Története

Neve valószínűleg az itt élt ősi úz népcsoport nevéből való. Az Abaksa havasa északkeleti végénél régi várhely nyomai látszanak. Az Uz völgye az első és második világháborúban is heves harcok színtere volt. Temetőjében 1917-ben a munkácsi gyalogezred által emelt kápolna áll, II. világháborús emlékművét 1994-ben állították.

Az Úz-völgye a Csíki-havasok, egyik legszebb, legfestőibb tájegysége. Maga a megnevezés két fogalmat is takar, hiszen egyrészt utal az Úz folyó mintegy 45 kilométeres völgyére, Rugát tetőtől Dormánfalváig (Dărmăneşti) ahol a Gyimesekből jövő Tatrosba ömlik, másrészt utal Úz-völgye telepre, egy kis szorványtelepülésre Csíkszentmártontól keletre 34 kilométerre.
A hely megnevezése a történelem távoli homályába veszett nyelvrokonainkra, az uzokra utal, s egyúttal arra is, hogy e hely már a XI. században lakott vidék volt.

Lássuk hogyan ír Úz-völgyéről erről 1860-ban Orbán Balázs:

"Az Úz vidéke vadregényes havasi táj, mindenfelől magas, meredek fenyvesnőtte; itt-ott szép sziklaszálakkal ékes havasok kertelik be a folyam szűkre szabott völgyét, hol csakis a zajongva rohanó pataknak és az útnak marad fösvényen kimért hely".

A völgyet két oldalról a Csíki havasok keleti és déli részének hegyvonulatai kísérik. Aklos telep fölött balra az egész vidéket uraló Saj-havas bukkan elő. Ennek, s egyben a Csíki-havasok legmagasabb csúcsa is az 1553 méter magas Nagy Saj. A jobb oldalt a Káposztás-havas uralja a maga 1446 méterével. Aklos után a völgy beszűkül jelezve, hogy beléptünk a Kis-Tölgyesi szorosba. Jobbról, Aklostól 6 km-re a Baska vize szakad az Úzba. E fölött az 1358 m magas Nagy Baska emelkedik. Alább a Tábla pusztájánál a völgy kiszélesedik, s csodálatos panorámájával előbukkan Úz-völgye telepe.

1860 után pár évtizeddel a Tábla pusztáján virágzó erdőkitermelő központ létezik Úz-völgye néven. A kiegyezés után Erdélyben is beinduló ipari fellendülés az Úz-völgyét is elérte, s az addig még nagyjából érintetlen ős-fenyveseket itt is elérte a fairtó fejsze, amely folyamatról maga Orbán Balázs is nagyon elitélően ír. De ez a korszak egyben Úz- völgye virágkorát is jelenti. A századfordulón már hét gatterral működő fafeldolgozó üzem és deszkagyár létezik itt, sőt 1900-tól iparvasúttal is rendelkezett, amely Sáros-patakig járt. A Tábla pusztáján két sorban sorakoztak a takaros munkáslakások, iskola, kultúrház, mészárszék, vendéglő, vámhivatal, csendőrség és malom is működik itt. A telepen a két világháború között 300-400 lélek lakott.

Az első világháború idején Úz-völgye szerepe hadászatilag is megnő. A hadi utánpótlás megkönnyítése érdekében Csíkszentmárton felől kiépítik az utat. 1916-ban hosszú, sok veszteséget igénylő harcokra kerül sor a térségben. A csaták legemlékezetesebb helye a Magyarós tető. Nem véletlenül, hiszen hadászatilag jól védhető hegyről van szó, közvetlenül az ezeréves határ mentén. Ezen a hegyen építik azt a bonyolult védelmi vonalat, amelyet a második világháborúban ismételten felhasználtak. A csodálatos kilátás mellett, aki veszi a fáradtságot, hogy ide feljöjjön, rácsodálkozhat a még szinte teljesen ép védelmi vonalakra.

A világháború befejeződése után az új körülményekhez alkalmazkodva folyatódott az élet. Egyik napról a másikra a határszél az ország közepe lett. Határőrizeti és vám funkciója teljesen megszűnt. A fűrészüzem tovább tevékenykedik, s akár bővül is, hiszen fa volt bőven a székelyektől elvett erdőkből. A két világháború között volt Úz-völgyének a legnagyobb a népessége, mintegy 350-400 fő..

A történelem azonban elég gyakran ismételi önmagát, s így 1940-ben Észak-Erdély ismét Magyarország része lesz, s az Úz-völgye ismét határállomás. 1941-ben vitéz Altorjai Kozma István javaslatára megszervezik a Székely Határőrséget, s ennek eredményeként Úz-völgyében is megkezdik a határőrizetet és a határvédelmi munkálatokat. 1942-ben elkészülnek az erődítmények és erődszázad kaszárnyái (jelenleg is láthatóak). 1944-ben ide vezénylik 11-es székely határőrzászlóaljat is, amely az 1944 augusztus 26-án bekövetkezett orosz betörésig védte a völgyet.

Idézem vitéz dr.Szőts Dániel egykori úzvölgyi frontharcos beszédét, amely elhangzott Úzvölgyében 2001.július 27-én az I. Székely határőrök nyomdokain táborban.

A történelem legnagyobb rombolását a kommunizmus idézte elő. Ez érvényes az Úz-völgyére is. Az egykoron virágzó fakitermelési és fafeldolgozási központról ma már azt sem mondhatjuk el, hogy egykori önmaga árnyéka. A szocializmus építésének éveiben a települést sikerült teljesen ellehetetleníteni. A fűrészüzem előbb bezárt majd fokozatosan, a szó valós értelmében, eltűnt. A megélhetés nélkül maradt emberek szétszóródtak a szélrózsa minden irányába.

Ha Orbán Balázs újra itt járna nem sok változást találna. Az utak rosszak, szinte járhatatlanok, infrastruktúra nincs, a megélhetési források elapadtak. Az enyészetnek indult településen a néhány megmaradt, romos épületben kilenc, jobbára idős személy lakik. Az egykori híres iparvasút is már rég felvette a néhai nevet, s csak imitt-amott bukkan elő a fűvel-fával benőtt nyomvonal. A gyártelep is visszasüllyedt az elmúlás legelője alá. A román hatalmat továbbra is csak a haszon érdekli. S haszon ma miből származhat itt? Továbbra is a fából, az erdőből aminek jogos tulajdonosai a környező falvak közbirtokosságai, tehát a székely , de használója, hasznosítója a román állam a dormánfalvi román erdészeti hivatalon keresztül. Nem csoda, ha foggal-körömmel ragaszkodik a megszerzett vagyonhoz, s nem akaródzik azt visszaadni jogos tulajdonosainak. Az egykori kaszárnyák fizikálisan még állják a sarat. A szomszédos Bákó megye üzemelteti nyári diáktáborként a román tanulók számára. Tehát ez is román érdekeket szolgál.

Az én figyelmemet a völgyben lejátszódó utolsó véres eseménysorozat keltette fel.

Történeti áttekintés a II. Világháborúban és az Árpád-vonal:

Régóta érdekelnek a II. Világháború eseményei (bár távol esik a munkámtól) - különösen a Magyar szerepvállalás- habár koromból adódóan az iskoláim folyamán alig tudtam meg erről valamit. Vagy amit megtudtam kiderült róla, hogy nem is úgy volt, nem is ott volt stb.
Beleverték a fejünkbe, hogy 1944. szeptember 23-án Battonya az első "felszabadult" magyar falu. Akkor talán sokaknak fel sem tűnt, hogy az akkori Magyarország területe az I. és II. Bécsi döntés miatt magában foglalta Felvidék déli részét, Kárpátalját, Erdély északi részét Székelyfölddel.

Miért írom mindezt?

Magyarország határát 1944. augusztus 26-án éppen itt az Úz- völgyében érték el először a szovjet csapatok.

Kárpátalja birtokba vételével először jutott Magyarországhoz vissza az "ezer éves" határ, majd a II. Bécsi döntéssel az Ojtozi szorosig magyar kézre kerültek a Keleti Kárpátok.

Vezetőink azonban nem ültek tétlenül a babérjaikon és tervet dolgoztak ki ezen határszakasz védelmére. Ehhez tanulmányozták az akkori Európa védműveit. Különösen a görög Metaxas vonal bolgár szakasza és a francia alpesi határerődítések keltették fel a figyelmüket. Ezek alapján Hárosy Teofil és Varró László vezérkari százados fektette le az építendő védvonal elméleti és gyakorlati alapjait. (Egyedül Alsóverecke környékén épültek a Maginot-vonal szerű erődök, azonban ennek eleste után változtattak a stratégián.)

Ennek lényege a következő. Az erődöket a szorosok közepébe építik be a természeti adottságok maximális figyelembevételével. Ezek körkörösen védhetőek, 15-20 bunker található bennük amelyen csak a legritkább esetben van lőrés, szerepük a legénység életének megóvása tüzérségi zárótűz idejére. Kiterjedt lövészárokrendszer tartozott 1-1 bunkerhez. Ki lett egészítve akna- elektromos- szögesdrót zárral. A tankok ellen gúlasorokat és tankakasztó sáncokat és falakat emeltek, amelyek a patakmedreket is lezárták. Az átjárókon aknakutakat ástak amelyeket berobbantva megszüntették az átjárást. Az erődszázadok mögött 4-10 Km-re építették a határvadász zászlóaljnak a védőkörletét, amely biztosította a védelem utánpótlását.

A tervezés minden részletre kitért a bunkerek beton minőségétől kezdve a lövészárkok vonalvezetéséig égészen elképesztően alaposan. Ez volt a híres Árpád vonal. Ezt később az Ororszországgal határos részén kiegészítették a vízválasztón (határ) végigfutó Szt. István állással - amely az I. Világháborús állásokra épült- és a Hunyadi állással, amely a vízválasztó túlsó oldalán a hágókhoz vezető utakat volt hivatott lezárni és meggátolta, hogy a támadó csapatok egyből az Árpád vonalra zúduljanak. A Romániával határos északi része megegyzett a kárpátaljai struktúrával. A székelyföldi részen határőr csapatok védték a határt és mögöttük a terep adottságai miatt rendszerint a vízválasztó túl találhatók a völgyzárak.
Ez volt nagyjából az elmélet.

A gyakorlat azonban másképp alakult. A vonal - bár a pénzt és emberi erőt nem sajnálták rá- lassan épült (kezdetben 10 évben gondolkodtak) és feltöltése lassan folyt. 1944. szeptember 23-án - az ukrán front támadása után - a román csapatok átálltak a szovjet oldalra. A német csapatok próbáltak felállítani egy védelmi vonalat a Foksány Galac Duna-delta vonalon. Ez azonban nem sikerült a jól megszervezett kiugrás miatt. Emiatt a 8. német hadseregből "két és fél" hadosztály, a 6. német hadseregből pedig "másfél" hadosztály tudott csak visszavonulni. Ezekkel a maradék csapattestekkel dél erdélyi hágókat a német csapatok megvédeni nem tudták és szabadon nyomulhatott be az ellenség. A tordai hadművelet későn idult és esély sem volt rá, hogy a déli átjárókat le lehessen zárni.
Ez azzal járt, hogy a Székelyföldet a kezdetektől bekerítés fenyegette. Emiatt délről kezdve (Ojtozi szoros) fokozatosan kellett feladni az átjárókat.

A másik probléma az idő volt. 1944. augusztus 23-án a front mintegy 400-500 Km-re húzódott a Kárpátok déli részétől. 1944. augusztus 26-án viszont megjelentek a szovjet csapatok. Ez felkészületlenül érte a magyar vezetést.

Nem volt elég lőszer, a szükséges fegyverek nem álltak rendelkezésre a csapatok nem voltak feltöltve, tehát minden szempontból váratlanul érte a támadás a határon levőket. Az úton lévő erősítés már nem érhette el az erődöt.

A támadás:

1944. augusztus 26-án Dormánfalva (Dărmăneşti) felől harckocsikkal (20-30) megerősített szovjet lövészkötelék átlépte a magyar határt Úz-völgyében és a fűrésztelepet elfoglalta. Ugyanakkor (augusztus 27-én) az Ojtozi szorosban és a Csobányos patak völgyében is átlépték a határt a 2. Ukrán Front jobbszárnyának csapatai : a 40., a 7. gárdahadsereg részei, a Gorskov altábornagy lovas-gépesített csapatához tartozó 23. harckocsi hadtest és az 5. Lovas hadtest erői. Az Úzvölgyét a keleti Kárpátokban kiépített Árpád vonalhoz tartozó Mátyás király erőd védte. Augusztus 26-án itt tartózkodtak a 32/1. erődszázad, a 32. határvadász zászlóalj részei, a 11. magyar királyi honvéd székely határőrzászlóalj katonái Sepsiszentgyörgyről és a 24-es kézdivásárhelyi tüzérek.

A szovjet sikeres rajtaütést egy ügyes katonai kémkedés készítette elő. Augusztus 25-én német ruhába öltözött, németül jól beszélő orosz tisztek látogatták meg a 11. székely zászlóalj és erődszázad parancsnokságát, ahol Serfőző alezredes zászlóaljparancsnok és Némay százados az erődszázad parancsnoka megmutatták és felvázolták az Úz-völgye védelmét.

Szabó József János könyvében több ellentmondással is cáfolja az egykori veteránok "kém elméletét".

A német hadvezetőség (Friessener tábornok) nem engedte a magyar honvédségnek, hogy Románia területén felderítést végezzen. Az egész éjjel fényszórókkal és zajjal az Úz patak völgyén fölfele vonuló orosz csapatokról a magyar hadvezetőség és honvédség azt hitte, hogy azok visszavonuló német csapatok. Másnap a visszavonuló német csapatok helyett harckocsikkal megerősített szovjet támadás érte az Úz-völgyét. A támadás felkészületlenül érte a magyar védelmet és 4 órás harc után - ellőtték az összes lőszert- az erőd elesett, estére pedig a szovjet csapatok a határtól nyugatra eső Aklosig 15 km mélységben nyomultak előre. Az erőd gyors elestét a főleg felkészületlenség okozta. Nem volt elég lőszer és fegyver. Az akna kutakat nem tudták berobbantani, mert nem voltak gyutacsok. A szovjet gyalogos csapatok a Sóvető és Rácz pataka irányában meg tudták kerüli az erődöt. (Bár ez szerintem kellő felszerelés mellett nem okozott volna gondot.)

A Magyarós hegyre fel sem mentek, így az ott állomásozó csapatok a jól belőtt ágyúkkal némi lövöldözés után kénytelenek voltak a bekerítés miatt visszavonulni. Erre egy út kinálkozott, az északra levő Csobányos völgy. Felderítőket küldtek ki, akiket a szovjetek nem bántottak. Ezek visszamenvén jelentették, hogy szabad az út és megindult az egész csapat a szovjetek csapdájába. Hatalmas lövöldözés volt és alig páran tudtak csak elmenekülni. Később ezen a völgyön egész Csikszépvízig tudtak előre nyomulni, ahol átkelvén a vízválasztón délről tudták támadni a Gyimesközéploki völgyzárat.

Aklosnál volt a következő védekezési pont, ahol már komoly ellenállást tudtak kifejteni és megakasztani a szovjet támadást. Azonban itt is komoly lőszer és fegyver hiánnyal küzdöttek. Megállítani itt sem tudták csak hátráltatni.

Az egykori határtól figyelmesen haladva az erődig számtalan sáncot, fedezéket, lövészárkot vehetünk még ma is észre - az út mellett és attól távolabb is - amelyek biztosították a mélységi védelmet.
Összességében én úgy látom, hogy a kor szintjén egy kiválóan megtervezett és megépített erőd volt itt, amely sajnos idő hiányában nem lett kellően felszerelve sem hadianyaggal, sem emberrel.

Az Úz-völgyi harcok vesztesége a völgy teljes hosszában:

Magyar részről 2000-2500 fő melyből több mint 200 tiszt és altiszt akiket elfogásukkor egyből kivégeztek.

Német részről mintegy 120 tiszt altiszt és a legénység.
Orosz részről 10-15 ezer halott sebesült és eltűnt.

Száz magyar honvéd, mint szovjet hadifogoly két hétig temetett! Csak ami az útról látszott, azt temették el elég felületesen. Magyar, orosz, német katonák, civilek (asszonyok és gyermekek is, akik Úzvölgyéből menekültek) voltak vegyesen. A halottak egy részét a csíkszentmártoni és a csíkszentgyörgyi temetőben temettek el.

A jelen:

Az egykori székely határőrök a 70-es évektől minden évben augusztus 26-án felkeresik a völgyet emlékezve az egykor elesett bajtársaikra. A kezdetektől a román securitate aktívan nyomon követte az eseményeket és gyakran bevitette a megemlékezőket egy "kis beszélgetésre" veréssel egybekötve. Ez azonban nem szegte kedvét a veteránoknak.

1994 fordulópont volt. Az 50 éves évfordulón a hősök temetőjében sikerült felállítani egy emlékművet, ahol évről évre egyre többen gyűlnek össze augusztus 26-án, hogy méltóképpen emlékezhessenek az elesettekre (az akkori hangulat miatt döntöttek úgy, hogy ez egy nagy szikla lesz, mert ebben tudtak volna a legkevesebb kárt okozni). Az ünnepség 12 órakor kezdődik.

A 2008-as ünnepségen négy itt harcoló veterán jelent meg. Köztük dr. Szőts Dániel aki -korát meghazudtolva- az ünnepsége ceremónia mestere volt.

Megközelítés:

Csíkszentmárton központjából a -templomnál- jól kitáblázott helynél kell kelet felé fordulni és a Rugát-tetőn keresztül kb.: 34 Km. (A főút mellett az alábbi ponton található katonai temető. N 46° 15,930' E 26° 56,008' 672 m [GCUZVG+Csíkszentmártoni temető]
A harcok elmúltával az elesettek egy részét lehozták a völgyből és itt temették el.)
A folyamatos fakitermelés miatt az út nagyon rossz állapotban van (bár a híreket olvasva most úgy néz ki van akarat a rendbetételére). Időnként terepjáróval is nehezen járható, különösen az Aklos és a Úz völgy szakasz ahol a völgy erősen beszűkül. Érdemes Csíkszentmártonban érdeklődni

A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Kászonalcsíki járásához tartozott. Határában van a Kistölgyesi- vagy Kőkert-szoros az egykori határvám maradványaival.