Néhányan óvakodnak tőle, és megelégszenek az ártatlan, klasszikus szivárvánnyal. Mások hosszú éveket várnak a Brocken-hegyi kísértettel történő pillanatnyi, rendkívüli optikai tisztaságú találkozásra. De miért? A Tátrával való érintkezésben sok ember egyfajta miszticizmust lát. Elfogadjuk azokat a szabályokat, melyekhez az embernek alkalmazkodnia kell. A nyers természet olyan közeli, kézzelfogható és közvetlen, hogy betolakodónak érezhetjük magunkat abban a világban, ahol a medvék fenségesen sétálnak, a mormoták egymást figyelmeztetve füttyögnek, és a büszke zergék parádéznak. Passzívan nézzük a nap és a felhők kegyetlen játékát, ahol a nap és a tiszta idő semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy egy pillanat múlva nem lesz hatalmas vihar. Olyan, amelytől égnek áll a hajunk, és amelytől a fém alkatrészek figyelmeztetően szikráznak.
Máskor a napkelte és a napnyugta csodás látványa játszódik le a szemünk előtt. A nappal és az éjszaka határa, a hatalomváltás a Nap és a Hold között. Szinte hihetetlen, hogy a természetben nap mint nap ilyen események zajlanak. Az ember, miközben magányosan gyalogol az ösvényen e hatalmas gépezet morzsányi alkatrészének érezheti magát, vagy betolakodónak, akit egy láthatatlan erő egy pillanat alatt elsöpörhet, vagy másképpen egy megkülönböztetett entitás, akit elvarázsol annak az előadásnak a szépsége, melynek rendezője maga a természet.
Vajon miért hiszünk a legendákban? A természeti folyamatokra gyakorolt csekély hatásunk miatt passzivitásunk erősebb, mint a mi kis létezésünk? Vagy egyszerűen csak az évek során számtalanszor ismételt babonák befészkelték magukat az elménkbe, mint valami törvényszerűség? Annyira függünk a megmagyarázhatatlan erőktől, hogy meg tudjuk jósolni a jövőnket bizonyos jelek alapján? Elkerüljük a rosszat, vagy mosolyogva számítunk a szerencsére?
Évek óta történetek és legendák keringenek olyan megmagyarázhatatlan jelenségekkel kapcsolatban, mint a Brocken-hegyi kísértet. Ez megosztja a turistatársadalmat aszerint, hogy hisz-e valaki vagy sem ebben a szerencsétlen legendában. Realisták és álmodozók, akik nem tudnak éles határvonalat húzni a valóság és a fantázia világa közé. Ezek a legendák még ma is érvényesek? Miért higgyünk benne továbbra is, amikor a legtöbben egyszerűen nem is találkoznak vele. És Te, amikor egy kör alakú szivárványt látsz saját árnyákod kiterjedt sziluettje körül, vajon visszafordulsz?
Szerencsés voltam, hogy volt már alkalmam látni Brocken-hegyi kísértetet. Gyönyörű jelenség, mintha eltávolodnék a valóságtól, elképesztő. Miért ne örülnék ennek? Nem értem, miért tartják ezt egy szerencsétlenség előjelének, bár a sokszor ismételt történeteket gondolataim legmélyebb részébe száműztem. A legendával ellentétben azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Sok turista szeretne a helyemben lenni, de valahogy nem sikerül találkozniuk vele. Szeszélyes, még a kedvező feltételek sem garantálják, hogy megjelenik. Mindezek ellenére azért nem mondhatom azt, hogy nem számítok arra, hogy egyszer, véletlenül vagy talán nem véletlenül sikerül „elkapni” a következő kettőt.
Kommentáld!