Ősi Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) őslénytani tanszékének paleontológusa elmondta, hogy a fosszíliák esetében a kettős, szerves és szervetlen komplexből csak a szervetlen, az ásványi sókból felépülő anyag marad vissza, a kalcium-foszfát. A fosszíliák pórusai és repedései az évmilliók alatt egyéb ásványi anyagokkal, például mésszel is kitöltődnek.

A szakértő hozzátette, hogy a leletek az eredeti kristályszerkezetüket megőrizhetik, de a bennük élő csontsejtek, erek, idegek vagy bármi, ami szerves, velős, mind eltűnnek.

A kihalt állatok feltámasztásának témáját leglátványosabban feldolgozó alkotások közül a Jurassic Park a legismertebb. A film alapjául szolgáló regény ötlete, hogy a dinoszauruszok véréből táplálkozó szúnyogok megkövült fagyantában – azaz borostyánban konzervált – leleteiből vételeznek a tudósok dinoszaurusz-DNS-t, így élesztve fel letűnt korok állatait.

A paleontológus a szerves képletekkel – mint például a testfolyadékok – kapcsolatban megjegyezte, hogy általában lebomlanak, még a borostyánban is. Ez nem minden esetben történik így, de a dinoszauruszok korából származó borostyánok esetében ez már nagy valószínűséggel végbement.

Gasparik Mihály, a Magyar Természettudományi Múzeum paleontológusa azokkal a pár ezer éve eltűnt élőlényekkel kapcsolatban – amelyekről jóval több információ áll rendelkezésünkre genetikai téren – megjegyezte, hogy a tudósoknak lehetőségük van arra, hogy a genetikai állományukat összehasonlítsák a ma élő, közeli „rokonaikkal”.

A kihalt állatok feltámasztásával foglalkozó tudományág egyik legfőbb területe a mamutokra épül, amelyeknek évezredek óta fagyott leleteit a kutatók tömegesen tárják fel, többek között a szibériai területeken. A klónozáshoz szükséges tökéletes sejtmagot még nem találták meg, de a genetikusok már képesek meghatározni azokat a szekvenciákat, amelyek a gyapjas mamutra a leginkább jellemzőek voltak. A faj ma élő legközelebbi rokona az ázsiai elefánt, és a két állat közötti genetikai távolság nem nagyobb, mint az, ami az ázsiai és az ugyancsak ma is élő afrikai elefánt között fennáll.

Varga Máté, az ELTE genetikai tanszékének adjunktusa elmondta, hogy kis túlzással azt mondhatjuk, a mamut egy „nagyra nőtt” gyapjas ázsiai elefánt volt. A szakember szerint ez az elgondolás vezetett ahhoz, hogy több kutató felvetette, hogy amennyiben ismeretében lennének annak, hogy melyek azok a sajátosságok a mamut genomjában, amelyek valószínűleg erre a fajra voltak kizárólag jellemzőek, és azokat át tudnák vezetni egy ázsiai elefánt genetikai felépítésébe, akkor a tudósok létrehozhatnának egy mamutnak tűnő ázsiai elefánt.

A mamut „feltámasztását” egyrészt etikai érvek sürgetik, ugyanis részben emberi tevékenység miatt tűnt el a faj, másrészt komoly ökológiai haszna lenne, mert kiemelt szerepe volt egykori élőhelye, a szibériai permafroszt – fagyott talajréteg – ökoszisztémájában.

Az adjunktus hozzátette, hogyha sikerülne ezeket az állatokat újból életre kelteni, azzal, hozzájárulnának ahhoz, hogy a permafroszt felső rétege kevésbé melegedjen fel. A fagyott talaj felmelegedése azért jelent akut problémát, mert a belőle felszabaduló gázok, mint a metán, meggyorsítja a légkör felmelegedését, valamint a klímaváltozásnak is löketet adhat.

Bár az még kérdéses, hogy lesz-e mamutunk, de a kutatók azon is dolgoznak, hogy etikai okokból a védett ázsiai elefánt testén kívül egy mesterséges anyaméhben fejlődhessen a 21. század első gyapjas mamutja.