátorok a nappali világosságnak a föld eltérő helyein mutatkozó időbeli különbségeit használják fel. E berendezések fényintenzitás érzékelőt, beépített órát, hosszú élettartamú gombelemet, valamint az adatok tárolására alkalmas memóriát tartalmaznak. A geolokátor naponta rögzíti a világosság kezdetének és végének idejét, amely alapján megállapítható a madár Kelet-Nyugati pozíciója a Greenwichtől számított 0 fokos hosszúsági körtől, a napi világos időszak hossza alapján pedig a madár Észak-Déli pozíciója az egyenlítőtől. Ezek a készülékek csak kb. 0,6 g-ot nyomnak és a kistestű madarak hátára egy apró hátizsákként kerülnek fel.

Geolokátoros molnárfecske eteti fiókáit, egy héttel a jelölés után (fotók: Nagy Károly)

Ahhoz, hogy az adatokhoz hozzájussanak a szakemberek, a madarakat vissza kell fognunk a vonulás/telelés után. A geolokátorokat a fiókanevelési időszak végén helyezik fel a fészkelő madarakra, amely madarakat így nagyobb valószínűséggel lehet majd visszafogni a következő évben az előző évi fészkelés közelében, mintha más időszakban történne a jelölés.

A vonuló madarak, bár több ezer kilométer távolságra lévő helyeket használnak életünk során, nagy hűséget mutatnak fészkelő helyükhöz. A letöltött adatok birtokában utólagos elemzéssel tudják a kutatók megállapítani, hogy az adott madár mikor és merre járt. Ezzel a technológiával 150-180 km-es pontossággal állapítható meg a madár helyzete, amely  pontosság kisebb, mint a műholdas követési módszernél, azonban így is sokkal több információhoz juthatunk, mint a hagyományos madárgyűrűzési módszerekkel. Fontos megemlíteni, hogy a geolokátorok révén a fészkelő területen elvégzett körültekintő és jól szervezett kutatómunka révén lehet 2-3 év alatt feltárni az adott faj vonulási útvonalát és telelő területét.  A több mint 100 éve használt madárgyűrűzés számos kistestű vonuló madárfaj esetében nagyon hiányos információkkal szolgál a vonulási és telelési területekről. Sok esetben e területek olyan nagy kiterjedésű, ember által nem vagy gyéren lakott helyeken lehetnek Afrikában, ahol minimális az esély, hogy a gyűrűzött madarak megkerüljenek.

Ez a technológia még nagyon új és folyamatosan fejlődik. Eddig geolokátorokkal vizsgálták például albatroszok, sarki csér, búbos banka, tövisszúró gébics, fülemüle, lappantyú, sarlósfecske és olyan észak-amerikai madárfajok, mint a Bicknell-fülemülerigó, macskamadár, rizscsiröge és az északi bíborfecske vonulását, de az alkalmazások száma robbanásszerűen nő és várhatóan jelentős előrelépésre ad lehetőséget a madárvonulás kutatás terén.

Lokátoros partifecske (fotó: Szép Tibor)

Az elmúlt időszak vizsgálatai rámutattak, hogy Magyarországon a hosszútávú vonuló madárfajok állománya sokkal jobban csökken, mint a többi madárfajé. Ezek közül is kiemelt figyelmet érdemelnek a fecskék, melyek esetében 6,9 – 9,1 %-os átlagos éves csökkenést lehetett regisztrálni. Az állománycsökkenés okai minden bizonnyal összetettek és a költőhelyeken bekövetkező élőhelyi, területhasználat változások mellet a vonulási útvonalon, pihenőhelyeken és a telelőterületeken ható tényezők is jelentős szerepet játszhatnak.

Számos kutatás hívja fel a figyelmet arra, hogy a klímaváltozással járó gyors változások az európai fészkelő és vonuló helyeken jelentős szerepet játszanak e madárfajok csökkenésében.  A füsti fecskék esetében vannak adataink a hagyományos madárgyűrűzésnek köszönhetően a telelőterületről, azonban a molnárfecske és a partifecske telelőterületeiről és vonulási útvonalairól szinte semmit nem tudunk.

A Szaharától délre fekvő területekről összesen két partifecske adatunk van, ezek is olyan madarak, amiket hazánkban vonuláson jelöltek, a molnárfecske esetén, pedig egyetlen adatunk van a vonulási útvonalról Máltán.

Molnárfecske állománygrafikon (forrás: MME Monitoring Központ)

A fészkelő partifecske állomány nagysága a harmadára csökkent az utóbbi két évtizedben a Tisza teljes magyar szakaszán, valamint az 1986 óta vizsgált felső szakaszon Tuzsér-Tokaj között. A fészkelési időszakban bekövetkező áradások (zöldár) a fészkelő telepeket megsemmisítik és ezen évekből csak a heti gyakorisággal vizsgált felső szakaszról van információ.

A hazai partifecske állomány jelentős részét kitevő, a Tisza magyar szakaszán fészkelő állomány 1990 óta a harmadára zsugorodott. A gyűrűzési adatok alapján végzett elemzések arra mutatnak, hogy a fészkelő területen mind gyakrabban bekövetkező rendkívüli időjárási helyzetek (pl. zöldárak, aszályos időszakok) mellett az afrikai vonulási és telelési területen bekövetkező szárazságok is nagy szerepet játszhatnak a csökkenésben.

Partifecske állománygrafikon (forrás: MME Monitoring Központ)

A „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával zajló „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” című HUSK/1101/2.2.1/0336 projekt keretében lehetőségünk nyílt hazánkban geolokátorok alkalmazására. A geolokátorokat együttműködés keretében a Svájci Madártani Intézet készítette.

A jelölésekre a partifecskék esetében az MME és a Nyíregyházi Főiskola közös több évtizedes kutatási területén, a Felső-Tiszán került sor, ahol a legjelentősebb hazai állomány már a gyűrűzéseknek köszönhetően jól ismert egyedeire kerültek a geolokátorok. A molnárfecskéket a Nagyhalászhoz tartozó Homoktanyán található két telepen és egy Tiszabercelen lévő telepen jelöltük meg.

Mindkét területen jó esélyeink vannak, hogy a jövő évben ezekből a madarakból legalább néhányat vissza lehessen fogni és az adatok elemzésével többet tudjunk arról, hogy a két faj merre vonul, hol vannak a legfontosabb pihenőterületeik a vonulási útvonalon és hol fekszenek telelőterületeik.

Ezekkel az információkkal közelebb kerülhetünk az állományváltozás okainak megértéséhez és ezen keresztül legalább megpróbálhatunk lépéseket tenni a problémák csökkentésére. Minderre 8-10 hónap múlva derülhet fény, amikor az Afrikát megjárt madarak visszatérnek, amiről reményeink szerint be tudunk majd számolni.