A nagy levegővétel után nem maradt más hátra, mint elindulni az ösvényen. Közben
cikáztak a gondolataim, majd egy idő után, ahogy távolodtam a hágótól kezdett
elcsendesedni körülöttem és bennem minden. Az egyik legnagyszerűbb érzés a
világon, mikor magunkra maradunk a természettel és csak figyeljük a körülöttünk
zajló eseményeket, melynek szerves részét képezzük mi magunk is.
A bárányfelhők csak úgy szaladnak felettem, egy darabig beléjük kapaszkodom, így
könnyebben veszem az első komolyabb emelkedő okozta akadályt. A pihenőim alatt
van időm elkalandozni. Kis virágok sárgállanak a kövek között, mormoták üregei
kandikálnak ki a földből és a távolban hófoltok színesítik a tájat így
augusztusban.
A Sella csoport legmagasabb pontja azonban nem adja könnyen magát, így a
tervezett nagyobb pihenő előtt az óriási kaptató vége csúnya nagy hófolttal vár,
szerencse, hogy a helyiek leengedtek egy kötelet a biztonságosabb feljutás
érdekében. Visszatekintve mesés panoráma tárult elém a Pordói-hágóra és a
Marmolada lélegzetelállító tömbjére.
A 2829 méteren fekvő Pordoi-házban tartott pihenő során előkerültek a
szendvicsek a táskából és egy kis csokoládé is, mert előretekintve még nagyon
távolinak tűnt a Piz Boé csúcsa. Kis mosolyt csalt az arcomra a fent tett
felfedezésem: a világ egyik legszebb panorámájú illemhelye tűnt föl előttem. :)
A Hegy kegyesnek bizonyult hozzánk, így elértük a Sella csoport legmagasabb
pontját a 3152 méter magas Piz Boét. A panoráma egészen döbbenetes erővel
magával ragadott, így a korai indulás kifizetődőnek bizonyult, mivel így volt
idő ücsörögni a csúcson.
A csúcsról lefelé jövet elkapott az eufória. Fáradtan ugyan, de széles mosollyal
és hatalmas lelkesedéssel bandukoltam a Pordó-hágó felé. Ezért az érzésért,
energiákért szeretek a Hegyekbe járni és kiszakadni a 21. század rohanó
világából.
Kommentáld!