Tibor, a kamcsatkai barna medve a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában, a szűrt napsütésben talán nem látta meg az árnyékát.

Fotó: Kovács Attila/MTI
A néphit szerint, ha február 2-án a medve meglátja az árnyékát, vagyis napos idő van, elhúzódó télre kell számítani, ha viszont az idő borult, és nincs árnyéka a medvének, már nem kell sokáig várni a tavaszra.

Jókai Mór: Új földesúr című regényében így ír a nagy filozóf medvék tavaszjóslásáról: „Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van!

Fotó: Kovács Attila/MTI

Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.”

A keresztények ezen a napon tartják Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét is, amely a karácsonyt követő negyvenedik napra esik. Ez a jeles nap akkor került a naptárban a mai helyére, azaz február 2-ára, amikor a 6. században Róma a karácsonyt az addigi január 6-áról december 24-ére helyezte. Maga az elnevezés arra a bibliai történetre utal, amely szerint Szűz Mária a 40 napos Jézust a zsidó hagyománynak megfelelően bemutatta a jeruzsálemi templomban, s ott – az ilyenkor kötelező áldozat fölajánlásakor – Simeon a kisdedet a nemzetek megvilágosítására szolgáló fényességnek nevezte, mondván: úgy világít majd, mint a gyertya egy sötét szobában. A negyvenedik napnak ez esetben az a jelentősége, hogy a szülő nő 40 napig tisztátalannak számít, ez idő alatt nem teheti be a lábát a templomba. Ez az ünnep valójában Szűz Mária megtisztulásának ünnepe. A keresztény istentiszteleteken erre emlékezve szentelik meg ezen a napon az ünnepi gyertyákat, amelyek megvédik a csecsemőket az ártó szellemektől és a betegségektől.