Joseph és Jacques Montgolfier az Aerostat Reveillon
elnevezésű léggömbjüket először üresen engedték a magasba, később
állatokat (juhot, kakast, kacsát) tettek a kosárba. Néhány héttel
ezután, sor került az első emberes repülésre is: XVI. Lajos király
javaslata az volt, hogy rabokat küldjenek próbarepülésre, de egy fiatal
orvos, Pilâtre de Rozier (később, 1785-ben a La Manche csatorna
átrepülése közben vesztette életét) és Francois d'Arlandes márki
vállalta, hogy beszállnak a légballon gondolájába.
Az első, embert is
szállító hőlégballonos magasba emelkedést, így ők hajtották végre 1783.
október 19-én, Párizs mellett. Ez a művelet ún. függeszkedés' volt, a szilárd talajon egy kötéllel rögzítették a körülbelül 24 méter magasra emelkedett ballont.
Az első szabad hőlégballonos repülésre egy bő hónappal később,
november 21-én került sor: a ballon a két férfival 25 perces repülést
hajtott végre, mintegy 9 kilométert repülve Párizs felett, miközben a
910 méter magasságot is elérték.
Hetekkel a világra szóló esemény után elkészült a hidrogénnel töltött
ballon, és miként egy korabeli krónikás írja: „1784-ben Európa ege
ballonokkal volt tele”. A levegő meghódítása elkezdődött! Sokan, sokféle
megoldással próbálkoztak, míg Ferdinand von Zeppelin 1900-ban
elindította első merev vázas, irányítható léghajóját.
A léghajózás találó definíció a térfogat-kiszorításon alapuló
felhajtó erő segítségével végzett repülés megnevezésére; ez a semmihez
sem hasonlítható lebegés az álmainkban átélt lassú repülésre emlékeztet
amellett, hogy „földi” megfelelője számomra is a hajózással mutat
leginkább rokonságot.
Ebben az élményben lehet részünk, ha
aerodinamikai, azaz széltől függetlenített, kormányozható légi járművel
repülünk, mondjuk egy Zeppelinnel, vagy ha egy aerosztatikai elven
működő hőlégballonba szállunk, ahol az emelkedés és süllyedés burkolatba
(ballon) zárt, levegőnél kisebb sűrűségű gázzal szabályozható,
vízszintes irányban pedig a légáramlatoktól függ az útvonal. A
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki hőlégballonnal indul útnak, az
arra a napra már ne beszéljen meg fix találkozókat, ugyanis az érkezés
helye kiszámíthatatlan.Ez a bája a hőlégballon-találkozóknak is. Itt
csupán egy dolog biztos; a kiindulási pont.
Egy ilyen biztos pont az erdélyi Vármező, ahol a résztvevőket - akik
leginkább egy nagy családra hasonlítanak -, innen fúj el a szél
hajnalban, és itt gyülekeznek napnyugta előtt, hogy újra
felszállhassanak, ugyanis az őszi évszak időjárása lehetővé tesz naponta
két hosszabb szabad repülést is. Télen, ha tiszta az idő napközben is
lehet repülni, sőt ilyenkor tud a hőlégballon a legmagasabbra emelkedni,
a többi évszakban ez több szempontból sem jó döntés, egyrészt a
felszálló légáramlatok (termikek), veszélyessé tehetik az utazást,
másrészt az UV sugárzás a ballon anyagára is károsan hathat.
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál egyre több
látogatót vonz a mesebeli Felső-Nyárád menti faluba. Az érdeklődők itt
megtapasztalhatják a függeszkedést, ami a légiközlekedés előszobája, de
hosszabb útra is mehetnek a bátrabb, kiváncsibb látogatók hogy
madártávlatból szemléljék az alattuk térképként elterülő tájat.
A hőlégballonozás reneszánszát éli. Manapság leginkább sporteszköz,
tudományos célokra ritkán alkalmazzák, de közvetetten újra és újra
reflektorfénybe kerülnek a ballonok is, például világrekordok
felállításánál. Legutóbb Felix Baumgertner 2012-es, rekordugrásánál (37 000 méter magasból) került elő a hatalmas héliummal töltött ballon.
Írta és fényképezte: Hernád Géza
Kommentáld!