Vámbéry Ármin dervisruhában
Vámbéry Ármin (eredeti neve: Wamberger Hermann) (Szentgyörgy, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.) orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Élete
Szegény zsidó család gyermekeként látott napvilágot, a Pozsony vármegyei Szentgyörgyön. Születési éve bizonytalan, 1831 vagy 1832, ő maga későbbi éveiben az 1832-es évnél állapodott meg.
Hároméves korában megbénult a bal lába, így járta be élete végéig a
Keletet.
Édesapja röviddel az ő születése után kolerában meghalt,
huszonkét éves édesanyja szegénységben nevelte és hamarosan újra férjhez
ment, a család Dunaszerdahelyre
költözött. Számos életrajz tévesen születési helyeként is
Dunaszerdahelyet jelöli megA helyi népiskolába járt 12 éves koráig.
Azután szabóinas volt egy
rövid ideig, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója.
Felismerve rendkívüli tehetségét, tehetősebb ismerősei elhatározták,
hogy segítségére lesznek, hogy tovább tanulhasson.
1845-ben beiratkozott a szentgyörgyi piarista gimnáziumba. 1847-ben tanulmányait a soproni
evangélikus líceumban folytatta. Tizenhat éves korára már folyékonyan
beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, miközben már tanulta az
angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket. További tanulmányait Pozsonyban, illetve Pesten,
a piaristáknál végezte, közben házitanítóként kereste meg a
fenntartásához és későbbi iskoláztatásához szükséges pénzt. Közben
megismerkedett a török irodalommal, aminek eredményeként erősen
felkeltette érdeklődését a török kultúra és, majd megtanulta a nyelvet
is.
Ekkoriban ismerkedett meg Garay Jánossal, aki az egyetemi könyvtár könyvtártisztje (amanuensis) volt. Rajta keresztül ismerkedett meg többek között Vörösmarty Mihállyal a Pilvax kávéházban. Később Nagykőrösön Arany Jánossal
találkozott többször, aki szívesen látta, érdeklődött tanulmányai
iránt, szerette nyelvbéli tudását.
Ez ismertségük később, mikor Arany János már a Magyar Tudományos Akadémia titkára volt, Vámbéry pedig az egyetem professzora, Budapesten gyakran találkoztak Duna-parti sétáik közben.[3] Hunfalvy Pállal is közeli kapcsolatba került, aki többk önyvet is kiköltsönzött neki az Akadémiai Könyvtárból, és beajánlotta őt Teleki József grófhoz, az Akadémia akkori elnökéhez. Szintúgy Hunfalvynak köszönheti Vámbéry Reguly Antallal, a finn-magyar rokonság első nagy szószólójával való kapcsolatát is. Egy évvel útrakelése előtt látta őt először. Küzdelmeim című önéletrajzi ihletésű művében Vámbéry így emlékezik vissza
„Meleg nyári nap volt, mikor bekopogtam hozzá az egyetemi könyvtár
földszintes házába, s ő mégis bundába takaródzva ült a könyvtárépület
kis kertjében, megtörvem betegen északvidéki viszontagságos
vándorlásaitól. Úgy éreztem, hogy e nemes arcú férfiúban vértanúját
látom magam előtt az őshaza keresésének. Többször megfrdultam házánál
még azután is. Jóságos bátorítóm, hű tanácsadóm volt ő. A sírhoz már
közel állott, s mikor első keleti utamra kelve búcsúzni mentem hozzá,
úgy éreztem, hogy utoljára látom ezt a nemes emberalakot. Nem si
találkoztam vele soha többé, mert amikor hosszú távollétem után Pestre
visszatértem, Reguly Antal régen künn porladt már a Kerepesi úti
temetőben. A lélek, melyet ő belém öntött, elválhatatlan részem maradt
mindörökre.”
1857-ben Eötvös József báró támogatásával Konstantinápolyba
utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein
Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és
szokásait. Majd oktatója és barátja, Mullah Ahmed Effendi segítségével
sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy adott ponton a híres török államférfi, Fuad pasa
titkárává vált. Mindez idő alatt tudományos folyóiratokban számos
tanulmányt tett közzé török források alapján a magyarok történelmi
vonatkozásairól, és emellett még elsajátított vagy húsz különféle keleti
tájszólást is. 1858-ban Konstantinápolyban jelent meg első műve, a Német-Török és Török-Német szótár.
1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Ugyanebben az évben az MTA-nak ajándékozta a Tarih-i Üngürüsz c. középkori magyar krónika török fordítását, amely Budenz nyomására elfelejtődött. 1861-ben
visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok
őshazáját. Az MTA támogatásával ősszel indult útnak. Rasid Effendi
néven, szunnita dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz.
Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait, Erzerumot, állomáshelyeik lévén Tabriz, Zandzsan, Kazvin, majd Iszfahánon keresztül Siráz.
1863-ban megérkezett az üzbég Khoraszanba (mai nevén: Chiva), ahol még a
kán fogadásán is sikeresen játssza a Rasid Effendi szerepét. Amikor Buharán keresztül Szamarkandba
érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás
kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül
ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Ezek után Herátban búcsút
mondott utazótársainak és Konstantinápolyba tartott. 1864
májusában visszaérkezett Pestre.
Keleti útja első eset volt arra, hogy
egy európai ellátogasson oda, ahová neki sikerült. Hogy elkerüljön
minden gyanút, jegyzeteket csak titokban készíthetett.
1865-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették. Kiadja a Travels in Central Asia cimű írását, ami a lopva írogatott kis jegyzetei alapján készült. Utazásáról Molla Szádik,
egy közép-ázsiai vallástanító társaságában tért haza.
1865-1904 között a
budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. 1871-ben az
Akadémia (akárcsak Kőrösi Csoma
esetében) nem lelkesedett a népünknek nem finnugor, hanem jelen esetben
török eredetét valló Vámbéry elvei iránt. A kiábrándult tudós ezek után
Londonba
utazott. Több tudományos társaság, többek között a Royal Geographical
Society is tiszteletbeli tagjául választotta. Útirajza is Londonban
jelent meg először.
A legmagasabb körökben is megfordult, a királyi
udvar is nagy szívélyességgel fogadta. 1872-ben Berecz Antallal, Hunfalvy Jánossal és Xántus Jánossal részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. 1872-ben megszületett fia, Vámbéry Rusztem. 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1876-ban rendes tagjává, 1893-ban tiszteleti tagjává, 1894-ben igazgatósági tagjává választották. 1889 és 1890 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke volt.
Főbb művei
- Deutsch-türkisches – Türkisch-deutsches Wörterbuch (Konstantinápoly, 1858)
- Dervisruhában Közép-Ázsián át (1864; Bp., 1966; Dunaszerdahely, 2000)
- Vándorlásaim és élményeim Perzsiában (Bp., 1867)
- A keleti török nyelvekről (Pest, 1869)
- A magyar és török-tatár nyelvekbeni szóegyezések (Pest, 1869)
- Indiai tündérmesék (Pest, 1870)
- Oroszország hatalmi állása Ázsiában (Pest, 1871)
- Bokhara története - Geschichte Bocharas - The History of Bokhara (Stuttgart 1972, London, 1873)
- Az iszlám a XIX. században (Lipcse, 1875)
- Keleti életképek (Bp., 1876)
- A hunok és avarok nemzetisége (Bp., 1881)
- A magyarok eredete (Bp., 1882)
- A magyarság keletkezése és gyarapodása (Bp., 1895; Dunaszerdahely, 2003)
- Ó-török nyelvtanulmányok - Alt-Osmanische Sprachstudien (Leiden, 1901)
- Küzdelmeim (London 1905, Bp., 1905; Dunaszerdahely, 2001)
- Nyugat kultúrája Keleten (Bp., 1906)
- A magyarság bölcsőjénél (Bp., 1914)
- Oroszok (Bp., 1915)
- Hogyan határoztam el, hogy Európába utazom ... (Bp., 1915)
Kommentáld!