A neandervölgyi embernek meglehetősen nagy agya volt, és komplex eszközöket készített, de sosem rajzolt olyan kivehető alakokat, mint a Homo sapiens.

Kép: UC Davis

A Davisi Kaliforniai Egyetem új kutatása szerint a neandervölgyiek művészete arról árulkodik, hogy más technikával vadásztak, mint közvetlen őseink - számol be az egyetem oldala. Richard Coss, a kutatócsapat tagja szerint a korai Homo sapiens dobódárdás vadászati módszere és rajztechnikája mind olyan kéz- és szemkoordinációt igényelt, amely hozzájárulhatott fajunk sikerességéhez.

A szakértő az Evolutionary Studies in Imaginative Culture folyóiratban bemutatott tanulmányában régészeti, genetikai, idegtudományi, állati viselkedéstani és művészeti bizonyítékokkal támasztja alá elképzelését.

A szakértő úgy véli, hogy a Homo sapiensek kerekebb koponyája és nagyobb parietális (fali) lebenye - amely a motoros koordinációt és a vizuális ábrázolást szabályozza - az egyre óvatosabb zsákmányállatokkal való fegyverkezési verseny miatt alakult ki.

„A neandervölgyiek munkamemóriájukból képesek voltak mentálisan megjeleníteni a korábban látott állatokat, de ezeket az elmebeli ábrákat nem voltak képesek a rajzoláshoz szükséges koordinált kézmozdulatokká alakítani” - mondta a kutató.

A korai emberek a szubszaharai régióban már 500 000 évvel ezelőtt is hajítódárdákkal vadásztak, az állatok pedig idővel megtanulták, hogy óvatosnak kell lenniük fajunkkal.

Coss egy korábbi, 2015-ös tanulmányát vette alapul. Ebben a publikációban arra jutott, hogy az emberi populációk közelében élő zebrák jóval hamarabb elmenekülnek az ember látványára, mint a vadlovak. Éppen ezért a zebrák sokáig védve voltak a vadászokkal szemben - egészen addig, amíg Afrikában 24 000 éve meg nem jelentek az első mérgezett nyilak.

A szakértő úgy véli, a neandervölgyiek Európába való megérkezésükkor csak olyan állatokkal találkoztak, melyeket dobófegyverrel is könnyedén elejthettek.

Coss a Chauvet-barlangban található, 28 000-32 000 éves barlangrajzokkal igazolja elméletét. Az ábrákat Homo sapiensek hozták létre. A rajzokon megjelenő képalkotási módszer hasonlóan szabályozza a kar mozgását, ahogy a vadászok elképzelik dárdájuk ívét, mielőtt eldobják a fegyvert.

A kutató szerint a barlangrajzokat a korai emberek arra használhatták, hogy segítségükkel tanítsák vadászni a fiatalabbakat. A rajzolás nemcsak a koncentrációt fejleszthette, de segíthetett az állatok óvatosságának és sérülékenyebb testrészeinek megismerésében, az ábrázoláshoz kötődő szertartások pedig növelhették a csoport összetartását.

Idővel aztán a rajzolás gyakorlata kulturális változásokat is előidézett.